Galéria

U19-es együttesünk is megkezdte a felkészülést

Január közepén a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület utánpótlás csapatai is megkezdték téli felkészülési programjukat.

A legidősebb, U19-es korosztályban természetesen továbbra is a legfőbb cél, hogy kiszolgálja a Békéscsaba 1912 Előre NB3-as és NB2-es csapatait és minél több fiatal játékost tudjon felfelé áramoltatni. A megfelelő minőségű és intenzitású felkészülés létfontosságú a tavaszi idény szempontjából, ezért minden labdarúgó egyéni programot kapott a téli szünetre, hogy a közös munkát már az elvégzett feladatok függvényében lehessen folytatni.

Az MLSZ Országos U19 Alap csoportjában pallérozódó akadémiai csapat mindvégig harcban állt a feljutásért és gyakorlatilag egyetlen győzelmen múlott, hogy tavasszal már magasabb szinten folytathassák a szereplést. A tizenkét csapat részvételével zajló bajnokságban megszerzett 5 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 16 bajnoki pont a táblázat nyolcadik helyére lett elegendő.

A téli időszakban számos tréninggel és hat előkészületi mérkőzéssel készülnek a február közepén induló bajnoki folytatásra. Ebben a néhány hétben megmérkőznek a Gyula (Megyei I. osztály), a DVSC (U17), a Nagyszénás (Megyei I. osztály), a Végegyháza (Megyei II. osztály), valamint Kisvárda (U19) együtteseivel, így egészen biztosan jó alapot képeznek a folytatásra.

Marik László, az U19-es csapat vezetőedzője elmondta: – Nyilván egy kicsit rossz érzés, hogy egyetlen mérkőzésen múlt, hogy feljebb léphessünk egy csoporttal. Ezzel együtt összességében jól sikerült őszi szezonon vagyunk túl, hiszen sok szép eredmény született. Számunkra igazából nem is feltétlenül az eredmény volt a legfontosabb, mert játékosaink sokat léptek előre egyénileg is, ügyesen játszottak és sok-sok jó teljesítményt láthattunk tőlük. Voltak olyanok is, akik felkerültek az NB3-as csapathoz is és ott már szóhoz is jutottak a bajnokság folyamán. Illetve mindenképpen ki kell emelnem Mágocsi Bencét és Zahorán Áront, akik már az NB2-es csapattal edzhettek, pont a kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően. Természetesen volt egy kis változás a csapatban, hiszen van olyan, aki megpróbálja máshol, van olyan játékosunk, aki abbahagyta a versenysportot, de a vezetőséggel már megbeszéltük, hogy a tavaszi szezonra az U17-es csapatból három játékos felkerül hozzánk, akik velünk készülnek. Egy kicsit szűkebb kerettel dolgozunk majd, hiszen az NB3-as együttesnél nyolc tizenkilenc éves játékosunk edz, ők természetesen a mérkőzésen jó részén majd visszajátszanak még, így talán megfelelő mennyiségű játékperchez juthat majd minden labdarúgónk. Természetesen abban is bízunk, hogy a tavasz második felében már a fiatalabb korosztályból felkerült játékosokat is tudjuk majd érdemben foglalkoztatni. Az utánpótlás bajnoki rendszerben nem történt változás, tizennégy mérkőzést játszunk majd a szezonban, amely igen sok utazással is jár, úgyhogy változatos és izgalmas idény elé nézünk.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Szezonértékelés dr. Kovács Mihállyal

A cél továbbra is a minél több fiatal felfelé áramoltatása a felnőtt csapat irányába

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia legfontosabb feladata, hogy folyamatosan egyre több fiatal labdarúgót juttasson el a Békéscsaba 1912 Előre NB II-es felnőtt csapat keretébe. Az idei szezonban az eredményességre sem lehet panasz, három csapat is harcban állt a feljutásért, az U16-osoknak mindez sikerült is. Erről és az akadémián zajló infrastrukturális fejlesztésekről is beszélt dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesületének elnöke.

Az elnök elmondta, hogy a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia ebben az évben is a korábban kitűzött stratégiai célkitűzések mentén haladt tovább, melynek legfontosabb része, hogy minél több tehetség áramoljon fel a felnőtt csapatba.

– Sajnos az elmúlt bajnoki idényben jelentősen lecsökkent a saját, korosztályos játékosaink aránya az NB II-es felnőtt keretben – mondta el dr. Kovács Mihály. – Szerencsére a régi-új edző, Schindler Szabolcs visszatérésével ez kedvező irányba változott. Jelenleg huszonöt százalék a saját nevelésű labdarúgók aránya, amely négy-öt évvel ezelőtt ötven százalék felett volt, vagyis van még hová fejlődni, de erre minden esély megvan. Ugyanis az NB III-as, második számú csapatnál kilencvenöt százalékos saját nevelésű arányról beszélhetünk, ami igen jelentős. Ha ezt az együttest az első számú csapat előszobájának tekintjük, akkor bizakodásra ad okot, hogy ebből a csapatból minél többen kerülhetnek be a felnőtt csapat keretébe és reményeink szerint léphetnek pályára az NB II-es mérkőzéseken is.

