Archívum – 2019.

Töretlen a fejlődés a Grassroots-területeken

A Bozsik Intézményi Programban, a 2019/2020-as tanévben 118 100 (5-14 éves) gyermek futballozik. A bevont leányok száma meghaladja a 32 200-at. A Középiskolai Labdarúgó Program történetében először a létszám átlépte a 9000 főt. A Szociális Programban az elmúlt évben 3000-nél is több fogyatékkal és hátrányos helyzetben élő vett részt.

Fotó: grassroots.mlsz.hu

BOZSIK INTÉZMÉNYI PROGRAM (2019/2020)

A program elsődleges célja a labdarúgás népszerűsítése, és a tömegesítés a közoktatási intézményekben tanuló 5-14 éves gyermekek részvételével. Kiemelt cél a bevont gyerekek hosszú távú sportághoz kötése, valamint minél több óvodás és kislány foglalkoztatása. A gyerekek minden korosztályban heti rendszeres foglalkozásokon vesznek részt. A körzeti rendezvényeken tanévenként négy alkalommal, az intézmények sportcsoportjai korosztályonként fociznak egymással. Az 5-10 évesek Grassroots Fesztivál keretében, míg a 11-14 éves korosztályban torna rendszerben játszanak. A Magyar Labdarúgó Szövetség két központi rendezvényén minden megyéből érkeznek gyerekek Telkibe (Tanévindító-, és Tanévzáró Fesztivál).

A program szellemisége a FIFA és az UEFA Grassroots filozófiájára épül, mely szerint a labdarúgás legfőbb célja, hogy a játékon keresztül minél több fiatal lány és fiú fedezhesse fel a mozgás élményét, lelje örömét a játékban, szeresse meg a sportágat. A program minden óvodás és általános iskolai tanuló számára biztosítani kívánja a Grassroots labdarúgáshoz történő kapcsolódást.

Az MLSZ célja, hogy a pozitív hatások eredményeként már egészen kicsi kortól rendszeresen jelenjen meg a labdarúgás is a szabadidős tevékenységek között. A gyerekekkel történő foglalkozás alapja a Grassroots oktatási szemlélet, amely a játékosságra épít. A legfőbb motiváció a gyerekek számára a játék maga. A legtöbb gyermek számára a labdarúgás egyet jelent a szórakozással, a társas együttlét és az önkifejezés fő formájával. Mindezeken túl a labdarúgó játékokban megjelenő, egyéni és társas problémamegoldást kívánó helyzetek a motoros szférán túl kiválóan fejlesztik a szociális és kognitív képességeiket is.

A fenti célok és fejlesztési feladatok megvalósítása során kiemelt jelentőségű, hogy a gyermekek tanulási folyamatának egészét hassa át sikerélmény. Legyen számukra a játékos mozgásos tevékenység örömforrás, élményszerzés, de egyben kihívás is. Mindezek együtt formálják a testneveléshez, valamint a labdarúgáshoz fűződő szeretetet. A labdarúgás élményszerző és közösségteremtő erején keresztül fejleszti a gyerekek kompetenciáit, megalapozza az egész életen át tartó, egészségtudatos magatartás szemléletének kialakulását, és felkészíti őket a társadalomban betöltendő szerepükre.

Az intézményi program fejlődése töretlen! A 2019/2020-as tanévben, 20 megyében, 254 körzetben, 3240 közoktatási intézményben, 10 350 sportcsoportban, 118 100 (5-14 éves) gyermek futballozik a program keretei között. Az 1765 óvodában 43 000 4-6 éves kislány és kisfiú játszik. A bevont leányok száma meghaladja a 32 200-at.

KÖZÉPISKOLAI LABDARÚGÓ PROGRAM –  FAIR PLAY CUP

A 2019/20-as szezonban az összlétszám a program történetében először átlépte a 9000 főt: 9234 regisztrált játékos vesz részt a programban. A lányok létszáma (3253 fő) ismét közel 10 százalékkal emelkedett az elmúlt szezonban bekövetkezett kisebb csökkenés (tavaly már a lány csapatokban is csak érvényes versenyengedéllyel nem rendelkező játékosok szerepelhettek) után. Ebben a szezonban 473 intézmény 930 csapata vesz részt a tornákon, melyek szintén rekord számok. A megyei koordinátorok által kijelölt körzetek nagy részében (néhány körzetben még rendeznek tornákat a téli iskolai szünetek előtt) a kollégák mindenhol rendben, problémáktól mentesen lebonyolították a tornákat. A zöld lap (sportszerű cselekedetek után felmutatandó) használata a tavalyi bevezetés után egyre ismertebb a játékosok/csapatvezetők körében, a mérkőzések ennek következtében is egyre sportszerűbbek.

