Négyből három

Négyből három mérkőzését megnyerte, ezzel ezüstérmet szerzett U12-es csapatunk a Békéscsabán megrendezett futsal döntőben.

Időpont: 2020. január 25. (szombat)

Helyszín: Békéscsaba

Eredmények: Gyulasport (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-4, Köröstarcsa (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 0-2, OMTK-ULE 1913 (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 1-2, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U13) – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U12) 5-0.

Nyéki Boldizsár: – Az első meccsen játszottunk a legjobban, ahol hátrányból sikerült szép gólokat szerezve fordítanunk. Ezután a Köröstarcsa ellen már nem tudtunk látványos focit mutatni, a küzdelem hozta meg az eredményességet. Ennek fő oka az volt, hogy a labda nélküli mozgásokat szinte egyáltalán nem tudtuk a pályára tenni, ennek pedig a támadásépítés látta kárát, és ez volt a jellemző a harmadik összecsapásra is. A mérkőzéseinken nagy volt a fizikális különbség az ellenfelek javára, hiszen egy évvel idősebbek között játszottunk, így a játékpercek előrehaladtával, folyamatosan esett vissza minőségben a játékunk. A döntő mérkőzésen az U13 csapatunk ellen büszkén jöhettünk le a pályáról, hiszen mindent kiadtunk magunkból. Gratulálok a srácoknak!