Hírek

A gólzsák helyett a Mikulás puttonya telt meg a foci akadémián

Több éves hagyomány, hogy Mikulás alkalmából a Békéscsaba 1912 Előre felnőtt csapatának játékosai közösen futballoznak a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia növendékeivel. Ilyenkor a nagyszakállú is kilátogat a fiatalokhoz, hogy meglepje őket – írja a behir.hu.

A teljes cikk itt olvasható.

Közös focival várták a Mikulást az akadémián

Immár hagyomány, hogy december 5-én a Békéscsaba labdarúgó Akadémia és a Békéscsaba 1912 Előre felnőttcsapata közös „edzésen” vesz részt.  

A korosztályos labdarúgók csapatokat alkotva rúgták a bőrt, az önfeledt fociban pedig a felnőtt együttes játékosai is besegítettek. Az ilyen alkalmak rendkívül fontosak a fiatal labdarúgók életében, hiszen az ifjú tehetségeknek ilyenkor alkalmuk nyílik felvenni a versenyt az első csapat tagjaival, akik nemritkán a példaképeik is. 

A játékos mérkőzéseket csak a Mikulás érkezése szakította meg, akit most Vólent Roland személyesített meg. A piros kabátos vendég csapatonként találkozott a fiatal focistákkal, a gyermekek pedig énekekkel készültek a nagyszakállúnak, aki csokimikulással hálálta meg a kedves fogadtatást. A Télapó látogatása után ismét a labdáé volt a főszerep, a korosztályos labdarúgók és a felnőttcsapat tagjai tovább vívták játékos csatáikat. 

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia az óvodásokról sem feledkezett meg, őket szombaton, egy ovis focitorna keretein belül látogatja meg a Mikulás. 

Kezdőkör sportmagazin – Szekeres Lajos interjú

A Kezdőkör című sportmagazin hétfői műsorában Szekeres Lajos szakmai vezető az akadémia életébe és működésébe avatta be a nézőket. A szakember többek között beszélt a Multisport-programról és az akadémia  társadalmi felelősségvállalási tervéről is.

Felragyogott az első gyertya – Közösen köszöntötték advent első vasárnapját

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és Patrióta Békéscsaba Egyesület közösen gyújtotta meg a közösen készített adventi koszorú első gyertyáját. A lila-fehér egyesületet Pop Szofia, Kocsis Eleonóra és Mazula Zoltán utánpótlás edző képviselte. 

A családias hangulatban zajló ünnepséget Ady Endre Karácsonyi rege című verse nyitotta meg, amely után Bodóczi István köszöntötte a megjelenteket. 

Az egyesület elnöke kiemelte, a meghitt várakozás időszakának kezdete a közösség életében kifejezetten nagy jelentőséggel bír.  

– Hisszük, hogy ebben az időszakban találkozhatnak szeretteikkel mindazok, akiket munkájuk messzire szólít a családtól. Számunkra a legfontosabb a család szentsége, az otthon melege. Hisszük, mindazok, akik nem lehetnek velünk, de a szívünkben hordozzuk őket, ők is erősítik cselekedeteiket, gondolatainkat, és számukra is megtaláljuk a legméltóbb helyet a családi asztalnál – tette hozzá. 

Bodóczi István kiemelte, a mostani esemény előtt a két szervezet tagjai közösen készítettek adventi koszorúkat, amelyeket licitre bocsátottak. A jótékonysági megmozdulás sikerrel járt, hiszen a kézműves portékákból 122.000 forint gyűlt össze, amelyet teljes egészében Fannika gyógyulására utalnak át. 

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és Patrióta Békéscsaba Egyesület azonban ezután sem pihen, hiszen adománygyűjtő kampányba kezdtek. Az összegyűlt felajánlásokat a békéscsabai kórház gyermekosztályának és a Békés Vármegyei Vöröskereszt szervezetének adják majd át a szervezetek képviselői. 

Gyere ki a meccsre! – A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos együtteseinek hazai mérkőzései

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgócsapatai ismét bajnoki találkozókon lépnek pályára, az idegenben szereplő együttesek mellett, az UP Centerben is pályára lépnek a lila-fehér együttesek. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es kerete a PMFC csapatát fogadja a 4-es Honvéd utcai komplexumban, míg az U12-es és 13-as együttesek az UTE gárdáival találkoznak a Kórház utcában. 

 

Békéscsaba 1912 Előre SE U19–UTE december 2., szombat 12 óra  

Békéscsaba 1912 Előre SE U13–UTE december 2., szombat 11.30 Kórház u.  

Békéscsaba 1912 Előre SE U12–UTE december 2., szombat 13.30 óra Kórház u.  