GRASSROOTS SZOCIÁLIS PROGRAM

A 6 célcsoport labdarúgó programja a projekt szerint zajlik, rendszerességet biztosítva a résztvevők számára.

Az értelmi fogyatékosok és az értelmileg akadályozottak számára rendezett a nemzetközi integrált torna – ahol 25 csapat mérkőzött meg egymással – nagy sikert aratott Győrben, november 15. és 17. között.

A látássérültek népszerűsítő vakfoci tornát tartottak a Honvéd Labdarúgó Akadémián.

A gyermek és lakásotthonokban élők őszi-téli időszak megyei tornái véget értek, a Keleti és a Nyugati Fesztivál rendezésével zárul az első félév januárban.

A hajléktalanok Road Show Gálával búcsúznak a 2019-es évtől.

A hallássérültekkel a program egyeztetés jelenleg is folyamatban van.

A Grassroots Szociális Programban az elmúlt évben 3919 fogyatékkal és hátrányos helyzetben élő, többnyire fiatal, futballozni szerető játékos vett részt.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://grassroots.mlsz.hu/

Köszöntötték a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Az idei Puskás Ferenc díj 19 éves tulajdonosát Zsóri Dánielt, az NB I-es MOL Fehérvár FC játékosát fogadta hétfőn délelőtt Szarvas Péter polgármester és ajándékot adott át a Békéscsabán nevelkedett tehetséges támadónak.

Szarvas Péter bevezetőjében elmondta a város figyelemmel kíséri a tehetségeit, legyen szó akár kultúrától, tudományról vagy sportról.

– Most egy Nagyváradon született a gyerekkorát Simonyifalván töltő fiatal pályafutását ünnepeljük, akinek az útja Békéscsabán keresztül vezetett a világhírnév felé. Zsóri Dániel tizenegy éves korában került Békéscsabára az utánpótlás labdarúgó klubhoz, ahol Kovács Tibor edző keze alatt ismerkedett meg a labdarúgással.

Hat évig volt Békéscsabán, majd az NB I-es DVSC-be került, ahol 2019 február 16-án a Fradi ellen lőtte azt az ollózós gólt, amellyel később kandidált a Puskás-díjra. Egy semleges zsűri döntése alapján először a legjobb tíz, majd a legjobb három közé került Dani gólja, amely végül elnyerte a tizenegyedik alkalommal kiírt Puskás Ferenc-díjat.

Ezt követően Szarvas Péter átnyújtott egy plakettet és a város ajándékát Zsóri Dánielnek.

A fiatal labdarúgó az elismerés átvétele után a következőket mondta: – Köszönöm a csabai klubnak, a városnak, edzőimnek az itt töltött hat évet, amely alatt elindult a pályafutásom. Amikor a februári Fradi elleni meccsen Herczeg Bandi bá szólt, hogy beállok, igyekeztem nagyon koncentrálni. Bóditól jött felém a labda, amikor felugrottam és ollózva ellőttem a labdát, ami a Fradi kapujában kötött ki. Érdekesség, hogy gyerekkoromban sokat gyakoroltam az ollózásos lövéseket. Szeretnék stabil NB I-es játékossá válni, majd bekerülni a válogatottba és később külföldön is kipróbálnám magam.

Szokolay Sándor, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlás koordinátora elmondta, Zsóri Dániel tagja volt az U15-ös NB I-es bajnokságban bronzérmes csabai csapatnak, amelynek tagjai közül Máris Dominik és Váradi Ádám az Előre felnőtt csapatában szerepel, Mezei Szabolcs az MTK-t erősíti, míg Irimiás Gergő és Zvara Levente a Budapest Honvédban rúgja a labdát. Egy évvel később az U17-es NB II-es bajnokságban Zsóri Dániel gólkirály lett.

