A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapat az MLSZ országos tornasorozatának záró fordulóján lépett pályára a 4-es Honvéd utcai komplexumban. A lila-fehér gárda a Kisvárda, a UTA Arad és a KK-válogatott csapataival nézett farkasszemet.
Szeverényi Péter a tornáról elmondta, csapatának hétvégi célja a kontrajáték lejátszása és ismét a támadás súlypontjának áthelyezése, ennek gyakorlása volt legfőképpen.
– Ezen a hétvégén magunkhoz képest nagyon sok hibával játszottunk, mind technikai és taktikai téren. Ez valahol várható is volt, hiszen szinte minden hétvégén maximálisan törekedtek a célok vissza adására, mentálisan kicsit elfáradtunk az utolsó hivatalos fordulóra, még ha eredményekben nem is szerepeltünk rosszul – ismertette Szeverényi Péter.
A csapat tagjai: Erdős Máté, Bálint Kristóf, Kinyó Kende, Borota Adrian, Ioannis Efthymiadis, Baranyi Gergő, Szalai Csanád, Nagy Levente, Vámos Botond, Mezei Miron, Kolarovszki Tamás.
Közösségi média