Kiharcolta sikerét az U12-es csapat Kecskeméten

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE–UTE LA 0-2 

Az U12-es labdarúgó-bajnokság 24.fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a KTE LA együtteséhez utazott május 5-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Borzák, Béres Z., Nagy, Kovács, Czifra, Hornok, Csernyeczki, Vass, Rácz. Csere: Petruzsán, Bányai, Benkő és Hoffmann. Edző: Hrabovszki Ákos és Hrabovszki Gábor.  

A békéscsabai együttes az előző fordulóban hazai pályán győzött újpesti riválisa ellen, míg soros ellenfele Kecskeméten veszített az angyalföldi csapattal szemben. A két csapat a bajnokság során háromszor is szembenézett egymással, mindhárom mérkőzésen a Békés vármegyei gárda tudott győzni.  

Hrabovszki Ákos elmondta, csapatából több játékos is hiányzott, illetve kisebb sérülések és betegségek is hátráltatták a felkészülést. A mérkőzés egészét tekintve rengeteg technikai hiba jellemezte mindkét csapatot, leginkább a mezőnyjáték dominált, sok párharccal és szabálytalansággal tarkítva a mérkőzést. 

– Több gólszerzési lehetőséget is sikerült volna kialakítanunk, ha nem első szándékból cselekszünk rendre. Két alkalommal nagyszerű ütemben sikerült labdát szereznünk a középső harmadban, melyek végén Béres Zoltán volt eredményes – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U12-es csapata a folytatásban a Vasas Kubala Akadémia otthonában lép pályára. 

– Küzdeni tudásból és akaratból a csapat ismét jelesre vizsgázott, de sajnos a mutatott játékunk elmaradt az elmúlt hetekhez képest – nyilatkozta Hrabovszki Ákos.