Archívum – 2020.

Komoly fejlesztések az Akadémián

Tíz konténerből álló újabb öltözőblokk készült el a centerpálya melletti területen. Ezzel a fejlesztéssel összesen 12 öltöző áll majd a csapatok rendelkezésére, az új blokkban 1 db irodával, 2 db szaniterrel és 4 db öltözővel bővültek a lehetőségeink. 

Az építéssel egy időben a füves pályák kapui mögött lévő 4 db 36 méter hosszú labdafogó háló teljes cseréjére is sor került, hiszen az elmúlt 6-7 év alatt alaposan elhasználódtak.

Mindezeken kívül nagy erőkkel zajlik az új pályák építése is a lőtér udvarában, remélhetőleg az őszre elkészül egy nagyméretű füves és egy 40 x 60 méteres műfüves pálya.

Az Utánpótlás Központban tehát nem állt meg az élet, készülünk a csapatok fogadására, addig is mindenki vigyázzon magára!

Isten veled, Tusi bácsi!

Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után 2020. február 6-án (csütörtök), hetvenkilencedik életévében elhunyt Baukó András (Tusi bácsi), a Békéscsaba 1912 Előre nyugalmazott masszőrje.

A Lilák gyúrója 52 éven keresztül szolgálta az Előrét és számtalan feledhetetlen siker részese, közreműködője volt. A 2015/2016-os szezon után nyugdíjba vonult, de amíg egészségi állapota engedte, továbbra is rendszeresen látogatta szeretett klubját. A 2017-es évben életműdíjjal is kitüntetett legenda legalább 1.500 alkalommal ült a kispadon és csak elvétve akadt olyan esemény, ahol ne tűnt volna fel jellegzetes alakja. Munkája elismeréseként egy időben a magyar ifjúsági válogatott mellett tevékenykedett, és több esetben más csabai klub sportolóinak is a segítségére volt, sporteseményeken vállalt segítő szerepet. Baukó András a lila-fehér egyesülettel átélte az aranykort, a ’80-as és ’90-es évek kiemelkedő eredményeit, de akkor is ott volt, amikor a sikerek elkerülték a viharsarki csapatot. Legalább 50 edzővel dolgozott együtt és több száz labdarúgó izmait dolgozta meg, segítette őket a mielőbbi felgyógyulásban. Klubhűsége, munkabírása és élete mindenki előtt példaértékű lehet.

Tusi bácsit a Békéscsaba 1912 Előre saját halottjának tekinti. Osztozunk a család gyászában, emlékét tisztelettel megőrizzük.

Az év sportolóit és év embereit köszöntötte a megyei Hírlap

Ünnepélyes keretek között adták át a Békés Megyei Hírlap által életre hívott az év sportolója és év embere szavazás díjait hétfő délután a Csabagyöngye Kulturális Központban. Előbbi versengést negyvenharmadik, utóbbi megmérettetést tizenharmadik alkalommal szervezte meg a Békés Megyei Hírlap. Az elismerések a Békés Megyei Kormányhivatallal közösen rendezett gálán találtak gazdára.

– A nagy hagyományokkal rendelkező program üzenetértékkel bír. Üzeni, hogy tudjuk egymást értékelni, hogy tudunk örülni a másik sikereinek, hogy itt is lehet érvényesülni és hatni másokra – hangsúlyozta köszöntőjében Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Mint mondta, azok az emberek, akik hétről hétre szerepelnek a Békés Megyei Hírlap hasábjain példát mutatnak nekünk és a fiataloknak egyaránt. – Bizonyítják, hogy itt vannak a gyökereink, hogy magyarul sírunk és nevetünk, magyarul álmodunk, és az álmainkból tudunk valóságot teremteni – húzta alá.

Pocsaji Richárd, a Békés Megyei Hírlap főszerkesztőjének kérésére a jelenlévők egyperces néma felállással emlékeztek három, a közelmúltban elhunyt jeles békéscsabai sportemberre, Hajtman János vívóedzőre, Szabó Károlyra, a városi kézilabdasport több mint hat évtizeden át meghatározó egyéniségére és Baukó Andrásra, a Békéscsaba 1912 Előre nyugalmazott masszőrjére.

Pocsaji Richárd elmondta, a Hírlap és a Beol.hu hírportál nap mint nap beszámol a legfrissebb sporteseményekről, s mint hangsúlyozta, tavaly is bővelkedett sikerekben a megye. Kitért arra, hogy a megyei napilap immáron több mint négy évtizede minden esztendő elején díjazza azokat, akik az elmúlt időszakban a legjobb eredményeket érték el. Pocsaji Richárd a köszöntője végén Ernest Hemingway Nobel-díjas amerikai író gondolatait idézte, amely szerint: „A sport megtanít becsületesen győzni vagy emelt fővel veszíteni. A sport tehát mindenre megtanít.”

Ez követően fellépett ifj. Mahovics Tamás, a Belencéres Néptáncegyüttes szólistája, majd átadták Az év sportolója-díjakat. A program később a Fit Kid csapatának bemutatójával folytatódott, amely után Kálmán Tibor, Békés polgármestere invitálta a jövő évi gálára a jelenlévőket, ugyanis 2021-ben a megye névadó települése ad helyet a rendezvénynek. Ezután az év embere eredményhirdetése következett.

A Beol.hu közönségszavazásán leadott voksok alapján a tavalyi év csapata pedig a Békéscsabai 1912 Előre NB II-es labdarúgócsapata lett.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/Beol.hu/videos/206223430572953/?v=206223430572953′ width=’680′]

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.beol.hu/kozelet/helyi-kozelet/az-ev-sportoloit-es-ev-embereit-koszontotte-a-megyei-hirlap-2504175/

Közönségdíj

A Békéscsaba 1912 Előre lett a legjobb Békés megyei csapat a 2019-es évben.

A Beol.hu játékra hívta olvasóit. Három kategóriában keresték Békés megye 2019-es közönségdíjas sportolóit. Mindhárom kategóriában hat-hat jelölt közül választhattak a látogatók és egészen 2020. január 20-án éjfélig szavazhattak arra, akiket méltónak tartottak Békés megye közönségdíjas sportolójának. Az első helyezetteknek a díjat az Év embere, Év Békés megyei sportolói ünnepség keretében egy későbbi időpontban nyújtják át.

A kizárólag magyar és főképp saját nevelésű, békéscsabai, illetve Békés megyei gyökerekkel rendelkező fiatal játékosokból álló csapatunk ezúton is köszöni szurkolóinak az aktivitást és támogatást, amit egész évben nyújtott és szavazataikkal segítették az Előre sikerét. Büszkék vagyunk arra, ami az eredményekből is látszik, hogy a közönség szerint legnépszerűbb sportágat, a labdarúgást szolgálhatjuk.

Hajrá Lilák!

Kapcsolódó hivatkozás:

https://www.beol.hu/sport/helyi-sport/keressuk-2019-legjobb-bekes-megyei-sportoloit-2417229/

Szavazzunk!

A beol.hu keresi a 2019-es év legjobb csapatát.

Szavazz Te is a Békéscsaba 1912 Előre kizárólag magyar és főképp saját nevelésű, békéscsabai és Békés megyei kötődésű, fiatal játékosokból álló csapatára, amely 2019. december 4-én történelmi mérkőzésen győzte le az első osztályú, listavezető Ferencvárosi TC együttesét!

Hajrá Lilák!

SZAVAZOK