ímkézett bejegyzés

Nyuszi Kupa

Megmutatták bátorságukat a legkisebbek.

Csaknem nyolcvan kisgyermek rúgta a bőrt szerdán a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, a 4-es Honvéd utcában, ahol hagyományteremtő szándékkal Nyuszi Kupát szerveztek. A fiatalok nagyjából egy órát futballoztak, megmutatták bátorságukat, ügyességüket, tehetségüket. Voltak köztük olyanok, akik immár egy-két éve sportolnak, járnak edzésre rendszeresen, illetve olyanok is, akiket az óvodákból hívtak meg a programra.

Hrabovszki Ákos edző, a körzetközpont szakmai vezetője elmondta, évekkel ezelőtt elkezdték a toborzást a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, mind az Előre, mind az UFC sportszervezeteknél, és kiemelten fontosnak tartják az U7-es, azaz a 7 év alatti korosztályt, hiszen akkor kell megismertetni, megszerettetni a kicsikkel a labdarúgást.

Hozzátette, huszonegy óvodával vannak napi szinten kapcsolatban, és ezekben az intézményekben a Bozsik Program keretében csaknem ötszáz kicsi futballozik. Közülük a Nyuszi Kupára meghívták a legügyesebbeket, és nem titok, hogy a rendezvény egyben egy kiválasztó program is volt, mivel a legígéretesebb gyermekeket szeretnék később az egyesületek kötelékében tudni.

Az egyik oldalon ezért a meghívott fiatalok rúgták a bőrt, a másik ellentétes oldalon pedig azok kaptak lehetőséget, akik immár egy-két éve járnak edzésekre. Így a lelátón helyet foglaló, a kicsiknek szurkoló és őket buzdító szülők láthatták, hogy rendszeres sportolással milyen szintre juthatnak el a gyermekek.

Hrabovszki Ákos szerint óriási az utánpótlásban, így a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián dolgozó szakemberek felelőssége, hiszen a pár évtizeddel ezelőtt még létező grundok jellemzően bezártak, a szülők pedig nem igazán merik a gyermekeket kiengedni az utcára játszani. Ezért a sportszervezeteknek kell megadniuk a lehetőséget a sportolásra, illetve azokat a fejlesztéseket, amiket anno esetleg a játékosok elsajátítottak maguktól. Úgy véli, rendszeressé kell tenni a kiválasztó programokat, meghívni a legügyesebbeket és mindazokat, akik szeretnének futballozni.

A szakember hozzátette, hogy mind az Előre, mind az UFC 12-12 korosztályos csapattal működik és együtt, közösen dolgoznak azon, hogy a legjobb játékosok eljuthassanak a korosztályos válogatottakba, a kiemelt akadémiákra, illetve az Előre felnőtt csapatába. Érdekesség, hogy egyéni tehetségprogramot (ETP) is indítottak a tizenéveseknek: ez azt jelenti, hogy külön foglalkozásokat tartanak a gyerekeknek, akik a visszajelzések alapján örülnek, hogy kiemelt figyelmet, törődést kapnak és hogy egyéni kvalitásaikat, képességeiket is fejleszthetik.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

U19-es együttesünk is megkezdte a felkészülést

Január közepén a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület utánpótlás csapatai is megkezdték téli felkészülési programjukat.

A legidősebb, U19-es korosztályban természetesen továbbra is a legfőbb cél, hogy kiszolgálja a Békéscsaba 1912 Előre NB3-as és NB2-es csapatait és minél több fiatal játékost tudjon felfelé áramoltatni. A megfelelő minőségű és intenzitású felkészülés létfontosságú a tavaszi idény szempontjából, ezért minden labdarúgó egyéni programot kapott a téli szünetre, hogy a közös munkát már az elvégzett feladatok függvényében lehessen folytatni.

Az MLSZ Országos U19 Alap csoportjában pallérozódó akadémiai csapat mindvégig harcban állt a feljutásért és gyakorlatilag egyetlen győzelmen múlott, hogy tavasszal már magasabb szinten folytathassák a szereplést. A tizenkét csapat részvételével zajló bajnokságban megszerzett 5 győzelem, 1 döntetlen és 5 vereség, valamint az eredményekkel együtt járó 16 bajnoki pont a táblázat nyolcadik helyére lett elegendő.

A téli időszakban számos tréninggel és hat előkészületi mérkőzéssel készülnek a február közepén induló bajnoki folytatásra. Ebben a néhány hétben megmérkőznek a Gyula (Megyei I. osztály), a DVSC (U17), a Nagyszénás (Megyei I. osztály), a Végegyháza (Megyei II. osztály), valamint Kisvárda (U19) együtteseivel, így egészen biztosan jó alapot képeznek a folytatásra.

