Gödöllői SK–Békéscsaba 1912 Előre SE 3-0 (2-0)
A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a korosztályos bajnokság 3. fordulójában a Gödöllői SK együtteséhez utazott. A lila-fehér együttes két győzelem után érkezett a Pest vármegyei arénába.
Békéscsaba 1912 Előre SE: Belanka, Balla (Papp-Zsolnai), Benyovszki, Batta (Kőnig), Fülöp, Rotár, Stumpf (Laurinyecz), Rucz (Lázár), Bozsányi, Bodnár, Tóth. Edző: Dürgő Péter.
Dürgő Péter kerete kiválóan kezdte a bajnokságot, két győzelemmel a zsebében utazott a gödöllői riválisához. A hazai gárda is két győzelemmel rajtolt a bajnokságban, így izgalmas találkozóra volt kilátás.
Dürgő Péter, a csapat edzője a mérkőzésről elmondta, az első félidőben két gólos hátrányba került a gárda, nem sikerült olyan minőségben a saját játékát játszania, ahogy azt szokta. A második félidő már valamivel pozitívabb volt, de gólt ismét csak az ellenfél tudott szerezni, így megérdemelten nyerte a mérkőzést.
Bátortalanul játszottunk, nagyon kevés 1 az 1-et vállaltunk fel és a párharcaink nagy részét elvesztettük. Ez egy ilyen nap volt, remélem tanulunk belőle, hogy így nem lehet belemenni egy mérkőzésbe. Szikora Patriknak jobbulást kívánunk és nagyon várjuk vissza – értékelt Dürgő Péter.
A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a következő fordulóban a Sajóvölgye Focisulit fogadja szeptember 23-án, a 4-es Honvéd utcai komplexumban.
Közösségi média