Jakab Péter, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője azt emelte ki, hogy amikor Zsóri Daninak nem volt edzése, kijárt az általa vezetett, három évvel idősebbek, az 1997-es korosztályos csapat tréningjeire és már akkor látszott, hogy mennyire tehetséges. – Jelenleg a csabai akadémián négyszázötven fiatal rúgja a labdát, előttük ott van Zsóri Dani példája, akinek azt kívánom, hogy minél messzebbre jusson, legyen válogatott és minél több gólt szerezzen!

A rendezvény végén Szarvas Péter ajándékot adott át a Zsóri-szülőknek és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia két vezetőjének, akik egy akadémiai naptárral kedveskedtek a polgármesternek.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/534418987283744/’ width=’680′]

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Fotók:

Köszöntötték a Puskás-díjas Zsóri Dánielt

Évzárás az akadémián

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia ünnepélyes záróvacsorával köszönte meg dolgozóinak egész éves, áldozatos és kitartó munkájukat.

A december 16-án este megtartott évzáró rendezvényen jelen volt a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa Barkász Sándor, dr. Kovács Mihály a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület elnöke, az akadémia és a Zrt. közvetlen vezetősége, valamint dr. Szigeti Béla önkormányzati képviselő Úr is.

Dr. Kovács Mihály elmondta, hogy továbbra is a leglényegesebb dolog az akadémia működésének fenntartásához a tulajdonosi, városi támogatás, valamint a társasági adóból származó bevételek. Utóbbival kapcsolatban vannak még tennivalók, így bár erre az évre befejeződött a munka, de 2020-ban újult erővel kell mindenkinek dolgoznia.

Visszaemlékezett, hogy tizenegy évvel ezelőtt mindössze egyetlen alkalmazott szerepelt a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia bérlistáján, mára viszont ez a szám 70 fölé nőtt. Az elmúlt több, mint egy évtized alatt 700 millió forintnál is nagyobb összegű infrastrukturális fejlesztés valósult meg és ez a folyamat természetesen tovább folytatódik. Beszámolt arról, hogy a 4-es Honvéd utcai bázison már elkezdődött és folyamatban van egy új, nagyméretű füves pálya kialakítása, valamint tervezés és megvalósítás alatt van a Tünde utcai műfüves pálya teljes megújítása is. Mivel az első és második csapat már a Kórház utcai új lelátó alatti létesítményeket használja, így az Előre Székházban felszabadult helyiségeket a Sportegyesület “örökölte”, melyek használatba vétele, felújítása és/vagy átalakítása is megvalósul az elkövetkezendő időszakban. Itt az öltözők felújítása mellett, egy úgynevezett klubszoba is kialakításra kerül, ahol a fiatalokkal megfelelő keretek között lehet majd foglalkozni. Szintén a távlati tervek között szerepel egy sport kollégium létrehozása, melyhez az erőforrásokat, valamint a többi sportszervezettel történő együttműködéseket még biztosítani szükséges.

Abszolút pozitív tendenciaként értékelte, hogy az első csapat játékosainak 52 százalékát saját, az akadémiáról felkerült labdarúgóink alkotják. Elsődleges feladatként határozta meg, hogy ezt az értéket tovább kell növelni, hiszen az utánpótlás nevelés egyetlen és vitathatatlan feladata csakis ez lehet. Nehéz és bonyolult dolognak tartja a tehetséges labdarúgók Békéscsabán tartását, hiszen a nagyobb és jelen pillanatban még több lehetőséggel bíró klubok aránylag könnyedén elcsábítják őket. Ennek mielőbbi megakadályozását hangsúlyozta és azt is, hogy ezen játékosoknak minél előbb, minél több lehetőséget kell kapniuk az első vagy második csapat keretében, hiszen csak akkor van esély arra, hogy professzionális szerződést köthessünk velük. Az idei évben három ilyen játékost sikerült adni, hiszen Bánfi Dominik, Pap Szabolcs és Kasik Ákos is profi szerződésekkel folytatja békéscsabai pályafutását.

Azt is kiemelte, hogy igen nehéz megfelelni az MLSZ által folyamatosan változtatott szabályozásoknak, de Békéscsabán egy igen erős akadémia működik, amit a sikeres Double Pass audit is igazol. Szerencsére minden téren fejlődés figyelhető meg, így a jövőkép garantáltnak tűnik!

