A fiatal sportolókról és a motivációról tartott szakmai előadást Szekeres Lajos

Tehetségközponti továbbképzést tartott Szekeres Lajos, a BLA szakmai vezetője április 12-én Gyulán. A szakmai délutánon a Gyulasport Körzet Központ szakemberei vettek részt. 

Szekeres Lajos ismertette, az utánpótlásképzési rendszerében legfelül a kiemelt állami akadémiák állnak, megyei szinten pedig tehetségközpontok irányítják a munkát, amelyek a megyei utánpótlásképzés legfelső szintjét jelentik. A tehetségközpontok alá a körzet központok tartoznak, amelyek pedig a vidéki, D szintű egyesületeket felügyelik és segítik. Az elmúlt két évben tehetségközponti szakemberként több előadást is tartott a három, felügyelete alá tartozó körzetközpontban (Gyulasport, OMTK, Békéscsaba UFC), ahol nagyon jó emberi és szakmai kapcsolatokat sikerült kialakítania.  

– A belső továbbképzések szükségesek az egységes szakmai gondolkodás kialakításában és kiváló lehetőséget nyújt az önfejlesztésre. A mai, immáron harmadik gyulai előadáson a nálunk képzett korosztályos gyermekek tulajdonságairól beszélgettünk, arról, hogyan lehet hozzájuk eljutni, illetve szóba került az is, hogy a motiváció oldala felől hogyan lehet feléjük közelíteni, mik azok a jó eljárások, amelyek működnek a gyakorlatban – ismertette. 

Zsurzs Péter, a Gyulasport NKft. Szakmai vezetője elmondta, a klub nagyon fontosnak tartja az ehhez hasonló szakmai előadásokat, hiszen az előadások mankóként szolgálnak az edzőnek, ahhoz, hogyan bánjanak a gyermekekkel vagy hogyan tartsák fenn a motivációjukat a mindennapokban. 

Szekeres Lajos tavaly kezdte el előadássorozatát, amely nagyon nagy segítséget nyújt a klub edzőinek, akik előzetes tanulmányaik során nem tanulták ennyire részletesen a pedagógiát. Külön érdekesség számunkra, hogy Lajos személyes élményekkel szövi át mondandóját, emellett pedig az előadások során kíváncsi a személyes tapasztalatainkra is – tette hozzá. 

Zsurzs Péter kiemelte, az előadásokkal a szakember betekintést nyer a Gyulasport NKft. mindennapjaiba is, amellyel közelebb hozza a két klubot egymáshoz.