A 4-es Honvéd utcai komplexumban lépett pályára az U10-es együttes

A Békéscsaba 1912 Előre SE U10-es csapata az utánpótlás-bajnokságának első fordulójában a 4-es Honvéd utcai komplexumban hazai pályán nézett szembe ellenfeleivel szeptember 17-én. A lila-fehér együttes szolnoki, kecskeméti és szegedi riválisokkal találkozott hazai környezetben. 

A korosztályos lila-fehér gárda a torna folyamán a Szolnoki MÁV UFC, a KTE LA és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együtteseivel találkozott. A keretek oda-visszavágós szabályok szerint játszottak egymással, így minden csapat hat mérkőzést focizott le a békéscsabai gyepen. 

Hrabovszki Ákos, a csapat edzője elmondta, az együttes a forduló folyamán nagy lelkesedéssel játszott, de sajnos egyéni védekezésben és határozottságban elmaradt ellenfeleihez képest.  

– Hiányoltam a srácokból a korábbi mérkőzéseken mutatott vagányságot és kreativitást. Ennek ellenére tetszetős támadásokat vezettünk mind a hat mérkőzésünkön, de a döntő szituációkban rendre rossz döntéseket hoztunk. Pozitívum, hogy az elmúlt időszakban sokat gyakorolt labdakihozatalok igencsak kreatívak és hatékonyak voltak. A várthoz képest elmaradt csapatteljesítmény ellenére, több egyéni teljesítmény a visszavágókra igencsak feljavult. Szeretném továbbá megköszönni a szép számú szülői közösségnek a torna egészén tanúsított sportszerű szurkolását – értékelt Hrabovszki Ákos. 

A Békéscsaba 1912 előre SE U10-es csapata a folytatásban Nyíregyházán lép pályára.