Akadémista főszereplőkkel kezdte a bajnokságot a vármegyei gárda

 

Nagyszénás SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 3-1 (1-0) 

A Békés vármegyei I.-es labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre II. csapata a Nagyszénás SE otthonában lépett pályára február 24-én. A két gárda egy elmaradt őszi mérkőzés pótlásával indította az évet. 

A lila-fehér gárda az utolsó őszi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre II. 0-5-ös arányban legyőzte medgyesbodzási ellenfelét, amellyel bebiztosította ötödik helyét a tabellán. A Jakab Péter vezette együttes a soros találkozóval megelőzhette volna mezőhegyesi riválisát. 

Jakab Péter a mérkőzésről elmondta, a játéktér állapota nem tette lehetővé, hogy folyamatos játék alakuljon ki, a gárda sokpasszos játékának egyáltalán nem kedvezett ez a körülmény. 

– Az első félidőben jobbára mezőnymunka volt tapasztalható a pályán, inkább kiszorítós jelleggel, próbáltunk játszani, a hazaiak pedig inkább kontrákra próbáltak építeni. Az első hazai gól egy védekezésbeli hiányosságból alakult ki, amikor egymás után három alkalommal sem tudtunk felszabadítani a kapunk előterében, ez eredményezte a büntetőt, amelyet a hazaiak értékesíteni tudtak. A második félidő jobban kezdődött, nyomást tudtunk gyakorolni a nagyszénási csapatra. Ez meg is hozta az eredményét, mert sikerült egyenlítenünk. A gól körüli reklamációs események azonban teljesen elaltattak bennünket, mert ugyan 3-4 perc is eltelt, de a tényleges játékban 13 másodperc után megint vezetett a hazai gárda. Ezután már a cseréink sem tudtak igazán segíteni, így a hazai kontrák folyamatos veszélyt jelenttetek számunkra, ugyanis próbáltunk előre menni az egyenlítés érdekében. Az egyik ilyen támadás után ismét büntetőhöz jutottak a hazaiak, a harmadik hazai gól után pedig a csapatunk tartása megtört. A mi csapatunkból hiányoztak a rutinos felnőtt labdarúgók, akik példát tudtak volna mutatni a fiataljainknak – ismertette Jakab Péter.  

A vármegyei gárda a játék több elemében is jobban teljesített ellenfelénél, a fiatal gárda 62 százalékban birtokolta a labdát a mérkőzésen, emellett 214 sikeres passzt teljesített és 100 párharcot nyert meg. 

A vármegyei csapatban ezúttal 11 fiatal játékos kapott szerepet. A bajnoki mérkőzésen Harmati ZoltánCsikós ElekBalázs Roland, Pusztai Olivér, Gedó Gergő, Rostás Szilárd, Takács BoldizsárKurai Levente, Orvos Levente, Lipcsei Zsolt és Ilyés Brúnó ölthette magára a csapat mezét. 

Az akadémista játékosok közül Harmati Zoltán és Rostás Szilárd 90 percet töltött a pályán, Csikós Elek, Gedó Gergő 74 percet volt játékban, Pusztai Olivér 64 percet, Ilyés Brúnó 47 percet, Balázs Roland 45 percet, Orvos Levente 28, Kurai Levente és Lipcsei Zsolt pedig 18 percet kapott edzőjétől. 

Az akadémiai játékosok közül Rostás Szilárd góllal segítette csapatát.  

A Békéscsaba 1912 Előre II. csapata továbbra is a tabella 5. helyén áll, a következő fordulóban pedig az OMTK-ULE 1913 gárdáját fogadja hazai pályán.