Archív

Változik az U21-es Eb időpontja is

A kialakult világjárvány következtében az Európa-bajnokság mellett az UEFA 2020-ra és 2021-re tervezett más tornáinak időpontjai is változhatnak. Jövőre Magyarország Szlovéniával közösen rendezi a férfi U21-es Európa-bajnokságot, melynek időpontja várhatóan változni fog, hiszen az eredetileg tervezett időpontban, 2021 júniusában a felnőtt Eb-t rendezik meg.

Az UEFA nemrégiben jelentette be, hogy tervei szerint az idén nyárra tervezett felnőtt férfi Európa-bajnokságot 2021 júniusától rendezi meg. Hazánk egy másik nagyszabású rendezvényben is érintett ebben az időszakban, hiszen javában zajlik az U21-es Európa-bajnokság előkészítése, melynek magyar részről Budapest (Bozsik-stadion), Győr, Székesfehérvár és Szombathely ad majd otthont.

Az európai szövetség tájékoztatása alapján az Európa-bajnokságot várhatóan nem az eredetileg tervezett júniusi időpontban rendezik meg. A javaslat az, hogy a pontos időpontról a következő időszakban szülessen döntés, az események alakulásának tükrében. Ami bizonyos, az UEFA szeretné megtalálni második legrangosabb férfi válogatott tornája számára a lehető legmegfelelőbb időpontot a 2021-es versenynaptárban. Az U21-es Eb-nek a Gera Zoltán vezette magyar válogatott házigazdaként biztos résztvevője.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/valtozik-az-u21-es-eb-idopontja-is

Megjelent a korosztályos sport évkönyve

Megjelent a korosztályos sport évkönyve, a sportágak teljes körű hazai és nemzetközi eredménylistájával.

Megrendelhető a korosztályos sport 2019-es esztendejének évkönyve.

– 27 sportág korosztályos világ- és Európa-bajnokságainak, illetve országos bajnokságainak eredménylistái
– 20.000 fiatal neve a kötetben
– a legsikeresebb sportolók portréi
– a legeredményesebb utánpótlásedzők bemutatása
– a legemlékezetesebb eseményeket felidéző írások
– részletes éves sportági összefoglalók
– az utánpótláskorból éppen csak kilépett klasszisok útja az élvonalba
– több száz fotó

Személyre szóló névkereső és megrendelés:

http://www.utanpotlassport.hu/evkonyv-megrendeles/

A HLSZ közleménye

Kedves Játékosok!

A rendkívüli helyzet mindenkitől fokozott odafigyelést kíván

A koronavírus terjedésének megakadályozása és a személyes egészségünk védelme érdekében az új helyzet megkívánja mindnyájunktól a felelősségteljes magatartást, hiszen a hatóságok által előírt szabályok betartásával nemcsak saját magunkat védjük meg a fertőzésveszélytől, de sokat tehetünk családunk és a környezetünkben élők biztonságáért, egészségéért is.

Kiemelten fontos, hogy a kényszerű otthonlét ideje alatt minimalizáljuk a személyes kontaktust másokkal. Ennek érdekében lehetőleg ne látogassuk a közösségi tereket, családtagjainkkal maradjunk otthon és csak akkor hagyjuk el a házunkat, lakásunkat, ha az feltétlenül szükséges (pl. bevásárlás, gyógyszerkiváltás).

Fontos tudnivaló, hogy receptfelírás és/vagy fertőzésveszély bejelentése esetén a háziorvosunkat telefonon keresztül kell elérnünk, a további teendőket az egészségügyi intézménytől megkapjuk!

Kérünk benneteket, hogy tartsátok be a klubotok útmutatásait! Reméljük, hogy a fertőzésveszély miatt fennálló rendkívüli állapot nem tart sokáig és minél előbb visszatérhet életünk megszokott rendje! Ehhez felelős magatartással, belátással, kellő önmérséklettel mi is hozzájárulhatunk!

Hivatásos Labdarúgók Szervezete

Kapcsolódó hivatkozás:

http://www.hlsz.hu/hirek/kedves-jatekosok.html

Felfüggesztették a bajnokságokat

Az MLSZ Elnöksége – a hatóságok döntésével összhangban – azonnali hatállyal felfüggeszti a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét, átmeneti időre, újabb döntéséig.

A felfüggesztés idejére mindennemű személyes részvételű sporttevékenység (pl. edzés) szüneteltetése is javasolt. Az Elnökség felhívja a sportszervezeteket a sportolók és sportszakemberek otthon tartózkodására vonatkozó előírások megalkotására és betartására.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg/videos/520125925601324/’ width=’680′]

A BLA felfüggesztette a csoportos edzéseket

A kormány pénteki határozata értelmében hétfőtől új oktatási rend lép életbe az országban. A döntést követően a Magyar Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy 2020. március 16-tól határozatlan időre felfüggeszti az összes utánpótlás-korosztályú bajnokságot.

Ezen információk birtokában a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetősége úgy döntött, hogy határozatlan ideig mindkét egyesült utánpótlás csapatainak csoportos edzését felfüggeszti. Jövő hét folyamán döntés születik a további lehetőségekről és feladatokról.