Hazai pályán teljesített magabiztosan az U14-es csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–BVSC-Zugló 4-0 (2-0) 

Az U14-es bajnokság Keleti csoportjában szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a bajnokság 24. fordulójában a BVSC-Zugló együttesét látta vendégül május 13-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Babecz (Krasznai), Kerepeczki, Boldis, Szikora, Varga L., Varga V. (Nagy), Závoda, Molcsán (Szeles), Győrfi, Mezei, Barta (Milák).  Edző: Dürgő Péter és Lászik Milán.   

A békéscsabai gárda a tabella középcsapataként várta szintén a mezőny közepéről érkező fővárosi ellenfelét. A két gárda az őszi szezonban is megmérkőzött egymással, akkor 1-2-es békéscsabai győzelem született. 

Dürgő Péter elmondta, soros találkozót is a lila-fehér együttes kezdte jobban, azonnal átvette az irányítást riválisától. A hazai fölény már a negyedik percben góllá érett, Závoda talált a fővárosi kapuba. A folytatásban is a békéscsabai keret vezetett veszélyes támadásokat, a 24. percben pedig Molcsán növelte csapata előnyét. 

A második félidőben sem változott a játék képe, a hazai együttes végig a kezében tartotta a mérkőzést. Az 58. minutunban ismét Závoda volt eredményes, a végeredményt pedig Győrfi gólja állította be. 

– Uraltuk a mérkőzést, sikerült egész meccsen dominálnunk és helyenként nagyon jól játszottunk. Örülök, hogy az elmúlt hetek után a kapu előtt is határozottabbak voltunk. Büszke vagyok a srácokra – értékelt Dürgő Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a folytatásban a Gödöllői SK otthonában lép pályára.