Eredmények U19

Győzelemmel zárta a szezont az U19-es együttes

Békéscsaba 1912 Előre SE–DVTK 1-0 (1-0)  

Az U19-es labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata DVTK együttesét látta vendégül június 3-án. A korosztályos gárda a szezon utolsó mérkőzését játszotta a 4-as Honvéd utcai komplexumban. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Pavló, Komáromi, Bacsa, Varga (Sztankó), Borbély (Gedó), Kuzma, Csák, Rajsli (Csikós), Marik, Harmati (Pusztai), Mágocsi (Ilyés). Csere: Zábráczki és Szabó. Edző: Marik László.  

A békéscsabai gárda az előző fordulóban döntetlent játszott a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia ellen, míg diósgyőri ellenfele hazai pályán győzte le a MOL Fehérvár FC együttesét. A két rivális áprilisban már találkozott egymással, akkor 5-2-es DVTK győzelem született. 

A hazai gárda kiválóan kezdte a mérkőzést, azonnal magához ragadta a játék irányítását. A hazai szurkolók már a találkozó elején felpattanhattak a székekből, amikor az ötödik percben Marik szép passzát Rasjli juttatta a vendégcsapat hálójába.   

– Ezt követően a vendégek próbáltak támadni, ám a megszerzett labdákból mi vezettünk veszélyes ellentámadásokat, de újabb gólt nem sikerült szereznünk. A második félidőben is hasonló volt a forgatókönyv, de sokkal több nagy helyzettel. A vendégeknek volt egy ziccere, lőttek egy kapufát szabadrúgásból, míg nekünk három ziccerünk volt. Emellett lőttünk egy teljesen szabályos gólt, amit tévesen les címén visszavont a játékvezető és elmaradt két tizenegyes es is a javunkra – ismertette Marik László. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE az U19-es bajnokság B csoportjának hatodik helyén fejezte be a 2020/2023-as szezont. 

– A szezon utolsó mérkőzésére még mindenki összeszedte magát és beleadott mindent. Nagy küzdelem volt a pályán, igaz, hogy a DVTK többet birtokolta a labdát, de nekünk volt több tiszta helyzetünk, így összességében megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok minden játékosomnak és köszönöm a búcsúzóknak az elmúlt éveket – értékelt Marik László. 

Bozsik tornán fociztak az U8-as játékosok

A Békéscsaba 1912 Előre SE U8-as csapata a negyedik tavaszi Bozsik-fesztiválon lépett pályára a 4-as Honvéd utcai komplexumban. 

A korosztályos lila-fehér együttes 27 játékossal a keretben találkozott ellenfeleivel. Lukács László, az együttes edzője elmondta, minden játékosnak volt sikerélménye, hiszen differenciáltan voltak elosztva és differenciáltan voltak kialakítva a csapatok is. 

– Külön örültem neki, hogy több játékosunk is szembe került U9-es játékosokkal. A tornát a játékosaink nagyon élvezték, sok szép cselt, szerelést és megindulást láthattunk tőlük. Szerencsére az idő alkalmas volt a játékra – értékelt Lukács László. 

Hazai győzelem után debreceni U19-es pontvesztés

DVSC–Békéscsaba 1912 Előre SE 5-0 (2-0) 

Az U19-es labdarúgó-bajnokság soros fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata DVSC együtteséhez utazott április 22-én.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Pavló, Komáromi, Borbély, Orvos, Pusztai (Kuzma), Csák, Rajsli (Gedó), Werle, Csikós (Varga), Sztankó, Bíró (Szabó). Csere: Zábráczki. Edző: Marik László. 

A békéscsabai gárda az előző fordulóban izgalmas mérkőzésen győzte le az ezüstérmes helyen álló kisvárdai riválisáét, míg debreceni ellenfele magabiztos győzelmet aratott Szegeden. A két rivális februárban már találkozott egymással, akkor gólnélküli döntetlen lett a békéscsabai derbi vége.  

Marik László a mérkőzésről elmondta, a hazai csapat sokkal frissebb volt együttesénél, már a legelejétől nagy erőket mozgósított a támadásaihoz. Ennek ellenére a békéscsabai gárda szerezhette volna meg a vezetést, ám a lövés a kapufa fölött suhant el. 