Az edzőkhöz fordulva és megköszönve munkájukat elmondta, hogy szakmájuk az utóbbi időben nagyot változott, hiszen a szükséges és kötelező adminisztráció jóval nagyobb részben van már jelen, amit mindenképpen el kell végezni. Ehhez türelmet és kitartást kívánt, valamint gratulált az idei évben elért eredményekhez. Azt is szerencsésnek érzi, hogy több új, frissen végzett fiatal kolléga kapott lehetőséget az akadémián, akik új színt és aktivitást hoztak az egyesület életébe.

Az est hivatalos részében Barkász Sándor és Jakab Péter akadémia vezető is elmondta gondolatatait, valamint megköszönte az egész éves munkát, további sok sikert és kellemes ünnepeket  kívántak.

Könyvbemutató

Érdekes és izgalmas könyvbemutatóval egybekötött dedikálásra invitáljuk közönségünket és az érdeklődőket!

December 17-én (kedd) 13:00 órától Békéscsabán, a Csaba Centerben (Információs Pultnál) találkozhatnak Erdős Pállal és Székely Árpáddal, “A Tiszák Titkai I.” című könyv szerzőivel, akik a helyszínen dedikálják szerzeményüket. Az eseményen Uram János és Ilyés Tamás játékosaink is részt vesznek, így a nagyérdemű velük is találkozhat.

A kapcsolódási pont is egyszerű, hiszen a szerző és játékosaink is geszti származásúak, csakúgy mint a könyvben feldolgozott Tisza család. A könyv alcíme: “Egy család, amely két miniszterelnököt adott az országnak” is jelzi, hogy a Tisza család igen jelentős helyet tölt be Magyarország történelmében. A huszonöt év munkájával megalkotott mű mecénása többségi tulajdonosunk Barkász Sándor volt, aki a könyv megjelenéséhez is nagyban hozzájárult.

Részlet az előszóból:

“A borosjenői Tisza család 1760-ban kapta – más elvesztett birtokai helyett – kárpótlásként a Geszten és környékén lévő birtokokat. A család folyamatosan foglalta el helyét, először a vármegyei, majd az országos politikában. Az első legmagasabb funkciót betöltő tagja Tisza Kálmán volt, aki 15 évig töltötte be a miniszterelnöki tisztséget.

Geszten az emberek (volt cselédjei és hozzátartozóik, azoknak leszármazottjai) nagyon jó véleménnyel voltak róla. Ez késztette Erdős Pált arra, hogy geszti emberként jobban megismerje. Fáradtságot nem kímélve a számítógép jóvoltából elkezdte kutatni a Tisza család életét és tevékenységeiket.”

Mikulás az Akadémián

Természetesen az idén sem maradhatott el december 6-án a Mikulás-buli a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián.

Felnőtt csapataink tagjai és a szakmai stáb is részt vett a közös foglalkozáson, ahol Burai Erik mikulásként, Bán Benedek pedig krampuszként is debütált. Az ifjú akadémisták télapó csokoládét, valamint könyveket, az idényben legjobban teljesítők pedig okleveleket is kaptak. Az emlékezetes összejövetel közös focizással és fotózással telt, ahol labdarúgóink és akadémistáink egyaránt kitűnően érezték magukat.

Hajrá Lilák!

További fotók itt:
https://www.facebook.com/pg/bcsla.hu/photos/?tab=album&album_id=2860696240609172

Kivédte a Fradi szemét

Iker Casillas a példaképe a Fradi ellen brillírozó Uram Jánosnak.

A szerda esti Fradi elleni 2–0-ra megnyert tévés Magyar Kupa mérkőzésen a 18 éves Uram János, az NB II-es Békéscsaba 1912 Előre kapusa tizenhat kapura tartó ferencvárosi lövést hárított és ezzel a mezőny legjobbja volt. Azóta megváltozott az élete. Sorra kapja a gratulációkat, újságírók hada keresi. A fiatal, tehetséges hálóőrrel beszélgettünk pályafutásáról, terveiről.

– Mikor és hol ismerkedett meg a labdarúgás alapjaival? Ki volt az edzője?
– Geszti vagyok, és Sarkadkeresztúron kezdtem el játszani, majd az egyik mérkőzésem után a korábbi újpesti, és ferencvárosi csatár, Horváth Péter bácsi vitt el Gyulára, a Grosics Akadémiára. Gyulán Such András volt a edzőm, akitől sokat tanultam.