A saját csapatok teljesítményét értékelve, az elnök elmondta, hogy az idei évben tovább fejlődött az akadémia, amit az is mutat, hogy az együttesek eredménye is jobb lett, mint a megelőző bajnoki idényben.

– Most az őszi szezonon vagyunk túl, melyben az U19-es, az U17-es és U16-os másodosztályban szereplő csapataink mindvégig harcban álltak a feljutásért. Az U19-es és az U17-es alakulatnak egy győzelem kellett volna ehhez, ugyanakkor az U16-os a harmadik helyen végzett az alapszakaszban és ezzel feljebb lépett. Az új bajnoki rendszerben ez az első csapatunk, melynek ez sikerült. Ehhez ezúton is gratulálok mind a felkészítő edzőknek, mind a játékosoknak!

A korosztályos gárdák egy kétszer tizenkét csapatos bajnoki rendszerben küzdenek. A másodosztályból az első négy együttes jut be a tavaszi középső szakasz első nyolc csapata közé, ahonnan lehetőség nyílik egy év múlva az első osztályba való felkerülésre. Az elnök fontosnak tartotta megjegyezni, hogy ezen csapatoknál nemcsak az eredmény számít, hanem az is, hogy a felfelé, az NB II-es és NB III-as csapat irányába való felfelé áramlást hogyan tudják biztosítani.

– Az U19-es csapatból idén két fiatal labdarúgó jutott fel az első csapat játékoskeretébe, illetve heten játszottak rendszeresen az NB III-as alakulatban – jegyezte meg dr. Kovács Mihály.

– Pozitív fejlemény, hogy együtt ezt a két célt, a felfelé áramlást és az eredményességet is sikerült megvalósítani Marik László vezetőedző irányításával. Ha a fiatalabb korosztályokra tekintünk, az MLSZ-nek ebben a szezonban indult meg az a kezdeményezése, hogy a klubok a tehetségközpontokban alkalmazzanak főállású edzőket is. Ők az általános iskolákkal tartják a kapcsolatot és tartanak edzéseket, szélesítendő a bázist, hogy mind több gyerekre legyen rálátásunk és minél több gyermeket tudjunk a labdarúgás irányába terelni.

– Tovább gyarapodtunk a 4-es Honvéd utcai bázisunkon, ahol egy újabb nagyméretű füves pályát adtunk át, melyet március közepén lehet használatba venni – beszélt a fejlesztésekről dr. Kovács Mihály. – A fenntarthatóság jegyében pedig tovább bővítettük napelem-parkunkat. Próbáltuk komfortosabbá tenni az akadémia megközelíthetőségét és egy sorompós beléptető-rendszert alakítottunk ki, bővítettük a parkolóhelyek számát, kerítést építettünk, a gyerekek számára bővítettük a fedett kerékpártárolót, valamint vásároltunk egy újabb tizennyolc fős autóbuszt utánfutóval.

– Nagy álmunk egy fedett műfüves pálya létrehozása. Az előző évben elkészített építési engedélyes tervet beadtuk a Magyar Labdarúgó Szövetséghez, amit támogatásra érdemesnek ítéltek és immáron egy jóváhagyó határozattal rendelkezünk a beruházására vonatkozóan. Az eddig munkában nagyon sokat jelentett Dankó Béla és Herczeg Tamás országgyűlési képviselő urak segítsége, amit ezúton is köszönünk szépen! Most az a rész következik, hogy forrást találjunk rá, azaz keressük a cégeket, hogy ajánlják fel társasági adójukat ezen cél megvalósítása érdekében.

A beruházás megvalósítása az építőipari anyagárak jelentős növekedésére tekintettel sem lesz egyszerű feladat. Az akadémia működésének és hosszútávú fenntarthatóságának ez egy nagyon fontos eleme lenne, ezért azon leszünk, hogy a projektet befejezzük – mondta az elnök, aki végezetül megköszönte a felnőtt csapat egész éves együttműködését, a többségi tulajdonos Békés Drén Kft., valamint a Békéscsaba Megyei Jogú Város önkormányzatának egész éves támogatását.

– Köszönöm valamennyi kedves kollégámnak az egész éves áldozatos munkáját. Boldog karácsonyt, sikerekben gazdag Új Évet és jó egészséget kívánok! Hajrá Lilák!

Mikulás az akadémián

Hosszabbítás 17. rész

Hosszabbítás 16. rész