Eredmények U19

DVSC-DLA – Békéscsaba 1912 Előre SE

Felkészülési mérkőzés (U19)

DVSC-DLA – Békéscsaba 1912 Előre SE

0-1 (0-0)

Időpont: 2021. augusztus 19. (csütörtök) 10:00 óra

Helyszín: Debrecen-Pallag

Gólszerzők: Varga Zoltán.

Marik László, edző: – Nagyszerű mérkőzést játszottunk a Debrecennel. Az elején kicsit megilletődött volt a csapat, de fokozatosan lendültünk játékba és védekezésünk hatékonysága, valamint második félidei játékunk alapján megérdemelten győztük le egy kiemelt akadémia ifjúsági csapatát.

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre SE

Felkészülési mérkőzés (U19)

UTA Arad – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-2 (0-2)

Időpont: 2021. július 21. (szerda) 10:00 óra

Helyszín: Arad

Gólszerzők: Marik Soma (2).

Marik László, edző: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk a román országos bajnokság ezüstérmesével. Az első félidőben kiegyenlített volt a mérkőzés, de két nagy egyéni hiba után kaptunk két fejes gólt. A szünet után nagyobb sebességgel játszottunk és sorra dolgoztuk ki a helyzeteket. Sajnos túl későn rúgtuk meg az első gólunkat, így csak az egyenlítésre futotta, mert nem maradt időnk a győztes gól megszerzésére. Nagyon értékes mérkőzés volt.

Gyirmót SE Győr – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 14. forduló

Gyirmót SE Győr – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-1 (0-1)

Időpont: 2021. május 29. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Győr, ALCUFER Stadion

Gólszerzők: Rácz Máté (2. perc), Kocsis Zoltán (79. és 90. perc).

Sárga lapok: Antal Sándor (49. perc), Gergely Norbert (57. perc), Kocsis Zoltán (67. perc), Simon Zoltán (71. perc), Gelencsér Roland Zsolt (82. perc).

Piros lap: Lázár Zsolt (71. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kaposvári Rákóczi BFLA

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 13. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kaposvári Rákóczi BFLA

2-2 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. május 22. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Sólyom Bence (29. perc), Farkas Ádám (57. perc), Csertán Zénó (78. perc), Oláh Ambrus (92. perc).

Sárga lapok: Polónyi Zsombor László (28. perc), Trescsula Máté (45. perc), Balog Alex Péter (64. perc), Szabó Szilárd Attila (68. perc), Fila József (69. perc), Fehérvári Tamás (74. perc).

Piros lap: Tóth Bence (92. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Vác VLSE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Vác VLSE

0-2 (0-1)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. május 19. (szerda) 12:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Konkoly Leon (21. és 57. perc).

Sárga lapok: Oláh Ambrus (55. perc), Szabó Szilárd Attila (75. perc), Konkoly Leon (80. perc).

Jegyzőkönyv

 

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 12. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

2-0 (1-0)

Időpont: 2021. május 15. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Szeged, Szent Gellért Fórum

Gólszerző: Vincze Zsombor (18. és 48. perc).

Sárga lap: Polónyi Zsombor László (77. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Dunaújváros PASE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 11. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Dunaújváros PASE

1-1 (1-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL LEHETSÉGES!

Időpont: 2021. május 8. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba,  Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Berkó Máté (21. perc), Farkas Béla (49. perc).

Sárga lapok: Palik György (63. perc), Csicsely Dominik (71. perc).

Jegyzőkönyv

 

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 10. forduló

ZTE FC – Békéscsaba 1912 Előre SE

4-0 (2-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 29. (csütörtök) 14:00 óra

Helyszín: Zalaegerszeg, ZTE Edzőpályák

Gólszerzők: Pásztor Olivér Imre (10. perc), Fehér Barnabás (21. perc), Szántó Marcell (55. és 57. perc).

Sárga lap: Berkó Máté (80. perc).

Jegyzőkönyv

 

Vác VLSE – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 9. forduló

Vác VLSE – Békéscsaba 1912 Előre SE

3-0 (1-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 24. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Vác, Városi Stadion tartalékpálya

Gólszerzők: Konkoly Leon (33. perc), Török Noel Gábor (69. perc), Kakuk Erik Viktor (84. perc).

Sárga lap: Kovács Dávid (46. perc).

Jegyzőkönyv

 

Kaposvári Rákóczi BFLA – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U-19 “C” csoport 6. forduló

Kaposvári Rákóczi BFLA – Békéscsaba 1912 Előre SE

8-0 (3-0)

A MÉRKŐZÉS ZÁRT KAPUK MÖGÖTT KERÜLT MEGRENDEZÉSRE!

Időpont: 2021. április 21. (szerda) 13:00 óra

Helyszín: Kaposvár, Kaposvári Rákóczi BFLA Puskin úti Sporttelepe

Gólszerzők: Pintér Máté (1., 13., 34. és 47. perc), Bán Imre Dávid (59. perc), Orsós Tamás Gábor (65. és 67. perc), Országh Balázs (89. perc).

Jegyzőkönyv