Marik László, az U19-es csapat vezetőedzője elmondta: – Nyilván egy kicsit rossz érzés, hogy egyetlen mérkőzésen múlt, hogy feljebb léphessünk egy csoporttal. Ezzel együtt összességében jól sikerült őszi szezonon vagyunk túl, hiszen sok szép eredmény született. Számunkra igazából nem is feltétlenül az eredmény volt a legfontosabb, mert játékosaink sokat léptek előre egyénileg is, ügyesen játszottak és sok-sok jó teljesítményt láthattunk tőlük. Voltak olyanok is, akik felkerültek az NB3-as csapathoz is és ott már szóhoz is jutottak a bajnokság folyamán. Illetve mindenképpen ki kell emelnem Mágocsi Bencét és Zahorán Áront, akik már az NB2-es csapattal edzhettek, pont a kiemelkedő teljesítményüknek köszönhetően. Természetesen volt egy kis változás a csapatban, hiszen van olyan, aki megpróbálja máshol, van olyan játékosunk, aki abbahagyta a versenysportot, de a vezetőséggel már megbeszéltük, hogy a tavaszi szezonra az U17-es csapatból három játékos felkerül hozzánk, akik velünk készülnek. Egy kicsit szűkebb kerettel dolgozunk majd, hiszen az NB3-as együttesnél nyolc tizenkilenc éves játékosunk edz, ők természetesen a mérkőzésen jó részén majd visszajátszanak még, így talán megfelelő mennyiségű játékperchez juthat majd minden labdarúgónk. Természetesen abban is bízunk, hogy a tavasz második felében már a fiatalabb korosztályból felkerült játékosokat is tudjuk majd érdemben foglalkoztatni. Az utánpótlás bajnoki rendszerben nem történt változás, tizennégy mérkőzést játszunk majd a szezonban, amely igen sok utazással is jár, úgyhogy változatos és izgalmas idény elé nézünk.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Ismét remek évet zártak az akadémista focisták

December első hétvégéjén befejeződtek az idei naptári évre az utánpótlás bajnokságok. A munka azonban nem áll meg a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián, hiszen az edzések folytatódnak és csak az ünnepekre kapnak pihenőt a játékosok, hogy aztán január elején újult erővel tudják megkezdeni a felkészülést.

Békéscsaba 1912 Előre SE – U16

Több korosztályban is remekbe szabott teljesítménnyel rukkoltak elő a Lilák, ami mindenképpen fontos a megfelelő utánpótlás biztosítása, valamint az előrelépés szempontjából. Az akadémia kiemelt célja, hogy csapataink egyre erősebb bajnokságokban tudják megmérettetni magukat, hiszen ez az egyetlen lehetőség arra, hogy olyan ellenfelekkel találkozzunk, amelyek megfelelő kihívást, ezáltal fejlődési lehetőséget biztosíthassanak labdarúgóink számára.

A jelenlegi rendszerben még táblázat nélkül, gyakorlatilag kísérleti bajnokságban működő U12-13 korosztályokban szerencsére egyre nagyobb lelkesedéssel és létszámban tudnak csapataink részt venni. Ezekben a korcsoportokban természetesen az a cél, hogy a már megszerzett alapokat megfelelő szakmai felügyelet és képzés mellett sikerüljön fejleszteni.

A tizennégy év alattiak korosztályában már vezetnek tabellát, amelyen a Békéscsaba 1912 Előre SE jelen pillanatban az ötödik helyezést foglalja el. Bár a bajnoki táblázat nem fest valós képet, hiszen néhány résztvevő nem tudta az összes mérkőzés lejátszani, ettől függetlenül továbbra is igen szoros a mezőny. Az eddig megszerzett 6 győzelem, 3 győzelem és 4 vereség minden esetre jó előjelként szolgálhat a következő időszakra nézve.

Az MLSZ Regionális U15 Kiemelt csoportját szinte hibátlan mérleggel, 12 győzelem és egy döntetlen mellett, 37 bajnoki pont birtokában a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapata vezeti. Ebben a korosztályban talán az egyetlen vetélytársnak a Gloriett SE számít és mivel idegenben 1-1 arányú döntetlent ért el csapatunk, így a tavaszi visszavágón jó eséllyel el is dönthetjük a bajnokság sorsát. Balog Zsolt neveltjei tehát jó úton járnak, hogy a 2022/23-as szezonban már egy sokkal erősebb U16-os mezőnyben szerepelhessenek. Ehhez viszont a megfelelő téli felkészülés mellett, továbbra is hibátlan teljesítményre és koncentrált játékra lesz szükség. A versenykiírás alapján a 2021/22. évi Regionális férfi ifjúsági U15 korosztályú bajnokságok Kiemelt csoportjainak csak a legjobb csapata jut fel a 2022/23. évi Országos férfi ifjúsági U16 korosztályú bajnokság Alap csoportjába.

