Archívum – 2020.

Éremátadó ünnepség

Éremátadó ünnepség a Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC bajnoki mérkőzés félidei szünetében.

A félidei szünetben rövid ünnepséget tartunk, melyen a 2019/2020-as csonka szezon lezárásakor első helyen álló U14-es és U15-ös csapataink tagjai vehetik majd át bajnoki érmeiket. A díjakat legendáink: Kerekes Attila és Mracskó Mihály nyújtják át akadémistáinknak és edzőiknek, akiknek ezúton is szívből gratulálunk!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia tavalyi U14-es együttese hibátlan mérleggel zárt, 14 mérkőzésből 14 alkalommal győztek, így összesen a lezárásig 42 pontot szereztek. A házi góllövő lista élén Kohut Máté végzett, aki egymaga huszonkétszer vette be az ellenfelek hálóját. A tizenöt év alattiak előző szezonjában akadémiai csapatunk 14 mérkőzésből 13 alkalommal szerezte meg a három pontot és mindössze egyetlen egyszer szenvedett vereséget, így 39 bajnoki ponttal a zsebükben szerezték meg a bajnoki címet. A góllövő lista élén Werle Zalán végzett 26 góllal. Az eredmény önmagért beszél és klubunk méltán lehet büszke fiataljaink teljesítményére, hiszen a jövő bennük van és joggal bízhatunk abban, hogy egy-két éven belül jó néhány játékosunk már a profi ligákban is bemutatkozhat.

Érdemes lesz utánpótlás együtteseinkre is folyamatosan figyelni, hiszen tudják: utánpótlás nélkül nincs első csapat, első csapat nélkül nincs utánpótlás!

Újraindul az ETP

Kifejezetten jó alkalom adódott 2020. szeptember 7-én, amikor a már évek óta nagy sikerrel megrendezésre kerülő Sporthetfő elnevezésű városi programsorozaton bemutatkozhatott a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia újrainduló Egyéni Tehetség Programja (ETP).

A 14-15, valamint a 16-17 éves akadémisták közül a legjobbak kerülhetnek ebbe a csoportba. Itt a futballtudás mellett fontos a tanulmányi eredmény és a megfelelő magatartás is. Jelenleg mindkét csoportba tizenöt-húsz fiatal tartozik. Az Oláh Ferenc és Fehér Zsolt utánpótlás-edzőink által irányított program legfőbb célja természetesen, hogy második és első csapatunk minél több, saját nevelésű, tehetséges labdarúgót tudjon a professzionális bajnokságokban szerepeltetni.

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Sporthétfő

Időpont: 2020. szeptember 7. (hétfő) 16:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Szent István tér

Az esemény során hétről hétre bemutatkoznak a békéscsabai sportegyesületek és sportolási lehetőséget biztosítanak a Szent István téren a város lakói számára. Az eseményt 2014. óta szervezi nyárról nyárra a Polgármesteri Hivatal Sportcsoportja.

Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület (Békéscsaba Labdarúgó Akadémia) 2020. szeptember 7-én (hétfőn) 16:00 és 18:00 óra között közös focizással és az egyéni fejlesztési program bemutatásával várja az érdeklődőket.

A Békéscsaba 1912 Előre első- és második csapatának tagjai 2020. szeptember 14-én (hétfőn) 16:00 és 18:00 óra között kerülnek sorra.

Mindenkit szeretettel várunk, hiszen Együtt erősebbek vagyunk!

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/316352226457039/

A tervek szerint halad az akadémia fejlesztése

Továbbra is megfelelő ütemben, a terveknek megfelelően halad a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián elindított nagyszabású fejlesztés, amely egy komplett műfüves, valamint egy élőfüves pálya létrehozására irányul.

A szükséges talaj-előkészítő munkálatok után, a két vadonatúj létesítmény vízelvezető- és világítás rendszere készen áll, és jelen pillanatban már a műfüves borítás fektetése zajlik. A kivitelező nemsokára nekifog a másik pálya füvesítéséhez is, ettől kezdve pedig szinte már csak a befejező munkálatok és a munkaterület visszaállítása marad hátra. A szükséges engedélyeztetési folyamatok után pedig már birtokba is vehetik majd utánpótlás-korú csapataink a pályákat.

Hajrá Lilák!

Nagyszerűen sikerült a kapustábor

Bombasztikusan sikerült a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia által szervezett háromnapos kapustábor.

Tekintettel a nívós programra és az oktatásban segédkezők névsorára, igen csábító volt a lehetőség minden kapus-növendék részére, így aztán hamar elfogytak a helyek. Az évek óta először – kizárólag kapusok részére – megrendezett intenzív programsorozat maximális létszámmal, 20 táborozó részvételével zajlott.

A három nap alatt nem csak a fizikai állóképesség javítása került terítékre, de sok-sok érdekes rávezető gyakorlatot, tréninget és mérkőzéseken gyakran előforduló szituációkat mutatott be Hanyecz János és Harmann József, akik hasznos taktikai tanácsokkal is ellátták a nebulókat. A második nap végén ráadásul vendégek is érkeztek, akik még magasabbra tették a lécet. Ribánszki László, Uram János és Czinanó Antal Áron a felnőtt csapataink hálóőrei, valamint Molnár Levente kapusedző is tiszteletét tette az akadémián. Az érkezőknek rettentően örültek a táborlakók és az ismerkedés után hatalmas lendülettel vágott bele mindenki a munkába. A fiatalokon látszott, hogy árgus szemekkel figyelnek, igyekeztek mindent megjegyezni és elsajátítani a rendelkezésre álló idő alatt. Az biztos, hogy az akaratban és lelkesedésben nem volt hiány, hiszen a sok-sok csatát megjárt, tapasztalt kapusaink és edzőink is rendesen megizzadtak a foglalkozások során.

Bízunk benne, hogy mindenki nagyon jól érezte magát és hasznosnak találta ezt a háromnapos tréninget! Megígérhetjük, hogy felbuzdulva a rendezvény sikerén, biztosan lesz folytatás és az is látszik a résztvevőkön, hogy sok a tehetséges fiatal, akik talán nemsokára már magasabb szinten is bemutatkozhatnak. