Kuzma Hunor Álmos

– Jó szívvel gondolok vissza az akadémiai évekre, hiszen egészen kiskoromtól – lassan 10 éve – szinte minden délutánt és hétvégét itt, a csapattársaimmal töltöttem. A barátaimat is a focinak és az akadémiának köszönhetem. Nagyon örülök a profi szerződésnek, hatalmas lendületet, egyben további terveket adott, hogy bíznak bennem és látják, hogy több van bennem. De még az út elején járok, sokat kell még tanulnom, bizonyítanom. Az előző szezonban is volt lehetőségem az NB III.-as csapattal edzeni és játszani. Úgy érzem jó előszobája volt ez a felnőtt focinak.  

Nagyon jól érzem magam a csapatban, az öltözőben jó a hangulat. Úgy érzem, hogy teljesen befogadtak a többiek. Most is nagyon jó és befogadó közösségbe kerültem, de mivel én vagyok a legfiatalabb ismét „meg kell másznom a ranglétrát”. Nagyon sok a fejlődési lehetőség, sokat tudok tanulni az idősebb, rutinosabb játékosoktól. Bár még nem léptem pályára a felnőtt együttesben, türelmesen várom a lehetőséget, hogy megmutassam, megérdemlem a bizalmat az NB III.-as keretben is. Addig pedig minden edzésen azon dolgozom, hogy csereként vagy kezdőként ott lehessek lila-fehér mezben a pályán. 

Mi a hosszú távú célod a felnőtt futballban?  

Először is közeli célom, hogy bemutatkozhassak itt és kiharcoljam, hogy minél többet játsszak. Nagyon fontosnak érzem, hogy a csapat feljusson az NB II.-be! A hosszú távú célom, hogy az élvonalban bemutatkozhassak és több játék percet tudjak a hátam mögött. Emellett pedig nagyon szeretnék külföldön is pályára lépni.