2022/2023

Értékes döntetlent focizott az U12-es együttes

MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-1 (1-1) 

Az U12-es labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata az MTK Budapest otthonában lépett pályára április 1-jén. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Borzák, Kovács, Béres B., Mészáros, Czifra, Hornok, Csernyeczki, Vass, Rácz. Csere: Benkő, Béres Z., Belanka Bányai és Bíró. Edző: Hrabovszki Ákos és Hrabovszki Gábor.  

A vendég gárda egy hazai győzelem után érkezett a fővárosiakhoz, míg a hazai együttes idegenben veszített pontokat. A két rivális kétszer is találkozott már egymással az idény során, mindkétszer az MTK csapata nyerte a mérkőzést. 

Hrabovszki Ákos, a csapat edzője elmondta, a gárda már rögtön a mérkőzés elején próbált magasan védekezni a kiváló játékerőt képviselő hazai alakulat ellen, de ezáltal óriási területeket nyitott a szélvész gyors ellenfél támadóinak. A budapesti fél több alkalommal ajtó-ablak ziccert dolgozott ki a vendégkapu előtt, melyből szerencsére csak egyet tudtak értékesíteni. 

– A második negyedben megváltozott a játék képe, több periódusban labdát tudtunk birtokolni a pálya középső- és támadó harmadában is. Ennek megfelelően 2-3 gólszerzési lehetőséget is sikerült kialakítanunk, mígnem egy 22 méteres Czifra szabadrúgásból sikerült kiegyenlíteni a negyed derekán. A második félidőben a rövidpasszos, sok mozgásos játékstílust gyakorló hazai csapat igencsak beszorított minket a saját térfelünkre – ismertette. 

Hrabovszki Ákos kiemelte, a játékosok ezekben a játékrészekben elképesztő mentalitással küzdöttek és egymást segítve védték meg kapujukat az újabb góltól. A labdaszerzésekben ismét veszély rejlett, de kontratámadásokból nem sikerült újabb gólt szerezni.  

– Méltán lehetünk büszkék a gyerekekre, mert csapatmunkának és kiváló egyéni teljesítményeknek köszönhetően ismét sikerült meglepetés eredményt elérnünk az ország egyik legjobb képességű korosztályos csapatával szemben. Az elmúlt heti teljesítményére továbbra is bátran építhetünk a jövőben – értékelte a mérkőzést Hrabovszki Ákos. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U12-es csapata a következő fordulóban hazai pályán fogadja a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét.

A mentálisan erősebb csapat nyerte az U16-os fordulót

DEAC–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-2 (0-0) 

Az U16-os labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a DEAC együttesének vendégeként lépett pályára április 2-án.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth P. (Kovács), Kolarovszki Martin, Göblyös, Benyovszki (Homoki), Molnár, Jass (Kerekes), Nagy, Oláh (Szabó), Vörös, Giczey, Tóth D. (Avramucz). Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A békéscsabai gárda az előző fordulóban kiélezett döntetlent játszott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesével, így a tabella második helyéről utazott a mezőny alsó harmadában álló debreceni riválisához. 

Kéri Roland edző a mérkőzésről elmondta, az első perctől kezdődően végig tompán játszott a csapat, sok nehézséggel kellett megküzdeni.  

Az akarat mindvégig ott volt a csapatban, de ez görcsös és körülményes játékot produkált. A mérkőzés során kevés igazán nagy helyzete volt az ellenfélnek és több nekünk – ismertette. 

A két együttes gólnélküli döntetlennel mehetett pihenőre. A második játékrészben egészen a 62. Percig kellett várni az első gólra, amikor Giczey találatával szereztt vezetést a vendégcsapat. Hét perccel később egyenlíteni tudott a hazai gárda, ám a 71. minutumban Göblyös talált a debreceni kapuba. 

 – Fehér Zsolt kollégámmal gratulálunk a csapatnak az akaráshoz, kitartáshoz és nem utolsó sorban a győzelemhez, de természetesen a maitól játékban több kell. Letámadásain nem működtek és kissé enervált volt a csapat. Mindenképpen többet szeretnénk látni a gyakoroltakból a pályán – értékelt Kéri Roland. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a tabella harmadik helyéről várhatja hazai pályán a ZTE FC együttesét. 

Kiválóan helyt állt a fordulóban az U11-es csapat

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata az országos kiemelt bajnokság Dél-keleti csoportjának soros fordulóján lépett pályára április 2-án. 

 Az Algyőn rendezett fordulón a békéscsabai együttes ismét a Szolnoki MÁV UFC, a KTE LA és a Szeged-Csanád Grosics Akadémia gárdáival nézett szembe. 

Hrabovszki Gábor a mérkőzésekről elmondta, csapata kiválóan helyet állt a fordulóban és nagyon elégedett volt a látottakkal. Hozzátette: nem a békéscsabai együttes volt a legjobb a mezőnyben, de agresszivitásban és mentálisan messze jobb volt mindenkinél. 

– Az egyéni védekezésünk is extra volt, szinte minden labdáért úgy küzdöttünk mintha az életünk múlna rajta. Voltak nehéz periódusok is, de a játékosaim mentálisan egyszer sem inogtak meg. Így az utolsó három mérkőzésen már kicsit ellenfeleink fölé tudtunk nőni játékban is – értékelt Hrabovszki Gábor. 