– Mikor került a Békéscsabához? Itt kik segítették a fejlődését?
– Három évvel ezelőtt, 2016-ban jöttem a Békéscsabára az Előréhez, ahol az utánpótlásban Skerl József volt az edzőm. Az NB II-es felnőtt csapatban a Mosonmagyaróvár elleni találkozón mutatkoztam be. Azóta a másodosztályban négy alkalommal védtem. A felnőtteknél az egykori élvonalbeli Előre kapus, Hanyecz János irányítja a felkészülésemet. A Magyar Kupában több alkalommal is én védtem, ebben a szezonban én álltam a kapuban a hatodik fordulóban Körösladányban, és a hetedikben a Füzesgyarmaton is a győztes idegenbeli mérkőzéseken, majd szerdán a Fradi ellen is megkaptam a lehetőséget, és igyekeztem meghálálni azt.

– Több helyen azt olvastam, hogy nem tartják elég magasnak…
– Még növésben vagyok, jelenleg 192 centiméter a magasságom, a súlyom pedig 87 kg. Valószínű a következő években még nőni fog a magasságom.

– A Fradi elleni kupatalálkozón tizenhat alkalommal tudott védeni. A bravúrjai közül melyik volt a legnagyobb?
– Amikor sikeres volt az első védésem, megnyugodtam, és ahogy haladtunk előre az időben egyre magabiztosabbá váltam. A legnagyobb védésem a hajrában volt, amikor Priskin a jobbösszekötő helyén kilépett, én megpróbáltam egyre közelebb kerülni a csatárhoz, zártam a szöget, és abban bíztam, hogy belém lövi a labdát. Szerencsére így történt, és sikerült mentenem.

– Van példaképe?
– A spanyol válogatottal világ és Európa-bajnoki címet nyert Iker Casillas a példaképem. A Real Madriddal több Bajnokok Ligáját nyert kapus, jelenleg a Portóban véd, és a tavasszal kapott szívinfarktusa után rehabilitáción vesz részt, még szeretne visszatérni a kapuba.

– Ön szerepelt már korábban valamelyik korosztályos válogatottban?
– Eddig még nem figyeltek fel rám a válogatók. Szeretnék bekerülni valamelyik korosztályos nemzeti csapatba.

– Mit szeretne elérni a közeli, és a távolabbi jövőben?
– Szeretnék bekerülni az Előre felnőtt csapatába, és az NB II-ben védeni. A bajnokságban jelenleg tizedikek vagyunk, a hátralévő őszi két fordulóban szeretnénk győzni. A tavaszi idényben az a tervünk, hogy jobban szerepeljünk mint ősszel, remélem elkerül bennünket a sérüléshullám, és akkor bennmaradhatunk az első tízben a másodosztályban. A Magyar Kupában a jó erőkből álló, Puskás Akadémia következik februárban. Itt már két mérkőzés dönt a továbbjutásról. Nem lesz könnyű dolgunk, de a szurkolóink támogatásával mindent megteszünk majd a jó szereplés érdekében. A távolabbi tervem, hogy eljussak az NB I.-be, illetve majd külföldön is szeretném egyszer kipróbálni magam.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/557502181703362/’ width=’680′]

Ovisport-pálya ünnepélyes átadó

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/bcsla.hu/videos/976697892708845/’ width=’680′]

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Király Gábor Békéscsabán

Sztárvendég: Király Gábor

 

Időpont: 2019. október 15. (kedd) 10:00 óra

Helyszín: Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola – Tornaterem

Cím: 5600 Békéscsaba, Thurzó utca 33.

 

 

Király Gábor a Kórház utcában

A „Sportcsillagok Békéscsabán” program keretében hétfőn este Király Gábor 108-szoros válogatott labdarúgóval találkozhattak az érdeklődők a Kórház utcai stadion új, fedett lelátóján.

A Békéscsabai Labdarúgó Akadémia mintegy négyszáz fiatalja mellett, további körülbelül kétszázötven érdeklődő (szülők és szurkolók) vett részt a rendezvényen. Jakab Péter – a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd Bíró Csaba – a programsorozat egyik kezdeményezője beszélt, aki elmondta a csabai fiatalok számára példaképeket szeretnének bemutatni, ezért jött el Szombathelyről a kiváló kapus, Király Gábor.

– Többször védtem a Kórház utcában, legutóbb néhány évvel ezelőtt egy 1–0-ás Haladás győzelemmel zárult találkozón, de emlékszem arra az 1994-es meccsre is, amikor öt gólt kaptam az NB I-ben akkor bronzérmet nyert Előrétől – kezdte Király Gábor.

