A Békéscsaba 1912 Előre SE U9-es csapata az MLSZ tornasorozatának debreceni fordulójára utazott november 12-én. A korosztályos együttes debreceni, mezőkövesdi és budapesti csapatok ellen lépett pályára.
Lukács László a tornáról elmondta, csapata jó csapatok ellen tudott játszani, abszolút nem vallott szégyent és hasznos tapasztalatokkal gazdagodott.
– A labdakihozatalaink jól működtek, voltak periódusok amikor szenvedősebb volt, sok esetben magunknak szűkítettük be a területet, ezzel megkönnyítettük az ellenfeleink dolgát. A mezőnynek háttal nagyon sokszor hoztunk nagyon jó döntést, szépen működött a labda nélküli mozgásunk is, sok szép megoldásunk volt. Az ellenfeleink térfelén több kreativitást, váratlan megoldást láttam, mint legutóbb, a helyzetkialakításunk is megfelelő volt, viszont a helyzetkihasználásunk nagyon pontatlanra sikeredett – értékelt Lukács László.
A csapat tagjai: Babik Zsombor Nimród, Csongrádi Márk, Hrabovszki Máté, Mede Marcell, Mochnács Balázs, Pásztori Dominik, Szabó Nimród Benjamin, Timár Alex és Varga Dániel.
Közösségi média