Bcsla most

Gyorsan és egyszerűen elérheted a legfontosabb, folyamatosan aktualizált információkat, ha az itt (lejjebb) található megfelelő gombokra kattintasz!

 MENETREND – EREDMÉNYEK 2022/2023 SPORTFEJLESZTÉSI PROGRAM 2022/2023 PÁLYARENDSZABÁLYOK  PROSPEKTUS KAPCSOLAT  EDZŐK – MUNKATÁRSAK JELENTKEZÉS

Drámai fordulat után értékes pont idegenben!

ST. Mihály FC – Békéscsaba U19 leány: 5–5

Kesjár Ruben a csapat edzője a következőképpen nyilatkozott:

„Nagyon hiányzott már a lelkünknek, hogy végre jó kedvel és ponttal hagyjuk el a pályát! Az összhangot, igazán csak a második félidőre találtuk meg. Hamar ott volt a ziccerünk a 3-2-höz de a 4-1-es hazai vezetés sem törte meg a csapatot. Sugárzott belőlünk az elszántság és látszott, hogy képesek leszünk változtatni az eredményen. Az egészen jól kinéző játékunk mellé egymás után jöttek a gólok és amikor a vezetést is megszereztük tényleg nem hittem el, amit látok. Az előzmények alapján fogalmam sincs melyik kalapból húzták elő a lányok ezt a játékot és azt sem, hogy honnan vettük a mentális és fizikális energiát hozzá, de le a kalappal MINDEGGYIKÜK előtt!Remélem a fentiekből a soron következő összecsapásokra is jutni fog! 💪

Gratulálok Nagy Lénának a mesterhármasához és Bacsa Petrának, aki első áldozóként szintén kitett magáért!

Gólszerzők: Nagy Léna (12’, 64’, 68’), Széles Nóra (66’), Szító Stefánia (71’)”

Büszkék vagyunk a lányokra, ez a küzdés minden dicséretet megérdemel! 💜

Sportfejlesztési program – 2025-2026

Sportfejlesztési program

Határozat – Működési 2025-2026

signed_20250507134937_ki_JH01_001673_2025_MLSZ_sfp_approval_9ed626ab-d0b2-42cd-bc0c-80ecbdd73934

Beszámoló a Családi Napról

Boér Gábor akadémiánk szakmai vezetője a csakfoci.hu oldalának nyilatkozott a 2025-05-01-jén megrendezett Családi Nappal kapcsolatban. Az interjúban olvasható a kezdeményezés célja, eredményessége, illetve, hogy hogyan is zajlott a rendezvény.

A teljes cikk az alábbi linkre kattintva olvasható:

https://www.csakfoci.hu/magyar-foci/fiatal-jatekosa-beteg-edesapjaert-fogott-ossze-a-bekescsaba-nagyon-meghato-volt-latni-a-fraditol-es-az-ujpesttol-is-erkezett-segitseg?fbclid=IwY2xjawKG70BleHRuA2FlbQIxMQBicmlkETBDUHREVkIzWGszMVE5Y05EAR7kEfrQFhjK2DVG-pGdTSbzjLATPVz3Twbl9hLK5fqqQk120EB7YO3cO-UYBA_aem_hZeeLtiuISrCG14zeJmO3g

KÖSZÖNJÜK! 💜⚽

Ezúton szeretnénk szívből megköszönni mindenkinek, aki részt vett a május elsejei Családi Napunkon, és jelenlétével, támogatásával hozzájárult ifjú játékosunk édesapja, Trabach János gyógykezeléséhez. A közösség ereje ismét megmutatkozott, és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni!

Külön köszönet illeti az NZS Rent  támogatását, akik nagylelkű felajánlásukkal – sörpadokkal, sátrakkal és babzsákokkal – valamint a rugalmas, gördülékeny ügyintézéssel óriási segítséget nyújtottak az esemény lebonyolításában. Meleg szívvel ajánljuk a céget mindenkinek, aki hasonló rendezvény szervezését tervezi!

Hálásak vagyunk továbbá a Recycling Center számára, akik egyedi logóval és felirattal ellátott újrahasználható poharakkal támogatták rendezvényünket, így nemcsak emlékezetessé, hanem környezetbaráttá is tették azt. Klubunk rendkívül elégedett a végeredménnyel, és bízunk benne, hogy a jövőben is együttműködhetünk!

Végül, de nem utolsósorban: köszönjük mindenkinek, aki tombola- vagy pizzavásárlással járult hozzá a közös célhoz!

Bízunk benne, hogy minden résztvevő élményekkel gazdagodva tért haza, és ugyanúgy élvezte a napot, mint mi!
Találkozzunk legközelebb is ilyen szép számban! 💜