Szolnokon találkozott ellenfeleivel az U11-es együttes

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata Szolnokon vett részt az MLSZ régiós tornáján május 13-án.  

Vass Lóránt a tornáról elmondta, a két U10-es játékossal kiegészített gárda a szolnoki, a kecskeméti és a szegedi együttessel nézett szembe. 

– Elégedett vagyok a hozzáállással és nagyjából a játékkal is, bár voltak periódusok, amikor nem ment jól. A labdakihozatalok mellett egy más jellegű felállást is gyakoroltunk a hétvégén, amely sokkal több párharcot igényel, ezért nyilván több a hibalehetőség is. Jól oldották meg a fiúk és kellően agresszívak voltunk. Meg kell említenem a két U10-es „vendégjátékosunkat” is, akik remekül helytálltak– értékelte csapata teljesítményét Vass Lóránt. 

A csapat tagjai: Hajdu Olivér, Kókai Noé, Koncz Levente, Nagy Levente, Vámos Botond, Szomor Sebestyén, Varga Zsombor, Szlúka Bence, Zámbori Szabolcs és Moldván Patrik

Magabiztos játékkal győzött hazai pályán az U15-ös csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–ZTE FC 3-0 (1-0)

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a ZTE FC együttesét fogadta május 13-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Lyachó , Egri, Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán (Hoffmann), Oláh, Komlósi, Paulik (Földvári-Nagy), Molnár, Aradszki, Dankó (Takács), Kovács. Csere: Lázár. Edző: Szeverényi Péter és Dürgő Péter.    

A hazai gárda a tabella középcsapataként várta a mezőny nyolcadik helyezettjeként érkező zalaegerszegi riválisát. A két együttes ősszel is találkozott egymással, akkor a 1-1-es döntetlennel ért véget a derbi. 

 Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, az első félidőben, ahogy ismét szinte az egész mérkőzésen, is csapata mi dominált, így nagy százalékban birtokolta a labdát. A zalaegerszegi gárda szinte végig a saját térfelén védekezett, emiatt pedig kontrából próbált veszélyeztetni, amely ki nem kényszerített hibákból egy-két alkalommal sikerült is neki. 

– Tizenöt perc után éreztünk rá a ritmusra és kombinatív játék által már több helyzetet vagy lövési kísérletet sikerült kialakítani. Komlósi révén egy átlövésből a 36. percben sikerült is megszerezni a vezetést. A második félidőben is türelmesen játszottunk, több helyzetet is sikerült kialakítanunk, úgy hogy hátulról építettük fel a támadást. Ezekből kettőt Oláh és Komlósi révén sikerült berúgnunk, amellyel teljesen megérdemelten nyertük a mérkőzést – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén a VFC USE együtteséhez utazik.  

– Nagyon magabiztos, nagyon motivált volt a csapat, nem lehet egy szavunk sem a srácokra. Mentálisan nagyon kellett a jó játék egyénileg és csapatszinten is, mivel három meccs óta gólkeptelenek voltunk, így nagy önbizalommal futhatunk neki a két utolsó fordulóra – nyilatkozta Szeverényi Péter. 

Gyere ki a meccsre!

A Békéscsaba 1912 Előre SE utánpótlás csapatainak hazai mérkőzései:     

Békéscsaba 1912 Előre SE U15–ZTE FC május 13., szombat 10 óra UP központ   

Békéscsaba 1912 Előre SE U14–BVSC május 13., szombat 12 óra UP központ

Esélyegyenlőségi rövidfilm akadémiai főszereplővel

Május 5-én volt az Esélyegyenlőségi világnap. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia számára kiemelten fontos az esélyegyenlőség megteremtése, a sérült vagy fogyatékkal élő embertársaink sportolási lehetőségeinek megteremtése.

Ezért is vagyunk büszkék Vass Dánielre, aki hallássérült játékosként teljesít kiválóan korosztályos csapatainkban. A fiatal labdarúgóról egy shortfilm is készült, amely a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége által kiírt Lélekmozgató Program 2023 MPN videópályázatán is versengett.

A Gyulai Dürer Albert Általános Iskola 5/B osztálya megengedte, hogy Maris Milán rövidfilmjét a mi oldalunkon is nyilvánossá tegyük. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia ezzel tiszteleg a Vass Dánieléhez hasonló teljesítmények előtt.

Büszkék vagyunk rád, Dani!

Jól szerepelt az U8-as csapat a gyulai Interligán

A Békéscsaba 1912 Előre SE U8-as csapata Gyulán, a tavaszi Interliga 3. fordulójában lépett pályára.  

Lukács László elmondta, csapata tíz játékossal vett részt a tornán. Az első mérkőzésen a Gyulasport NKft. volt a lila-fehér gárda ellenfele, ahol ellenfél sokkal bátrabb játékot mutatott be, a párharcokban jobbak voltak és a helyzeteit is jobb arányban értékesítette.  

– Sajnos nem nagyon tudtunk dominálni a mérkőzésen, amit megbeszéltünk a fiúkkal az ezen a mérkőzésen nem nagyon jött össze. A második mérkőzésünk az UTA Arad ellen egy küzdelmes, brusztolós mérkőzés volt, ami kiegyenlített játékot hozott. Akaratban, bátorságban és harcosságban fejlődtünk az első mérkőzéshez képest – ismertette. 

A lila-fehér együttes utolsó három mérkőzésen, a CSS Atletico Arad, a Szentesi Kinizsi és a Hódmezővásárhely csapatai ellen lépett pályára. Mind a három mérkőzésen a békéscsabai gárda dominált, a csapat akarata érvényesült a pályán. 

–  Az ellenfél térfelén rengeteg labdát tudtunk szerezni, ebből rengeteg helyzetünk volt, a védekezésünk is jó volt, az ellenfeleink csak elvétve jutottak el helyzetig. Összességében az 5 mérkőzés során csak 4 gólt kaptunk, 3 meccsünkön gólt sem kaptunk, ez mindenképpen jó teljesítmény volt. Emellett az 5 meccs során 16 gólt szereztünk és ezenfelül még körülbelül ugyanennyit szerezhettünk volna. Amiben fejlődnünk kell, az a helyzeteink értékesítése, úgy éreztem, hogy kapkodtunk a befejezéseknél, nem voltunk elég higgadtak, sok rossz döntést hoztunk a kapu előtt. Ismételten jó tapasztalatokkal gazdagodtunk, minden játékosomnak volt sikerélménye, jó pillanata a torna során – értékelt Lukács László.  

A csapat tagjai: Babik Zsombor Nimród, Csongrádi Márk, Hrabovszki Máté, Mede Marcell, Pásztori Dominik, Seres Benett, Sipaki Noel, Szabó Nimród Benjamin, Tímár Alex és Zahorán Balázs.