Eredmények U19

Vác VLSE – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 18. forduló

Vác VLSE – Békéscsaba 1912 Előre SE

4-1 (1-1)

Időpont: 2020. március 07. (szombat)  13:00 óra

Helyszín: Dunakeszi

Gólszerzők: Trescsula Máté (8. perc), Wiedermann Levente (40. és 68. perc), Kakuk Erik Viktor (59. és 86. perc).

Sárga lapok: Piss Péter (6. perc), Kardos Levente Gábor (71. perc), Zoller Patrik (84. perc).

Láza János: – Az első félidő jó iramot, sok jó megoldást hozott. Mindkét csapat – elsősorban a középpályán – próbálta rákényszeríteni akaratát a másikra. A gól mellett még két nagy lehetőségünk adódott, de helyette a hazaiak egyenlítettek a szünet előtt. A második játékrészre némileg elfogytunk és a cserék sem lendítettek játékunkon – így a hazai győzelem, a második játékrész produkciója alapján megérdemelt. Jó hír, hogy pénteken az első csapat (NB2) edzőmérkőzésén három játékosunk is bemutatkozhatott (Hodonicki Márk, Czvalinga Áron és Trescsula Máté) a felnőttek között! Gratulálunk nekik!

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kaposvári Rákóczi BFLA

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 17. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kaposvári Rákóczi BFLA

2-2 (0-1)

Időpont: 2020. február 29. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Simon Róbert (13. perc), Czvalinga Márk (70. perc), Piss Péter (87. perc), Orsós Tamás Gábor (93. perc).

Sárga lapok: Orsós Tamás Gábor (13. perc), Keresztes Zalán (49. perc), Sipaki Patrik Martin (60. perc), Simon Róbert (79. perc), Kmetykó Márk (90. perc).

Piros lapok: Czvalinga Márk (92. perc), Czvalinga Áron (94. perc).

Láza János: – A mérkőzés elején magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést és irányítottuk a játékot, mégis a vendégek szereztek vezetést. A kapott gól a játékunknak sem tett túl jót, kapkodóvá, pontatlanná vált. A félidő végén ismét tudtunk váltani, de csak helyzetekig jutottunk. A második játékrészben mind a védekezés, mind a játékszervezés rendben volt, volt stílusunk és elképzelésünk, jó focit akartunk játszani, meg akartuk nyerni a mérkőzést. Ha a győzelem a végén ki is csúszott a kezünkből, a teljesítménnyel elégedettek lehetünk.

Jegyzőkönyv

 

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 16. forduló

Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-1 (1-1)

Időpont: 2020. február 22. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Nyíregyháza

Gólszerzők: Bónus Marcell (22. perc), Starosta Dávid (44. és 92. perc).

Sárga lapok: Czvalinga Márk (30. perc), Starosta Dávid (54. perc), Czvalinga Áron (54. perc), Piss Péter (62. perc), Trencsényi Bence (66. perc), Sipaki Patrik Matrin (86. perc).

Láza János: – Jól kezdtünk a találkozót és több veszélyes akciót is vezettünk a hazai kapura. Az áttörést Bónus szabadrúgása jelentette. A hazai középpálya is felélénkült és a három, közel ötven NB II-es felnőtt meccset jegyző nyíregyházi játékost nehezen tudtuk tartani, így a félidő végére jött az egyenlítés is. A második felvonást is mi kezdtük jobban, változatos volt a játék mindkét oldalon számos lehetőséggel, helyzettel. A mérkőzés hajrájában a szabadrúgásunkból kapufa, a hazai pontrúgásból viszont gól született, ezzel megnyerték a találkozót.

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Szolnoki MÁV FC

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. felkészülési mérkőzés

Békéscsaba Labdarúgó Akadémia – Szolnoki MÁV FC

3-0 (2-0)

Időpont: 2020. február 15. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerző: Bónus Marcell (2), Lázár Zsolt.

Láza János: – A felkészülés utolsó mérkőzését játszottuk a harmadosztály dél-keleti csoportjának éllovasa ellen. Mindkét csapat igyekezett labdabirtoklásból támadásokat építeni és saját területéről kezdeményezni. Az első félidőben a magas védekezésünk nem igazán működött, így a labdaszerzéseink inkább a középpályán, és a védekező harmadunkban valósultak meg. Ellenfelünk mélyebb védekezése teret adott támadásaink taktikai gyakorlásához, melyet a jövő héten várhatóan nagyobb nyomás alatt építhetünk Nyíregyházán.

Dunaújváros PASE – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 15. forduló

Dunaújváros PASE – Békéscsaba 1912 Előre SE

1-2 (0-0)

Időpont: 2019. november 29. (péntek) 16:00 óra

Helyszín: Dunaújváros

Gólszerzők: Bukor Zoltán Márk (55. perc), Dávid Zoltán Gergő (84. perc), Jakab Nikolasz Norbert (86. perc).

