Jótékony lila család!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia korábban csatlakozott az Utolsó Padban Alapítvány adománygyűjtő kampányához. A lila család összefogásának hála több doboznyi felajánlást tudtunk átadni a Sztojka Edinának, a szervezetnek megálmodójának és vezetőjének.

Az adománygyűjtő akcióra rövid idő alatt rengeteg felajánlás érkezett, így jó minőségű cipőket, ruhákat és játékokat is át tudtunk adni, emellett pedig iskola felszerelések is kerültek a dobozokba.

A Sztojka Edina – Utolsó padban Alapítvány célja a hátrányos helyzetben élő emberek, de kiemelten a romák egészségi állapotának javítása, testi,lelki, szellemi fejlődésük segítése. Emellett pedig ismereti és önismereti tudásuk növelése, valamint az egészségtudatos életmód elősegítése, egészségvédelem. A szervezet folyamatosan várja és fogadja a felajánlásokat, amelyekről ezen a linken lehet információkat kérni.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia ezúton is szeretné kifejezni köszönetét a szülő közösség és az edzői kar felé, hogy pillanatok alatt megtöltötték felajánlásokkal a club közösségi helységét!

A lila család ismét jól vizsgázott! Ismét bebizonyosodott, hogy Együtt erősebbek vagyunk!

 

 

Rátok vigyázunk! – Rendőrségi előadás a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián 

A Békéscsabai Rendőrkapitányság szakemberei tartottak prevenciós előadást október 25-én, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 4-es honvéd utcai komplexumában.  

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia elkészítette társadalmi szerepvállalásáról szóló akciótervét, amelyben a klub a prevencióra is nagy hangsúlyt fektet. Az akadémia ezért együttműködési megállapodást kötött a Békéscsabai Rendőrkapitánysággal, amelynek keretében a rendőrség szakemberei rendszeresen tartanak bűn- és balesetvédelmi előadásokat a 4-es Honvéd utcai komplexumban.

A szerdai eseményen Kónya Orsolya r. örm. és Szilágyi Ilona r. szds. a kerékpáros közlekedés témakörében tartott előadást a Békéscsaba 1912 Előre SE és a Békéscsabai UFC U13-as, U14-es és U15-ös sportolóinak, emellett pedig a fiatalok körében nagyon divatos – egy szomorú apropó miatt pedig különösen aktuális – rolleres közlekedésről is ejtettek szót. 

Az interaktív előadáson a szakemberek a kerékpáros közlekedés szabályairól, a balesetek elkerülésének lehetőségeiről és balesetek megtörténte utáni feladatokról és a vagyonvédelemről is beszélgettek a fiatalokkal. A korosztályos játékosok az eseményen átvizsgálhatták saját kerékpárjaikat is, a rendőrség előadói pedig a játékra kapható labdarúgók felszereléseit ki is pótolták. 

A Békéscsabai rendőrkapitányság és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia közös programsora novemberben folytatódik, amikor a korosztályos csapatok az alkohol és a droghasználat veszélyiről hallhatnak preventív információkat. 

Hazai pályán találkozott Interliga mezőnyével az U11-es csapat

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata az Interliga békéscsabai állomásán lépett pályára október 21-én. A lila-fehér együttes s szentesi, szeghalmi és aradi együttesekkel nézett szembe.  

Szeverényi Péter elmondta, kilenc játékossal vett részt az idei első Interliga fordulón, ahol kettő vendégjátékost is pályára lépett. 

Három mérkőzést játszottunk és ugyanazt kértem a srácoktól mint eddig, mind egyénileg és csapatszinten is. Hullámzó volt a játék képe és elvoltunk maradva attól a játéktól, amit a csapat általában mutatni szokott. Ennek ellenére voltak természetesen jó dolgok mind védekezésben és támadásban is és egyénileg voltak jó teljesítmények – értékelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata a folytatásban az Interliga szentesi tornáján rúghat labdába. 

A fővárosban vívott párharcot az U13-as csapat

Ferencvárosi TC–Békéscsaba 1912 Előre SE 4-0 (4-0) 

Az U13-as labdarúgó-bajnokság 8. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a Ferencvárosi TC vendégeként lépett pályára október 21-én.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Borzák, Béres Z., Nagy, Béres B., Mészáros, Rácz, Petruzsán, Csernyeczki, Vass. Benkő, Bíró és Szűcs. Edző: Lászik Milán. 

Lászik Milán a mérkőzésről elmondta, csapata az első negyedben bátortalanul focizott, sok párharcot elveszített, így már az első negyedben kialakult a mérkőzés végeredménye.

– Sajnos a meccs elején megint bátortalanok voltunk. Viszont utána agresszívabbak lettünk, több labdát is szereztünk az ellenfél térfelén, viszont ezeket lövéssel se tudtuk lezárni. Az első negyed kivételével jól álltunk bele a mérkőzésbe – értékelt Lászik Milán 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U13-as csapata a folytatásban az MTK Budapest együttesét látja vendégül a 4-es Honvéd utcában.

A Békéscsaba 1912 Előre SE együtteseinek 42. heti eredményei  

A korosztályos labdarúgó-bajnokság soros fordulóiban a Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os kerete a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gárdájával találkozott a 4-es Honvéd utcai komplexumban, az U14-es gárda pedig a Szolnoki MÁV UFC csapatát látta vendégül. 

Az U15-ös csapat Mezőkövesden vendégeskedett, az U12-es és U13-es gárda az FTC vendégeként lépett pályára, az U19-es leány együttes pedig kecskeméti riválisával találkozott. 

A Békéscsaba U10-es és U11-es keretei az Interliga békéscsabai tornáján léptek pályára, az U8-as és U9-es együttesek pedig Szegeden találkoztak a mezőny tagjaival. 

 

Eredmények:  

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia U16 0-3 (0-1) 

Mezőkövesd Zsóry FC–Békéscsaba 1912 Előre SE U15 2-1 (2-1) 

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szolnoki MÁV UFC U14 1-10 (0-2) 

Ferencvárosi TC–Békéscsaba 1912 Előre SE U13 4-0 

Békéscsaba 1912 Előre SE U19 leány–Soroksár SC 16-1 (8-1) 

 

Részletes tudósításainkkal hamarosan jelentkezünk!