Archívum – 2018.

Programajánló

Az előttünk álló egy hónap alatt több, igazi élményt kínáló aktivitással és rendezvénnyel örvendeztetjük meg az érdeklődőket.

A sorban elsőként a 2018/2019-es szezonban is folytatódik a Mentorprogram, hiszen 2018. augusztus 17-én (péntek) 08:45 órától a Kétegyházi Rákóczi Sportegyesület növendékeit fogadja első csapatunk. Az ilyen jellegű programok alkalmával a fiatal sportolóknak lehetősége nyílik egy közös edzésre a Békéscsaba 1912 Előre első csapatával, meglátogatják az öltözőket és minden olyan “titokra” is fény derül, amely a nagyközönség előtt rejtve marad – azaz bepillanthatnak a kulisszák mögé. Az esemény által okozott izgalmat természetesen ez alkalommal is ajándékokkal,  beszélgetéssel és fotózással fokozzuk.

A folytatásban 2018. augusztus 27-én (hétfő) 16:00 órától a békéscsabai Szent István téren találkozhatnak személyesen első csapatunk tagjaival és a szakmai stábbal, amikor a Sporthétfő elnevezésű városi rendezvényen tesszük tiszteletünket. Az eseményen közös focizással és vicces feladatokkal dobjuk majd fel a hangulatot.

Az események csúcspontja azonban 2018. szeptember 7-én (péntek) várható, hiszen érkezik a Futball Éjszakája. Nyugodtan leírhatjuk, hogy ilyen még nem volt – hiszen a 4-es Honvéd utcai Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, villanyfény mellett várunk minden érdeklődőt 16:00 órától, egészen 23:00 óráig. A részletes programot és az érdeklődők számára is lényeges információkat természetesen nemsokára közöljük.

Programjainkra minden érdeklődőt, szimpatizánst és szurkolót szeretettel várunk!

Aradi kupán II. helyezett az U13

A 2006-os születésű korosztályos csapatunk Aradon járt egy kétnapos labdarúgó tornán. Az ötcsapatos  kupán 3 győzelemmel és egy vereséggel a második helyen végeztek.
 
 
I. CAPITANS’S CUP eredmények:
 
Szombati mérkőzések:
Politechnica Timisoara – BLA 6-4
CS Atletico Arad – BLA 0-4
 
Vasárnapi mérkőzések:
AFC UTA Arad – BLA 0-2
Juventus Timisoara – BLA 0-3
 
Gratulálunk a csapatnak és az edzőknek ( Hrabovszki Gábor és Stumpf Gábor)!
 
 
 
 

A legkisebbek is kezdenek

Minden évfolyamon elkezdődnek az edzések

Amint azt korábban jeleztük, 2018. augusztus 6-án (hétfő) a fiatalabb korosztályok is megkezdik a felkészülést a következő szezonra. A nagy melegre való tekintettel az edzéseket 17:30 órás kezdéssel írjuk ki (kivéve óvodások), amely a pályák és az öltözők leterheltségétől függően augusztus folyamán még változhat. Az alábbi edzésrend csak a nyári időszakra vonatkozik, szeptembertől más beosztás szerint edzenek majd a csapatok.

Edzésrend: 2018. augusztus 6 – augusztus 31.

Helyszín: 4-es Honvéd utcai Utánpótlás központ

[table “2” not found /]

A régió legnagyobb utánpótlásképző műhelye

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia
 
A beruházásokat a TAO sportkoncepció segítségével valósítottuk meg. Az Akadémián jelenleg 500 gyermek focizik napi rendszerességgel. A hozzánk tartozó alközpontokkal együtt közel 4.000 sportolni vágyó gyermekért vállalunk felelősséget. Célunk, hogy tovább növeljük sportolóink számát és részükre megfelelő infrastrukturális körülményeket, felkészült szakember bázist és profi egészségügyi hátteret biztosíthassunk. Fontosnak tartjuk a határokon átnyúló utánpótlás bajnokságokon való részvételünket is. Szeretnénk egészséges, sportolni vágyó fiatalokat nevelni.
 
[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/2025747747437363/’ width=’680′]
 
 
Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:
 

Békéscsaba- Olasz Focisuli 2018.06.22. mérkőzés