Király Gábor a Kórház utcában

A „Sportcsillagok Békéscsabán” program keretében hétfőn este Király Gábor 108-szoros válogatott labdarúgóval találkozhattak az érdeklődők a Kórház utcai stadion új, fedett lelátóján.

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia mintegy négyszáz fiatalja mellett, további körülbelül kétszázötven érdeklődő (szülők és szurkolók) vett részt a rendezvényen. Jakab Péter – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Bíró Csaba – a programsorozat egyik kezdeményezője beszélt, aki elmondta a csabai fiatalok számára példaképeket szeretnének bemutatni, ezért jött el Szombathelyről a kiváló kapus, Király Gábor.

– Többször védtem a Kórház utcában, legutóbb néhány évvel ezelőtt egy 1–0-ás Haladás győzelemmel zárult találkozón, de emlékszem arra az 1994-es meccsre is, amikor öt gólt kaptam az NB I-ben akkor bronzérmet nyert Előrétől – kezdte Király Gábor.

Ezt követően arról beszélt, hogy a tehetség húsz százalékban befolyásolja egy ember karrierjét, nyolcvan százalékban a munka a meghatározó, Kitért arra, hogy az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldo mindig legalább félórával az edzés előtt érkezik és annak befejezése után is kint marad a pályán, mert a legjobb akar lenni. Hangsúlyozta a motiváció fontosságát, mint mondta: – Dolgozni kell, és akkor messzire eljuthatsz!

A német Bundesligában és az angol élvonalban megfordult hálóőr elmondta: nyolcszáznyolcvankét mérkőzésen állt a háló előtt, és mindig a legjobbat akarta nyújtani. Kitért arra, hogy a válogatottban egy nemzetet képvisel a sportoló, ahol még inkább fontos, hogy jól teljesítsen. Ezt követően a gyerekek kérdéseire válaszolt a válogatottsági rekorder. Arra a kérdésre, hogy mi a jó kapus ismérve azt felelte, hogy soha ne legyen elégedett magával.

A program utolsó előtti részeként Király Gábor stábja bemutatta a vadonatúj Király Gábor figurát, amit a fiatal labdarúgó-növendékek kitörő lelkesedéssel fogadtak.

A rendezvény végén Király Gábor, a békéscsabai akadémia korosztályos csapatainak tagjaival közös fotót készített, és autogram-kártyákat adott át a fiataloknak a hálóőr, aki a nyáron 43 éves korában fejezte be profi pályafutását. Az Előre vezetősége és a város képviselői vacsora meghívással kedveskedtek a kapus-legendának, melynek alkalmával ajándékokat nyújtottak át, hogy az alkalom számára is feledhetetlen maradjon! A Király-csapat kedden délelőtt még a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába is ellátogat, mielőtt hazautazna.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/3006996755982817/’ width=’680′]

Zene: EURO 2016 x SOHO PARTY Az éjjel soha nem érhet véget 2016 remix Hajrá Magyarország!

Fotók