– Ezután nem sokkal egy teljesen jogtalan büntetőhöz juttatta a hazaiakat a játékvezető, amit be is lőttek. A következő pár perceben Pavló kapus védései tartották meccsben csapatunkat. A félidő vége felé egyre jobban játszottunk, teljesen egyenrangú ellenfelekké váltunk, amikor a 46. percben érthetetlen módon az asszisztens gólt jelzett egy olyan szituációban, amikor a labda nem volt túl a gólvonalon. A második félidőben óriási egyéni hibákat vétettünk, amit a DVSC kegyetlenül megbüntetett. A végén többször is szépíthettünk volna, de kihagytuk a lehetőségeinket – ismertette az U19-es gárda edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata a tabella hatodik helyéről utazhat a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együtteséhez. 

– Sajnos túl sok energiánkat emésztette fel a Kisvárda elleni győzelem, az ellenfelünk sokkal frissebb és koncentráltabb volt. Összességében teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme, de biztos nem lett volna ekkora különbség, ha a játékvezetői csapat nem téved sorsdöntően az első félidőben – értékelt Marik László.
 

Hazai pályán győzött az ezüstérmes ellen az U19-es gárda

Békéscsaba 1912 Előre SE–Várda Labdarúgó Akadémia 2-1 (1-0)  

Az U19-es labdarúgó-bajnokság soros fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Várda LA együttesét látta vendégül április 19-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Zábráczki, Komáromi, Bacsa, Varga (Szabó), Borbély, Orvos, Pusztai (Bíró), Csák, Rajsli (Ilyés), Marik, Sztankó (Werle). Csere: Pavló, Csikós és Mladonyiczki. Edző: Marik László.   

A békéscsabai gárda a tabella alsó harmadából várta a találkozót, míg ellenfele a mezőny második helyéről érkezett riválisához.  

Mindkét együttes nagy vehemenciával kezdte a találkozót, a hazai gárda a kombinatívabb támadásoknak köszönhetően többször is felért a kisvárdai kapu elé. A békéscsabai helyzetek a 45. percben érettek góllá, amikor Orvos talált a vendég kapuba. 1-0. 

A második félidőben komoly adok-kapok alakult ki a két rivális között, ám a 64. minutumban Marik góljával a hazai együttes növelte előnyét. 2-0. 

A vendégcsapat a játékrész utolsó harmadában óriási nyomást helyezett a békéscsabai gárdára, több esetben is Zábráczki kapus bravúrjaira volt szükség az eredmény megőrzéséhez. A 87. percben azonban már ki tudta használni ellenfele hibáját a kisvárdai csapat, ám erejéből csak a szépítésre futotta. 

– Nagyon nagy fegyvertény, hogy ebben a bajnokságban már másodszor győztük le a Kisvárdát. Mindenki beleadott mindent és igazi csapatként játszottunk, ez volt a kulcs a győzelemhez – értékelt Marik László.

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata a következő fordulóban a frissen a második helyre fellépett DVSC otthonában lép pályára. 

A listavezető ellen nyújtott fantasztikus produkciót az U19-es csapat

MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre SE 0-4 (0-2) 

Az U19-es labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata az MTK Budapest otthonában lépett pályára március 31-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Pavló, Pap, Bacsa, Varga, Borbély, Ilyés (Mágocsi), Pusztai (Gedó), Csák, Rajsli (Harmati), Werle (Marik), Csikós (Szabó). Csere: Zábráczki. Edző: Marik László.   

A békéscsabai gárda egy hazai döntetlen után utazott a fővárosi arénába, riválisa pedig a tabella éllovasaként várta ellenfelét. 

Marik László edző a mérkőzésről elmondta, a végig óriási rohanás jellemezte a mérkőzést, amelyből a gyorsabb és pontosabb csabai csapat került ki győztesen. 

A békéscsabai együttes a 21. percben Bacsa szabadrúgásával szerezte meg a vezetést, majd a 36. minutumban egy szöglet utáni kipattanót Ilyés bombázott 18 méterről a kapuba. A hazai gárda az első félidő hajrájában hatalmas nyomás alá vette a Békés vármegyei kaput, de Pavló kapus magabiztosan hárította a próbálkozásokat. 

– A második félidőben a pályára lépő Marik és Mágocsi vezérletével sorra vezettük a gyors támadásokat, melyekből előbb a nagyszerűen kilépő Rajsli elől a becsúszó védő a saját kapujába lőtt, majd Mágocsi beadását Marik fejelte a kapuba, így nagyon magabiztos, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk idegenben.  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata a DVTK ellen lé pályára. 

– Nagyon jól játszott mindenki, fegyelmezettek, türelmesek és ezek mellett nagyon gyorsak voltunk az előre játékban. Teljesen megérdemelten győztünk – értékelte a mérkőzést Marik László.