Két akadémista is segíti a felnőttcsapat céljait

A Békéscsaba 1912 Előre SE két fiatal játékosa csatlakozott az NB III.-as felnőttcsapat keretéhez. Komáromi Csongor (18) és Kuzma Hunor Álmos (17) augusztus elején írta alá profi szerződését a Csató Sándor vezette csapathoz. A felnőtt együttes túl van a negyedik fordulón, míg a Megye I.-es gárda is megkezdte a pontvadászat küzdelmeit, a két fiatal játékos közül Komáromi Csongor csereként, legutóbb pedig a kezdőcsapat tagjaként léphetett pályára, Kuzma Hunor állandó tagja a lila-fehér keretnek, bemutatkozása azonban még várat magára.

Mindkét játékos évek óta a lila-fehér család tagja, elszántan járták végig a korosztályos csapatokat, kitartásuknak köszönhetően pedig a két fiatal a tavalyi évben a Jakab Péter vezette NB III.-as csapatban is bemutatkozhatott.  

Jakab Péter, az utánpótlás játékosok a felnőtt futballba való átmeneteléért felelős szakember elmondta, mindkét játékos igen korán került az akadémia látókörébe. Ami különösen fontos, Csongor kamuti, míg Hunor medgyesegyházi származású, tehát el lehet mondani, hogy a megyei tehetségeknek is sikerülhet az Előre felnőttcsapatában való bemutatkozás. 

Komáromi Csongor nagy munkabírású és jó technikájú játékos, ami nem is csoda, hiszen a kamuti labdarúgó pálya volt a gyermekkori játszótere. Édesapja is focizott a helyi csapatban, így már nagyon korán kötődni kezdett a labdarúgáshoz. A fiatal tehetség 2015 szeptemberében lett a Békéscsaba 1912 Előre SE igazolt labdarúgója, azóta valamennyi korosztályos csapatban megállta a helyét. A tavalyi évben már az akkor még NB III.-as második csapat játékosa volt, tette mindezt úgy, hogy még csak első évét töltötte az U19-es csapatban. Bátor, lendületes játékával és szorgalmával, valamint kitűnő rúgótechnikájával kiemelkedett kortársai közül. Csongor 29 alkalommal játszott az NB III.-as csapatban, az ottani teljesítményével pedig kiérdemelte felnőttcsapatunk figyelmét, így az új bajnoki évadot már a legidősebbek között tudta kezdeni, ahol eddig összesen 4 mérkőzésen jutott szóhoz.  

Kuzma Hunor Álmos 2006-s születésű játékos, Medgyesegyházán ismerkedett meg a labdarúgással. 2011-ben már igazolt játékos volt a helyi csapatban, azaz 5 évesen már hivatalosan is labdarúgónak minősült. A fiatal tehetséget 2014-ben igazolta le a Békéscsaba UFC, majd onnan egy év múlva már az Előre SE játékosává avanzsált. Hunor már a 8. idényét tölti a lilák-fehér gárdánál, ahol végig járta a „szamárlétrát”, az sem törte meg, hogy a csapatából több tehetséges gyermek magasabb szintre jutott és már az elit akadémiákon játszik. 

Hunor szorgalmasan dolgozott, elhivatottsága és kitartása eredményeképpen pedig tavaly már az NB III.-as kerettel dolgozott a második számú keretben, ahol 11 alkalommal lépett pályára. Itt is megállta a helyét, szépen fejlődött, így került a felnőttcsapat látókörébe. 

– Örvendetes, hogy két fiatal játékosunk is megkapta a lehetőséget, hogy együtt készüljön a felnőtt csapatunkkal. Az még fontosabb, hogy játékosaink szerződést is írtak alá, vagyis papíron már felkerültek Magyarország futballtérképére. Természetesen még nagyon sokat kell dolgozniuk, hogy teljes jogú tagjai lehessenek a felnőtt csapatunknak, de már felfigyelt rájuk a profi labdarúgás – tette hozzá a Jakab Péter. 

A szakember kiemelte, mindkét játékos nagyon jó tanuló, így nem csak az edzésmunkával, hanem a tanulmányi eredményével is kiemelkedik társai közül. 

Szekeres Lajos szakmai vezető elmondta, mindig nagy öröm az akadémia szakemberei számára, ha saját nevelésű játékosok profi szerződéshez jutnak, bemutatkozhatnak a felnőttcsapatok valamelyikében.   

– Akadémiánk fő célkitűzése, hogy kisebb korosztályokban minél jobb alapképzést biztosítsunk játékosaink számára, a nagyobb korosztályok esetében pedig segítsük a játékosok felnőtt futballba való belépésének folyamatát. Ennek egyik fontos eleme, hogy Jakab Péter kollégám ettől a szezontól kezdődően a második csapat vezetőedzői pozíciója mellett, a felnőtt futballba történő átmenetért felelős szakemberként is tevékenykedik. Úgy vélem, ezáltal sokkal nagyobb hangsúly, figyelem kerül ezekre a folyamatokra, és reméljük minél több akadémista örvendeztetheti meg a hazai szurkolókat játékával az első vagy második csapatunk mérkőzésein. A két fiatalnak sok sikert kívánunk, bízunk benne, hogy megállják helyüket, és egyre több lehetőséget kapva kibontakoztathatják tehetségüket, és hosszú távon erősítik majd az Előrét – tette hozzá a szakember. 

A két fiatal játékossal készült rövid interjúink hamarosan érkeznek. 🙂