ímkézett bejegyzés

U10 rendhagyó edzés – mentorprogrammal

A mai edzés rendhagyó módon az Előre székházában került megrendezésre. A gyerekek betekintést nyerhettek a felnőtt csapat hétköznapjaiba. Meglátogattuk a játékosokat az öltözőben, beszélgettünk és közös fotót is készítettünk. A játékosok megmutatták, hogy készülnek az edzésre, milyen cipőben edzenek és játszanak, illetve milyen labdával tréningeznek és vívják a mérkőzéseket. A találkozó végén közös fotóval kívántunk sok sikert a hétvégi Dorog elleni bajnoki mérkőzésre. Ezek után a tetőtéri interjú szobában közös Fifa 18 bajnokságot rendeztünk a gyerekek legnagyobb örömére, ahol elfogyasztottuk a szülők által sütött süteményeket. A foglalkozáson Birtalan Botond és Szalai Ádám is tiszteletét tette saját tréningjük után.

Kecskeméten zárta a szezont az U10

Békéscsaba-Kecskemét 0-1

Az első mérkőzésen a Nyíregyháza ellen végig motiváltan, nagy akarással és helyenként szép kontrákat vezetve sikerült jó játékkal elő rukkolnunk. Volt egy-két szituációban szerencsénk is, de teljesen megérdemelten sikerült egy olyan csapatot megvernünk, akit eddig még nem a Bozsik tornánk során.

Békéscsaba – Nyíregyháza 1-0
A következő találkozón szinte semmit nem láttam abból, amit az előző meccsen mutattak a gyerekek. Rossz hozzá állással, az ellenfelet lebecsülve kaptunk ki egy olyan csapattól, akit eddig mindig nagy különbséggel vertünk meg. A bekapott gólunkat nagy egyéni hiba előzte meg. Lassú mérkőzés volt, sokat állt a játék

Békéscsaba – DVTK 0-4

Pihenő nélkül játszottunk a Diósgyőr ellen egy komoly fejmosás után. Az elején viszonylag jól játszottunk, utána elfáradtunk és a cserék sem úgy álltak be, mint az előző találkozókon. Az első bekapott gól után szét estünk.

Békéscsaba- Debrecen 2-0

Az utolsó előtti találkozón a Debrecen ellen jól játszva fektettük két vállra az ellenfelünket egy bombagól és egy letámadás után szerzett góllal.

Békéscsaba Szolnok 0-2

A következő meccsen egy jó napot kifogó és előre jól játszó Szolnok ellen nem sikerült azt a jó teljesítmény nyújtanunk, mint a Debrecen és a Nyíregyháza ellen. Többen nagyon elfáradtak és a helyzeteit jobban kihasználó ellenfél megérdemelten nyerte meg a találkozót.

Gól: Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Schneider

Az utolsó „A” szintű Bozsik tornán a csapat megmutatta mind a két arcát. Megjártuk a mennyet és a poklot is. A góllövéssel hadilábon álltunk a mai napon.

Elismerő oklevélben Kolarovszki Martin részesült kiváló mélységi átadásaiért

 

Mentés