Bronzérmesként fejezte be a bajnokságot az U17-es csapat

Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-3 (0-1) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 14. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia otthonában lépett pályára május 6-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Faska, Rostás, Lipcsei, Sirokmán, Balázs (Mihály), Döme (Béres), Szemenyei, Rózsavölgyi, Urbán, Kurai. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.  

A lila-fehér gárda a bajnokság harmadik helyéről érkezett Kaposvárra, míg riválisa a mezőny alsó harmadából várta a találkozót. A két együttes márciusban is szembe nézett egymással, akkor 3-1-es békéscsabai győzelem született. 

Dávid Zsolt a mérkőzésről elmondta, csapatának hosszú utat kellett megtennie az utolsó bajnoki helyszínére, amely ez meg is látszott az első negyedórában a játékosokon.  

– Az ellenfél csak és kizárólag magas labdákkal próbálkozott, ezek a szituációk veszélyesek is volt a mérkőzés elején, de sikerült rendezni a sorokat és a folytatásban érvényre juttatni a játékosok minőségbeli különbségét. Kapusunk jelenléte, magabiztossága sokat jelentett a játékosoknak és egy-két fontos védést is be tudott mutatni, ami további erőt adott a srácoknak – ismertette. 

Egy szép ellentámadás után a Balázs révén már a 20. percben megszerezte a vezetést a lila-fehér gárda, amely után próbálta minél többet birtokolni a labdát, az ebből való ritmusváltással szeretett volna további lehetőségeket kidolgozni és növelni az előnyét.  

– A második játékrészben is fontos volt, hogy minél többet legyen nálunk a labda és így ne legyen lehetősége az ellenfélnek a kapunk elé ívelni a labdát, de azokban az esetekben amikor ez sikerült nekik, akkor a védőink már jól semlegesítették a légiveszélyt. A hazai csapatnak támadni kellet és így több terület adódott a támadásaink szervezéséhez és két alkalommal sikerült is góllal befejezni, ezzel pedig végig kontrollálva a mérkőzést, megérdemelten nyertük meg az utolsó bajnokit ebben a szezonban. Kiemelném Szemenyei Balázst, aki hosszú sérülés után tért vissza ebben a félévben és a mai találkozón kiemelkedő teljesítményt nyújtott. 

Gólok: Balázs (20.), Szemenyei (51.) és Rózsavölgyi (77). 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata a C csoport küzdelmeiben 5 győzelemmel, öt vereséggel és négy döntetlennel a tabella harmadik pozíciójában fejezte be a bajnokságot. 

– Fárasztó utazás után sikerült győzelemmel lezárni ezt az érdekes, rövid és sérülésekkel tarkított szezont. Büszke vagyok a srácokra mert nagyon sokat dolgoztak, és ha a játék minősége időnként nem volt meg, a csabai szív és a lelkesedés mindig a pályán volt. Megtapasztalhattuk a szerda-szombat ritmust minden pozitívumaival és buktatójával együtt és ebből nagyon sokat tanultunk a srácokkal – nyilatkozta Dávid Zsolt.