Az atlétika és a labdajáték volt a Multisport-program fókuszában

A Békéscsaba 1912 Előre SE – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia az idei évben útjára indította MULTISPORT elnevezésű programját. A lila-fehér csapatok judo, torna, atlétika és egyéb sportjátékokra épülő edzésen vehetnek részt. 

A MULTISPORT-programjának újabb hetében a legfiatalabb korosztályok az atlétika és a labdás játékok témakörében kaptak feladatokat edzőiktől. A program célja, hogy a különböző sportági edzések során a játékosok olyan képességeket fejlesszenek, amelyek segítik a saját sportágban való fejlődésüket.

A szerda edzésről videós összeállítás is készült.

 

Az élvonalbeli Celjét búcsúztatta a szlovén kupában a békéscsabai nevelésű Dávid Zoltánt is foglalkoztató NK Nafta 1903

Kép: Dávid Zoltán

A Szlovén Labdarúgó Kupa legjobb harminckét csapata között az NK Nafta 1903 az NK Celje együttesével nézett szembe, ahol a másodosztályú lendvai klub 1-1-es eredmény után büntetőkkel búcsúztatta élvonalbeli riválisát. A sikerben részt vállalt a csapat Békéscsabáról indult tehetsége, Dávid Zoltán Gergő is. 

A fiatal játékos a megyeszékhelyen kezdte a labdarúgást, 8 évesen került a Békéscsaba UFC-hez, ezután pedig a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia játékosa lett. Tehetsége korán megmutatkozott, ezért már 15 évesen a felnőtt csapattal edzett, 16 éves születésnapja után két nappal pedig be is mutatkozott be az NB II-es bajnokságban. Zoli 2020. júniusáig maradt a lila-fehér gárda kötelékében, ahonnan először Kazincbarcikára igazolt, majd a PMFC játékosa lett. 

Kép: Dávid Zoltán - Zoli a kupameccsen is kivette részét a sikerből

Az egykori akadémista játékos 2021-ben tette át székhelyét a lendvai egyesülethez, ahol gyorsan beilleszkedett. A magyar tulajdonú NK Nafta 1903 (teljes nevén Nogometni klub Nafta 1903) a zalaegerszegi ZTE fiókcsapata, amelynek jelenlegi vezetőedzője Bozsik József, az egykori Aranycsapatban futballozó játékos unokája. A klub új trénerével kiváló bajnoki szezont fut, a gárda az őszi idényt szlovén másodosztályú bajnokság első helyén zárta.  

Dávid Zoltán, a Békéscsaba UFC nevelése, a Békéscsaba Előre 1912 egykori játékosa az NK Celje elleni sikerből is kivette a részét, a győzelem után pedig csapatával magabiztosan várhatja a kupasorozat nyolcaddöntőjének sorsolását. 

Adventi jótékonysági program a partnerség jegyében

A Békéscsaba 1912 Előre SE–Békéscsaba Labdarúgó Akadémia és a Patrióta Békéscsaba Egyesület tagjai közös adventi készülődésre gyűltek össze a Stop Bistro & Bar kávéházban. A partnerek adventi koszorúkat készítettek, amelyeket egy nemes ügyért ajánlanak majd fel – írja a beol.hu.

A teljes cikket itt olvashatod.

A csabaiak örülnek az Eb-kijutásnak – Ez természetes! :)

Fotó: MTI/Ilyés Tibor

Zsinórban harmadjára jutott ki a magyar labdarúgó válogatott az Európa-bajnokságra. A magyar labdarúgás napja alkalmából a békéscsabai edzőket és futballistákat kérdeztük meg az újabb sikerről, akik szerint ezzel tovább nőhet itthon a sportág népszerűsége és egyre több gyermek akar majd futballozni – írja a behir.hu

Hidvégi Dávid cikkében Belicza Bálint és Szekeres Lajos is elmondja véleményét a magyar labdarúgás jelenlegi legfontosabb eseményéről.

A teljes cikket itt tudod elolvasni.

Nézz be velünk az akadémiára – a Hosszabítás sportmagazin legújabb adása

Megérkezett a Békéscsabai Médiacentrum a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiával közös sportmagazinjának legfrissebb része.

A Hosszabbítás című sorozat legfrissebb adásában a nézők megismerhetik a Békéscsabai Rendőrkapitánysággal közös programunk eddigi állomásait,  bepillanthatnak a MULTISPORT-programunk tornaedzésébe és láthatják, hogyan értékeljük magyar labdarúgó-válogatott fantasztikus teljesítményét.

Kellemes időtöltést kívánunk! Hajrá, labdarúgás! Hajrá, Békéscsaba!