Egy korosztállyal feljebb (U16) sikerült a legjobb eredményt elérni, hiszen a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapata a 12 résztvevős MLSZ Országos U16 Alap csoportjának bronzérmes pozíciójában végzett az ősszel. A tizenegy forduló alatt gyűjtött 6 győzelem, 4 döntetlen és mindössze egyetlen vereség annyit jelent, hogy a kialakult sorrend alapján a csapat feljutott a 3 x 8 csapatos középső csoportba, ahonnan tavasszal lehetőség lesz a legmagasabb osztályba kerülni (az első négy csapat jut fel). Az elmúlt éveket is figyelembe véve, ez az első csapatunk, amelyiknek sikerült a középső 8 csapatba kerülni. Nagyon szép eredmény, gratulálunk!

A hasonló korosztályú (U16) leányok egyelőre az építkezés fázisában, az út elején járnak. Abszolút pozitív hír velük kapcsolatban, hogy intenzív kampányunknak köszönhetően egyre több a jelentkező és csapatunk létszáma is bővülni látszik, amely mindenképpen jó előjel lehet a folytatáshoz.

Az U17-es, MLSZ Országos Alap csoportban szereplő együttesünk produkciójára sem lehet panaszunk, hiszen a rendkívül kiegyensúlyozott mezőnyben lejátszott 11 mérkőzés után, 7 győzelem, 4 vereséggel az 5. helyen végeztek, mindössze egyetlen győzelem hiányzott az első négy hely, vagyis a feljutás megszerzéséhez. A csoport erősségét jelzi, hogy több nagy múltú klub korosztályos csapatait sikerült magunk mögé utasítani (pl. ZTE, Nyíregyháza, Kaposvár, Kecskemét).

Az U19-es csapatunk a felnőtt futball egyik előszobája és itt már igen komoly ellenfelekre, ezáltal mérkőzésekre lehetett számítani. A csapat végig harcban állt a feljutásért (azaz az első négy hely megszerzéséért), kevés hiányzott hozzá. Végül a csapat a középmezőnyben végzett, úgy hogy ebből a csapatból folyamatosan játszanak feljebb az NB3, sőt, az NB2-es keretben egyaránt. Azaz az Akadémia fő célját maradéktalanul teljesítette, hiszen az eredményes játék mellett folyamatosan biztosította a játékosok felfelé áramlását is.

Végül, de nem utolsósorban a hölgyek U19-es mezőnyében is örvendetes módon, a korábbi évekhez képest jelentős az előrelépés. Mind a játékosok létszámában, mind az elért eredményekben folyamatos a fejlődés, csak így tovább!

Boldog Ünnepeket és sikerekben gazdag Új Évet kívánunk minden játékosunknak, szülőnek, szimpatizánsunknak és munkatársunknak egyaránt, valamint ami a legfontosabb, jó egészséget!

Pályaválasztási Vásár 2021

Leány toborzó a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián

Gyere focizni, sportolj rendszeresen!

Labdarúgó toborzó nap a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián 2021. október 6-án (szerda) 16:30 és 18:00 óra között.

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Valósítsd meg az álmaidat Békéscsaba legnagyobb sportklubjánál, ahol garantáltan jó közösség, nagyszerű hangulat és kiváló képzés vár – legyen szó akár az örömfociról, akár a topfutballról. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia Tehetségközpontként Leány utánpótlás szekciójába várja az új jelentkezőket korosztályos csapataiba, melyek Békéscsabán a 4-es Honvéd utcai utánpótlás központban, kiváló körülmények között edzenek.

Érdeklődni utánpótlás edzőinknél lehet:
Kesjár Ruben +36208862771, Csanálosi Anada +36304431733, Mazula Zoltán +36703899956, Bencsik Éva +36305064202.

Felhívásunk elsősorban 2001 és 2009 között született lányoknak szól, akik október 6-án kötetlenül kipróbálhatják ki a labdarúgást és megismerhetik csapatainkat is. Sportfelszerelést, vizet mindenki hozzon magával! Az időjárás befolyásolhatja az esemény időpontját.

Gyere, vár az Előre-család! Hajrá Lilák!

Csatlakozz az eseményhez Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/189932103267109