Békéscsaba Ifjúságáért díj

Békéscsaba Megyei Jogú Város közgyűlése döntése alapján 2021-ben Békéscsaba Ifjúságáért Díjat Kotroczóné Antal Terézia – megyei vezető védőnő, a Békéscsabai Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke, valamint Marik László Csaba – pedagógus, labdarúgó szakedző kapja meg.

Marik László 1994-töl (néhány éves megszakítással) dolgozik jelenlegi munkahelyén a Békéscsabai Szakképzési Centrum Zwack József Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskolában. Az iskolai diáksportot a mai napig nagyon fontosnak tartja, mert ebben nem csak igazolt sportolók vehetnek részt. Vallja, hogy a sport, a versenyzés a csapatsportokban megtanítja a gyerekeket egymás elfogadására, tiszteletére, az egymásért való küzdelemre, a győzelem és a vereség megfelelő kezelésére, a szabályok betartására. Tanítványaival rendszeresen részt vesz a Diákolimpia különböző versenyein, melyeken szép eredményeket érnek el.

Az edzőképző tanfolyamokon több mint 20 éve sportszervezést és sportpedagógiát is tanít. Tanári munkája mellett több mint 30 éve labdarúgó edző. Az évek folyamán számos korosztálynak adta át tudását, mintegy 50 későbbi válogatott, NB I-es, NB II-es labdarúgó pályafutását egyengette, segítette szakmai tudásával. Jelenleg a Békéscsabai Labdarúgó Akadémia sportolóit edzi. Mindezek mellett a Magyar Diáksport Szövetség labdarúgó szakmai munkacsoport tagja. Évtizedek óta tevékenyen segíti a megyei szervezet munkáját.

Gratulálunk az elismeréshez!