Ünnepélyes keretek között írta alá a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia partneri megállapodását az Egyszülős Központtal

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia a sajtó nyilvánossága előtt is megkötötte együttműködési megállapodását a budapesti Egyszülős Központtal április. A két szervezet képviselője Budapesten formálisan már ellátta kézjegyével a dokumentumot, a partnerek most ünnepélyesen is aláírták együttműködésüket a sportszervezet 4-es Honvéd utcai komplexumában. 

Az átadáson jelen volt Varga Tamás, Békéscsaba MJV önkormányzatának alpolgármestere, dr. Kovács Mihály, az 1912 Békéscsaba Előre SE elnöke, Nagy Anna, az Egyszülős Központ kuratóriumi elnöke, Szokolay Sándor operatív vezető és Pásztor József, a lila-fehér klub felnőttcsapatának egykori játékosa és edzője, az Előre ikonja. Az ünnepélyes aláírást Szekeres Lajos szakmai vezető koordinálta. 

Szekeres Lajos elöljáróban elmondta, a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia korábban kidolgozta társadalmi szerepvállalásról szóló tervezetét, amely már több sikeresen lebonyolított eseményen van túl. A programokhoz az akadémia partnereket keresett, akikkel hatékonyabban tudja elérni a közösen megfogalmazott célokat. A mostani aláírással a lila-fehér egyesület újabb fontos partnerrel gazdagodott, akivel karöltve megerősítheti társadalmi felelősségvállalási programját.   

Kiemelte, a két partner már dolgozott együtt, amikor az Egyszülős Központ a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiát kérte fel karácsonyi jótékonysági programjának szeretetnagykövetévé. A „Sportolók az egyszülősökért” elnevezésű kezdeményezés részeként a békéscsabai club tíz egyszülős család karácsonyát tehette boldogabbá.  A két szervezet vezetői ekkor fogalmazták meg azt, hogy szorosabbá fűzik kapcsolatukat, így támogatva egymás célkitűzéseit, programjait és eseményeit. 

 

A bevezető után Varga Tamás alpolgármester köszöntötte az aláírás résztvevőit, majd dr. Kovács Mihály és Nagy Anna mondták el gondolataikat. A beszédek után már az aláírás pillanatai következtek, majd a két fél jelképesen „mezt” cserélt egymással. 

Nagy Anna, Varga Tamás és dr. Kovács Mihály az aláírás után egy kötetlen beszélgetés keretében a jövő terveiről beszélt. A partnerek együttműködése ezért is fontos, mert a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia társadalmi szerepvállalásáról szóló programjában fontos szerepet szán a jótékonysági események támogatásának.  

A két szervezet hamarosan el is kezdi az együttműködési tartalmi részét, hiszen a lila-fehér klub meghívást kapott az Egyszülős Központ „Velünk indul a nyár” nyárindító családi rendezvényére, ahol a Városligetbe várják sportolni az egyszülős családokat. 

Az ünnepélyes aláírás részleteiről bővebbet a sajtóképviselők hamarosan megjelenő híranyagaiból tudhatnak meg az érdeklődők.