Hazai fordulóval kezdte a szezont az U11-es csapat

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata az utánpótlás-bajnokságának első fordulójában hazai pályán fogadta fogadták ellenfeleit szeptember 17-én. A lila-fehér együttes szolnoki, kecskeméti és szegedi riválisokkal találkozott az UP Centerben. 

A békéscsabai korosztályos csapat oda-vissza vágós rendszerben mérkőzött meg ellenfeleivel, azaz a lila-fehér gárdának zsinórban 6 meccsen kellett helyt állnia.  

Szeverényi Péter, a csapat edzője elmondta, az egész tornán voltak jobb és kevésbé jobb teljesítmények és csapat szinten is voltak nagyon jó és kevésbé jó meccsek. 

– A gyerekektől bátor ,határozott és önbizalommal teli játékot kertem és azt hogy az elmúlt 8 hétben tanultakat (amióta a srácokkal foglalkozom )maximálisan törekedjenek vissza adni a pályán . Jó volt látni hogy akar labdakihozatal során, akár a letámadások során is járt az agyuk, próbáltak a legmegfelelőbb döntést hozni néha külső jelre, de nagyon sokszor maguktól döntve – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata a folytatásban Nyíregyházán találkozik ellenfeleivel. 

– Nyertünk is, vesztettünk is meccseket de azt gondolom, hogy abszolút pozitív napot zártunk a srácokkal és egy ideális szezonnyitó tornán vagyunk túl . Gratulálok az egész csapatnak – értékelt Szeverényi Péter.