2020/2021

DVSC-DLA – Békéscsaba 1912 Előre SE

Felkészülési mérkőzés (U19)

DVSC-DLA – Békéscsaba 1912 Előre SE

0-1 (0-0)

Időpont: 2021. augusztus 19. (csütörtök) 10:00 óra

Helyszín: Debrecen-Pallag

Gólszerzők: Varga Zoltán.

Marik László, edző: – Nagyszerű mérkőzést játszottunk a Debrecennel. Az elején kicsit megilletődött volt a csapat, de fokozatosan lendültünk játékba és védekezésünk hatékonysága, valamint második félidei játékunk alapján megérdemelten győztük le egy kiemelt akadémia ifjúsági csapatát.

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre SE

Felkészülési mérkőzés (U19)

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-2 (0-2)

Időpont: 2021. július 21. (szerda) 10:00 óra

Helyszín: Arad

Gólszerzők: Marik Soma (2).

Marik László, edző: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk a román országos bajnokság ezüstérmesével. Az első félidőben kiegyenlített volt a mérkőzés, de két nagy egyéni hiba után kaptunk két fejes gólt. A szünet után nagyobb sebességgel játszottunk és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Sajnos túl későn rúgtuk meg az első gólunkat, így csak az egyenlítésre futotta, mert nem maradt időnk a győztes gól megszerzésére. Nagyon értékes mérkőzés volt.

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Kiemelt U-13 Dél-Kelet 22. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-2 (2-1)

Időpont: 2021. június 5. (szombat) 11:30 óra

Helyszín: Szeged, KÉSZ Sport Aréna

Gólszerzők: Reményik Dániel (15. perc), Sándor Bence (23. perc), Komlósi Rupert (29. perc), Bánki-Horváth Gergely (38. perc).

Sárga lapok: Benyovszki Ádám Bálint (20. perc), Giczey Tamás István (39. perc), Kolarovszki Martin (41. perc).

Jegyzőkönyv

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Kiemelt U-12 Dél-Kelet 22. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

3-0 (2-0)

Időpont: 2021. június 5. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Szeged, KÉSZ Sport Aréna

Gólszerzők: Szanka Ferenc Miksa (8. perc), András Gellért Hunor (22. perc), Mayer Márkó Rivhard (60. perc).

Sárga lapok: Papp László Árpád (18. perc), Erdei Márk (30. perc), Zsilinszki Bálint (48. perc).

Jegyzőkönyv

LUA Baja – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Kiemelt U-13 Dél-Kelet 26. forduló

LUA Baja – Békéscsaba 1912 Előre SE

1-0 (0-0)

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 14:30 óra

Helyszín: Baja, Bajai Petőfi-szigeti Sporttelep

Gólszerző: Kassai József (45. perc).

Jegyzőkönyv

Gyirmót SE Győr – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 14. forduló

Gyirmót SE Győr – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-1 (0-1)

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Győr, ALCUFER Stadion

Gólszerzők: Rácz Máté (2. perc), Kocsis Zoltán (79. és 90. perc).

Sárga lapok: Antal Sándor (49. perc), Gergely Norbert (57. perc), Kocsis Zoltán (67. perc), Simon Zoltán (71. perc), Gelencsér Roland Zsolt (82. perc).

Piros lap: Lázár Zsolt (71. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Hódmezővásárhelyi FC

MLSZ U14 II. osztály Dél – Keleti csoport 30. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Hódmezővásárhelyi FC

20-0 (9-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Zahorán Dávid (6., 12., 56. és 65. perc), Csikós Márk (8. és 48. perc), Dávid Kende (9., 20., 24., 38., 65., 75. és 78. perc), Jass Nándor (17. és 30. perc), Igricz Mihály (60., 62. és 79. perc), Molnár Márkó Gábor (61. perc), Göblyös Sándor Robin (71. perc).

Jegyzőkönyv

LUA Baja – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Kiemelt U-12 Dél-Kelet 26. forduló

LUA Baja – Békéscsaba 1912 Előre SE

1-2 (1-1)

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Baja, Bajai Petőfi-szigeti Sporttelep

Gólszerzők: Berki Levente (15. perc), Parrag Bence (24. perc), Erdei Márk (59. perc).

Jegyzőkönyv

Békéscsaba 1912 Előre SE – ZTE FC

MLSZ Országos U-17 “C” csoport 14. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – ZTE FC

4-2 (2-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Marik Soma (5., 53. és 75. perc), Cservenák Csaba (42. perc), Fábián Kristóf József (69. és 84. perc).

Sárga lapok: Borbély Bence Boldizsár (27. perc), Bresztovszky László (30. perc), Bacsa Krisztián (49. perc), Cservenák Csaba (71. perc), Nagy Gergő (78. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – ZTE FC

MLSZ Országos U-16 “C” csoport 14. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – ZTE FC

5-3 (4-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Werle Zalán (20. és 50. perc), Rajsli Tamás (40. és 43. perc), Ilyés Brúnó (45. perc).

Sárga lapok: Dobos Benedek (49. perc), Gumhert András (90. perc).

Jegyzőkönyv