A csapat edzője hozzátette: a csapatot a szegedi fordulóban két feljátszó játékos is segítette. 

Sassano Alessandro a második mérkőzésen tudta igazán megmutatni magát, ahol már jól játszott, nagyon elégedett voltam vele. Vámos Botond a mezőny legjobbja volt, játéka mély benyomást hagyott bennem – mondta Hrabovszki Gábor. 

Eredmények: Békéscsaba 1912 Előre SE–Szolnoki MÁV UFC 2-2, Békéscsaba 1912 Előre SE–KTE LA 0-4, Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1, Békéscsaba 1912 Előre SE–Szolnoki MÁV UFC 0-0, Békéscsaba 1912 Előre SE–KTE LA 1-1 és Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-0. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata a következő fordulóban hazai pályán fogadja majd riválisait.  

Döntetlennel folytatta az U14-es együttes

DEAC–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-1 (1-1)  

Az U14-es bajnokság Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a bajnokság 18. fordulójában a DEAC együtteséhez utazott március 31-én.   

Békéscsaba 1912 Előre SE: Hunyadi, Boldis (Babecz), Szikora, Nagy, Varga L. (Molcsán), Paraizs (Varga V.), Zsilinszki, Závoda, Győrfi, Mezei, Barta (Szeles). Csere: Krasznai. Edző: Dürgő Péter és Lászik Milán. 

A békéscsabai gárda a tabella nyolcadik helyéről érkezett a közvetlen rivális DEAC otthonába.  A két rivális az őszi szezonban is megmérkőzött egymással, akkor 2-3-as debreceni győzelem született. 

 Dürgő Péter, az U14-es gárda edzője a mérkőzésről elmondta, az első félidőben kiegyenlített játék folyt a két együttes között. Egy hajszálnyival a debreceni gárda akarata érvényesült jobban, a békéscsabai együttes nehezen birkózott meg ellenfele letámadásaival. A felek már az első negyedórában gólpárbajt vívtak egymással, Paraizs 10. percben szerzett vezető góljára a két perccel később érkezett a válasz. A két csapat a továbbiakban is keresték a fogást egymáson, azonban 1-1-es döntetlennel mehettek pihenőre a felek. 

A második félidőre feljavult a vendégcsapat, a játékrészben sokkal kiegyensúlyozottabb játékot mutatott, szép akciókat vezetett, csak a pontos befejezés hiányzott a mérkőzés lezárásához. 

– Az első fél órában nagyon keveset láttam abból, amit folyamatosan gyakorlunk, figyelmetlenek voltunk, ezt a kapott gólunk nagyon jól jellemezte. A második félidőre sikerült más szellemben pályára lépnünk, sajnálom, hogy nem sikerült egy helyzetünket sem góllal befejeznünk, megérdemelték volna a srácok – értékelt Dürgő Péter.  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a következő fordulóban a tabella nyolcadik helyéről várja az ötödik pozícióból érkező Szolnoki MÁV UFC együttesét. 

Győzelemmel tapad az éllovasra az U17-es csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 3-1 (2-0)  

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 7. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Bene Ferenc LA együttesét fogadta április 1-jén. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Göblyös (Kurai), Avramucz, Rostás, Hőgyes (Jass), Sirokmán, Balázs (Rózsavölgyi), Döme, Szemenyei (Mihály), Vörös (Molnár), Urbán. Csere: Takács, Kerényi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.

A békéscsabai csapat az előző fordulóban egygólos győzelmet aratott újpesti riválisa ellen, így továbbra is egyetlen pont lemaradásban állt az éllovas mögött a tabellán. A kaposvári együttes az éllovas ellen veszítette el bajnoki pontjait, így a mezőny végéről érkezett a találkozóra. A hazai gárda számára fontos volt a győzelem megszerzése, hogy továbbra is esélyes legyen átvenni a mezőny első helyét. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, csapata jól kezdte a mérkőzést, lendületesen és agresszíven futballozott. Göblyös már a 10. percben megszerezte a vezetést együttese számára, a vezető találat pedig tovább növelte a játékosok önbizalmát. 

– Az első játékrészben a magas védekezésünk kimondottan jól működött, végig nyomás alatt tartottuk az ellenfelet a saját térfelén. A megszerzett labdákból több ígéretes támadást is tudtunk vezetni, de csak a félidő hajrájában sikerült növelni előnyünket, Balázs egy gyönyörűen megrajzolt támadás végén talált a vendégcsapat kapujába– ismertette Dávid Zsolt. 

A második játékrészben a vendégcsapat kijjebb tolta vonalait, így több a hazai gárdának több területünk adódott a védelem mögé kerülni, ám túlságosan siettette a befejezéseket, emiatt pedig pontatlanná vált a támadó harmadban. 

Döme révén a megnyugtató harmadik találat is összejött, egy szép átlövés góllal, ami túlságosan megnyugtatta a srácokat, ezért az utolsó negyedórában kicsit kiengedtek. Ettől függetlenül a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben. Gratulálok a srácoknak, nagy energiákat mozgósítottak ezen a mérkőzésen és megmutatták valódi értékeiket – értékelt Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata győzelmével egy pont hátrányban áll a tabella második helyén. Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttese a következő fordulóban hazai pályán fogadja a ZTE FC korosztályos gárdáját.