Láza János: – Jó iramban kezdte mindkét csapat a mérkőzést, a hazaiak mélységi indításait azonban védelmünk biztosan hárította. Ebben az időszakban, a támadásaink inkább szélről voltak veszélyesek. A második játékrész sokkal őszintébbre sikerült, gólunk után a hazaiak jöttek az egyenlítésért, így helyzetek alakultak mindkét kapu előtt. A végén úgy tűnt sikerül lezárni a mérkőzést, de gólra gól jött, így az utolsó percekben is maximális koncentráció kellett a győzelemhez. 

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – DVTK

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 14. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – DVTK

0-1 (0-1)

Időpont: 2019. november 23. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Bartha Ricardo Erik (36. perc).

Sárga lapok: Bartha Ricardo Erik (26. perc), Sipaki Patrik (29. perc), Kardos Levente (45. perc).

Láza János: – Kiegyenlített első félidő, inkább mezőnyjáték, nagyobb lehetőség csak egy-egy a kapuk előtt, mégis egy átlövésből megszerezte a vezetést a vendég csapat. A második félidő se hozott jó támadójátékot, melynek végén volt hazai lesgól, vendég tizenegyes, üres kapura vezetett támadás, de ez az eredményen nem változtatott.

Jegyzőkönyv

 

KTE Labdarúgó Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 13. forduló

KTE Labdarúgó Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

0-1 (0-1)

Időpont: 2019. november 16. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Kecskemét

Gólszerzők: Bukor Zoltán Márk (9. perc).

Sárga lapok: Zelik Csaba (65. perc), Perlaki Szilárd (67. perc), Piss Péter (77. perc), Lázár Zsolt (77. perc), Szász György (89. perc).

Láza János: – Jól és több veszélyes támadással kezdtük a mérkőzést, majd Bukor bombagóljával megszereztük a vezetést. A félidő közepén a hazai csapat átvette a találkozó irányítását, de támadásaikban nem volt átütőerő, védekezésünk jól működött. A második játékrészben a labda a Kecskemétnél, nagyobb helyzet viszont csatáraink előtt adódott. Játékszervezésben ezen a mérkőzésen nem tudtunk dominálni, viszont eredményesen fociztunk.

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Paksi FC

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 12. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Paksi FC

1-3 (0-3)

Időpont: 2019. november 9. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Pál Márton Vilmos (12. perc), Süvöltős Adrián (18. és 32. perc), Lázár Zsolt (67. perc).

Sárga lapok: Szekszárdi Milán (55. perc), Závoda Zalán (62. perc), Szász György (82. perc).

Láza János: – Két-két nagy helyzettel nyitotta mindkét csapat a mérkőzést, különbség szinte csak a nulla-kettes eredményben mutatkozott. Hasonlóan folytatódott a játékrész, mezőnyben a csapatok építették támadásaikat, de a kapu előtt sokkal élesebbek voltak a vendégek.  A második félidőben nem sokat változott az összkép, viszont a helyzetek kimaradtak, így ha volt is sansz a szorosabb végjátékra, de a bajnokságot vezető csapatot nem tudtuk megszorítani.

Jegyzőkönyv

 

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 11. forduló

PMFC – Békéscsaba 1912 Előre SE

5-2 (3-0)

Időpont: 2019. október 31. (csütörtök) 13:00 óra

Helyszín: Pécs

Gólszerzők: Szabó Zalán (25. és 27. perc), Horváth Dániel (45. perc), Körömi Zoltán (47. és 54. perc).

Sárga lapok: Dér Zalán (30. perc), Rajsli Dániel (44. perc), Czvalinga Márk (58. perc).

Láza János: – Már az első percben ziccert hibáztak a hazaiak asszisztáló védelmünkkel szemben. Nem tudtuk sem a földön, sem a levegőben felvenni a versenyt, és ha volt is biztató megoldásunk az első félidőben, azért is inkább a támadó alakzatunk dicsérhető. A második félidő szorosabbra sikerült, de összességében elmondható, hogy a korosztályos csapatát itt szerepeltető, bajnoki címre is esélyes pécsiek győzelme nem forgott veszélyben.

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Újpest FC

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 10. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Újpest FC

2-2 (1-2)

Időpont: 2019. október 26. (szombat) 14:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Benyó Imre (5. perc), Mascsák Botond László (33. perc), Lázár Zsolt (41. perc), Körömi Zoltán (73. perc).

Sárga lapok: Kardos Levente Gábor (57. perc), Szabó Bence (58. perc), Benyó Imre (61. perc), Sipaki Patrik Martin (65. perc), Csillik Kristóf (77. perc), Tóth Olivér (88. perc), Szász György (90. perc), Körömi Zoltán (92. perc).

Láza János: – Ha a mérkőzés egészét nézem, a játékunk és labdabirtoklásunk működött, taktikai elképzelésünk látszódott a támadások építésében. Védekezésünk már kevésbé: határozatlan, kapkodó, többször egyéni bizonytalanságok jellemezték. Pozitívum, hogy kétgólos hátrányból tudtunk váltani és egyenlíteni, valamint benne volt a győzelem lehetősége is a végjátékban. Két hasonló képességű csapat mérkőzésén igazságosnak mondható eredmény született, melynek első felében az Újpest, a másodikban pedig mi voltunk pontosabbak a kapu előtt.

Jegyzőkönyv