Ezt követően arról beszélt, hogy a tehetség húsz százalékban befolyásolja egy ember karrierjét, nyolcvan százalékban a munka a meghatározó, Kitért arra, hogy az ötszörös Aranylabdás Cristiano Ronaldo mindig legalább félórával az edzés előtt érkezik és annak befejezése után is kint marad a pályán, mert a legjobb akar lenni. Hangsúlyozta a motiváció fontosságát, mint mondta: – Dolgozni kell, és akkor messzire eljuthatsz!

A német Bundesligában és az angol élvonalban megfordult hálóőr elmondta: nyolcszáznyolcvankét mérkőzésen állt a háló előtt, és mindig a legjobbat akarta nyújtani. Kitért arra, hogy a válogatottban egy nemzetet képvisel a sportoló, ahol még inkább fontos, hogy jól teljesítsen. Ezt követően a gyerekek kérdéseire válaszolt a válogatottsági rekorder. Arra a kérdésre, hogy mi a jó kapus ismérve azt felelte, hogy soha ne legyen elégedett magával.

A program utolsó előtti részeként Király Gábor stábja bemutatta a vadonatúj Király Gábor figurát, amit a fiatal labdarúgó-növendékek kitörő lelkesedéssel fogadtak.

A rendezvény végén Király Gábor, a békéscsabai akadémia korosztályos csapatainak tagjaival közös fotót készített, és autogram-kártyákat adott át a fiataloknak a hálóőr, aki a nyáron 43 éves korában fejezte be profi pályafutását. Az Előre vezetősége és a város képviselői vacsora meghívással kedveskedtek a kapus-legendának, melynek alkalmával ajándékokat nyújtottak át, hogy az alkalom számára is feledhetetlen maradjon! A Király-csapat kedden délelőtt még a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolába is ellátogat, mielőtt hazautazna.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/1912elore/videos/3006996755982817/’ width=’680′]

Zene: EURO 2016 x SOHO PARTY Az éjjel soha nem érhet véget 2016 remix Hajrá Magyarország!

Fotók

MYSS, avagy My Soccer System

Ezzel a címmel tartott 2019. október 9-én (szerdán) érdekfeszítő és igen hasznos előadást Kólya Zoltán a Békéscsaba 1912 Előre utánpótlásában dolgozó edzői részére.

A rendszer egy újabb 21. századi eszköz lehet a modern labdarúgásban, melyek nélkül a munka a mai világban szinte már elképzelhetetlen. Az elemzések szerves részét képezik a felkészülésnek, ami egyrészt az ellenfelek feltérképezésében segít, melyben a taktikai elemek mellett, a labdakihozatal, a rögzített helyzetek, de az egyes játékosok adatai is beletartoznak. De nagyon jó kontrollt jelent a csapat játékosai számára, nagy segítség lehet az esetleges hibák feltérképezésében, javításában is. Lehetőség van taktikai animáció létrehozására, de főként az edzésgyakorlatok készítésében ad nagy segítséget.

A klubok többsége már használ elemzést, így természetesen a Békéscsaba 1912 Előre is, de szeretnénk ebben még előrébb lépni, ezért is volt hasznos a találkozó, mert működés közben is megtapasztalhattuk ezt az innovatív rendszert. Ami még nagyon fontos, hogy ez a rendszer teljesen magyar találmány, és Kólya Zoltán munkatársaival együtt igen sokrétű programot dolgoztak ki. Természetesen Békéscsabán is szeretnénk mindenféle tanulási lehetőséget megragadni, hiszen a megfelelő utánpótlás-nevelésben ezek a dolgok már nélkülözhetetlenek. Az előadáson szó volt még a videóelemzők munkájáról, ennek összehangolásáról a csapatedzők feladataival. Az objektív elemzési és kiválasztási rendszer, ezáltal az adatok megfelelő feldolgozása, értelmezése lehetősége nyújt arra, hogy még tisztább képet kaphassunk a fiatal játékosok állapotáról. Folyamatosan dolgozunk ezen, ami igen komoly feladatot jelent. Ehhez nyújthat hatalmas segítséget a My Soccer System, melynek segítségével számadatokkal is alátámaszthatók a labdarúgók teljesítménye, ami megkönnyítheti a szakmai stáb munkáját.

Köszönjük az érdekfeszítő és tanulságos előadást!