Izgalmas gólpárbajt vívott az U12-es együttes

Békéscsaba 1912 Előre SE–Vasas Kubala Akadémia 5-4 (0-0)  

Az U12-es labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos együttese a Vasas Kubala Akadémia gárdáját fogadta március 26-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Borzák, Kovács, Mészáros, Czifra, Hornok, Bíró, Csernyeczki, Vass, Rácz. Csere: Benkő, Béres, Bányai és Hoffmann. Edző: Hrabovszki Ákos és Hrabovszki Gábor. 

A békéscsabai gárda az előző fordulóban a KTE LA együttesével vívott gólgazdag mérkőzést, míg soros ellenfele egy kiélezett találkozón döntetlenezett az FTC gárdájával. A két rivális az ősszel is találkozott egymással, akkor budapesti szurkolók örülhettek a lefújáskor. 

Hrabovszki Ákos, a csapat edzője elmondta, az első negyedet kifejezetten lendületesen kezdte a csapat, a 6. percben Rácz Botond bolondított meg három embert a baloldalon, majd tökéletesen tálalt Vass Dániel elé, aki gyönyörűen helyezett a kapu bal oldalába. 

– Ellenfelünk próbált nyomás alá helyezni bennünket, de labdaszerzéseinket követő kontráinkban rendre veszély rejlett. Ezekből a lehetőségekből nem sikerült előnyünket növelni, a negyed vége előtt ellenfelünk pedig egy védelmi megingást kihasználva egyenlíteni tudott. A második negyed egyértelműen a miénk volt, a csereként beállt Bányai Mihály kiemelkedő teljesítményének és góljainak köszönhetően már 3-1-re vezettünk a félidőben. A két rúgott gól mellett több helyzetet is kidolgoztunk, illetve büntetőt is hibáztunk – ismertette Hrabovszki Ákos. 

A második játékrészben a fővárosi gárda ismételten nyomás alá helyezte a hazai együttest, majd egy újabb védelmi megingást használva szépítette az eredményen. A vendéglátó együttes a kapott gólra ismét válaszolni tudott, öt perccel később egy rögzített szituáció után Kovács Ákos volt eredményes. A hazai gárda továbbra is nagy nyomás alatt játszott, amelyet ismét ki tudott használni a fővárosi gárda, amely így ismét közelebb lépett riválisához. (4-3).

– Az utolsó negyedre frissítettük a csapatot és taktikusan, okosan játszva szépen őriztük előnyünket, mígnem három perccel a mérkőzés vége előtt egy ellentámadásból ellenfelünk másodjára is egyenlíteni tudott. Már a mérkőzés utolsó percében jártunk amikor Czifra Balázs jutott szabadrúgáshoz 20 méterre a kaputól. Gyönyörű ballábas lövése a jobb felső sarokban kötött ki, ezzel beállítva az 5-4-es végeredményt – sorolta a csapat edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U12-es csapata a következő fordulóban az MTK Budapest otthonában lép pályára. 

Gratulálok a gyerekeknek az eredményhez, illetve a mutatott játékhoz is. Elképesztően motivált hozzáállást és kreatív játékot mutattunk be, melyre bátran építhetünk a jövőben – értékelte a mérkőzést Hrabovszki Ákos.