20261011_bla-eto-3-1
20261011_bla-eto-3-1

A legkisebbektől az U19-ig: így teljesítettek fiataljaink

Szerző: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Facebook
X
Nyomtatás

Újabb eseménydús hétvégét zártak a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia korosztályos együttesei. Október 10–11-én fiataljaink hazai és idegenbeli bajnoki mérkőzéseken, valamint utánpótlástornákon léptek pályára. Az U12-es és az U14-es csapatunk idegenben, az U15-ösök hazai pályán arattak győzelmet, míg legkisebb labdarúgóink értékes tapasztalatokkal gazdagodtak.

A legkisebbek is pályára léptek

U6-os csapatunk Kisjenőn szerepelt, ahol a torna negyedik helyén végzett. A gyerekek lelkesen, kitartóan játszottak, élvezték a mérkőzéseket, és jó hangulatban töltötték a napot. Ebben a korosztályban továbbra is a játék öröme, a közösségi élmények és a labdarúgás megszerettetése áll a középpontban.

U8-as fiataljaink Orosházára utaztak, ahol egy korosztállyal feljebb, az U9-es Régiós Bozsik-tornán mérették meg magukat. Öt mérkőzésen léptek pályára, amelyek közül a Szeged ellen 5–0-ra, a Karcag ellen pedig 2–0-ra győztek. Az idősebb játékosok elleni találkozók újabb fejlődési lehetőséget és értékes tapasztalatokat jelentettek számukra.

Három korosztályunk is hazai tornán szerepelt

Szombaton a Békéscsaba Utánpótlás Központban az U9-es, U10-es és U11-es csapataink is pályára léptek.

Az U9-es korosztály két együttessel, lila és fehér csapattal vett részt az MLSZ Országos U9 Kelet 3. csoportjának negyedik fordulójában. A két csapat indításának elsődleges célja az volt, hogy valamennyi fiatal játékosunk megfelelő mennyiségű játéklehetőséghez jusson. A lila együttes három győzelmet is szerzett, a két békéscsabai csapat egymás elleni találkozója pedig 3–3-as döntetlennel zárult.

Az U10-esek négy mérkőzésen két győzelmet arattak. A Hódmezővásárhelyi FC ellen 12–2-es, a Gyulasport ellen pedig 4–0-s sikert értek el, míg az Atletico Arad és az UTA Arad ellen ezúttal alulmaradtak.

Az U11-es csapat három győzelemmel zárta a hazai utánpótlástornát. A Hódmezővásárhelyi FC ellen 12–1-re, az Atletico Arad és a Gyulasport ellen egyaránt 2–1-re nyertek fiataljaink. Az UTA Arad elleni szoros találkozó 3–2-es vereséggel végződött.

Szegeden szerepeltek az U12-esek és az U13-asok

Mindkét korosztályunk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vendégeként lépett pályára az országos bajnokság hetedik fordulójában.

U12-es csapatunk 4–3-as idegenbeli győzelmet aratott. Bár a hazaiak szerezték meg a vezetést, Baranyai Máté, Sipaki Noel, Zahorán Balázs és Seres Benett találataival fiataljaink 4–1-re fordítottak. A szegediek két későbbi góllal felzárkóztak, de a győzelem a Békéscsabáé lett.

Az U13-asok szoros mérkőzésen 3–2-es vereséget szenvedtek. Révész Zsolt találatával akadémiánk szerzett vezetést, majd a hazaiak fordítását követően Kolarovszki Tamás Márk egyenlített. A szegediek harmadik góljára azonban már nem érkezett újabb békéscsabai válasz.

Fontos győzelmek az U14-es és az U15-ös bajnokságban

Az U14-es korosztály Egerben folytatta remek bajnoki szereplését. Fiataljaink a forduló előtt listavezető Eger SE otthonában 2–0-s győzelmet arattak, Szilágyi Tamás már az 5. percben megszerezte a vezetést, Bucsai Ármin pedig a 78. percben biztosította be a sikert.

A csapat hét forduló után hat győzelemmel és egy döntetlennel, továbbra is veretlenül szerepel a bajnokságban.

Vasárnap az U15-ös csapatunk is fontos sikert könyvelhetett el. A Békéscsaba Utánpótlás Központban az ETO FC együttesét fogadták, és 3–1-es győzelmet arattak a kiemelt bajnokság hatodik fordulójában.

Béres Bence és Tripon Dávid találataival már az első félidőben kétgólos előnybe kerültek fiataljaink. A vendégek szépítését követően Udvarnoki Noel János állította be a végeredményt. Az ETO elleni siker akadémiánk második győzelmét jelentette az idei kiemelt bajnokságban.

Két idegenbeli döntetlen az U16-osoknál és az U17-eseknél

U16-os csapatunk a Soroksár SC vendégeként lépett pályára, ahol 1–1-es döntetlent ért el a bajnokság listavezetője ellen. Csernyeczki Balázs Benett 24. percben szerzett góljával fiataljaink kerültek előnybe, a hazaiak azonban a 63. percben egyenlíteni tudtak.

Az U17-es együttesünk Cegléden játszott gól nélküli döntetlent. A békéscsabai fiatalok mezőnyfölényben futballoztak, de ezúttal nem sikerült megszerezniük a győztes találatot. A 0–0-s eredménnyel csapatunk megőrizte veretlenségét, hat mérkőzés után négy győzelem és két döntetlen a mérlege.

Egygólos vereséggel zárták a hétvégét az U19-esek

Legidősebb utánpótláscsapatunk vasárnap a Nyíregyháza Spartacus FC együttesét fogadta az MLSZ Országos U19 Alap bajnokság negyedik fordulójában.

A vendégek Ling Levente 37. percben szerzett találatával jutottak előnyhöz. A második félidőben már nem született újabb gól, így 1–0-s nyíregyházi győzelemmel ért véget a találkozó.

A hétvégi bajnoki mérkőzések eredményei

A hétvége ismét megmutatta, milyen sokszínű munka zajlik akadémiánkon. A legkisebbek számára a játék öröme és az első tornatapasztalatok jelentik a legfontosabb lépéseket, míg az idősebb korosztályok már országos és regionális bajnokságokban mérik össze tudásukat ellenfeleikkel.

Gratulálunk valamennyi pályára lépő játékosunknak és szakmai stábunknak a hétvégi szerepléshez, és köszönjük a szülőknek, családtagoknak és szurkolóknak a támogatást!

Szenvedélyünk a foci!