Hazai döntetlennel lépett feljebb a dobogón az U17-es csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–KTE LA 2-2 (2-1)   

 Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 11. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a KTE LA együttesét fogadta április 20-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Kuzma Rostás, Lipcsei (Rózsavölgyi), Hőgyes (Szemenyei), Sirokmán, Balázs, Vörös, Urbán, Kurai (Göblyös), Béres (Avramucz). Csere: Tóth, Faska, Kerényi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.  

A hazai gárda az előző fordulóban vendégként veszített bajnoki pontokat, így a tabella harmadik helyére lépett vissza. A két gárda korábban Kecskeméten is találkozott egymással, akkor magabiztos békéscsabai győzelem született. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, csapata nagy energiákat mozgatott meg a mérkőzés elején, magasan védekezett, folyamatos nyomást gyakorolt ellenfelére már a saját térfelén és sikerült több gólszerzési lehetőséget kialakítania.   

– Ebben az időszakban ráerőltettük az akaratunkat a vendégcsapatra és csak a gól hiányzott a játékokból, amit a félidő közepén Balázs révén sikerült is megszerezni. A játék képe alapján minden esélyünk megvolt a második találat megszerzésére, amivel komolyan meg ingathattuk volna az önbizalmukat. Sajnos pont az ellenkezője történt és a játékrész végén egy ártalmatlan pontrúgásból sikerült kiegyenlíteni az ellenfélnek. A bekapott gól után kapkodva és pontatlanul futballoztunk – ismertette. 

A második játékrész elején hátrányba került a hazai együttes. A békéscsabai gárda a folytatásban is keményen dolgozott, de nem találta játékát, a mezőnyben vívott párharcok miatt pedig nem volt veszélyes a kecskeméti kapura. 

Rózsavölgyi beállásával szerkezetet is váltottunk és elkezdett jobban működni a csapat támadójátéka, a srácok is el kezdtek hinni abban, hogy meg lehet fordítani a mérkőzést. Az utolsó negyedórában rendkívüli hozzáállást mutattunk és parádés időszakot produkáltunk. A 83. percben sikerült egalizálni Göblyös góljával, de minden esélyünk megvolt a mérkőzés megfordítására is – sorolta a csapat edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es együttese döntetlenjével fellépett a tabella második helyére, a folytatásban pedig az éllovas Nyíregyházi Spartacus FC otthonában lép pályára. 

–A találkozó első és utolsó 30 perce nagyon rendben volt, de a középső időszakot elvesztettük és ez két pontunkba került. A srácok mentális erejét mutatja, hogy az utolsó negyedórában elképesztő iramot diktáltak és csak nüanszokon múlt, hogy nem sikerült megnyerni a mérkőzést – értékelt Dávid Zsolt.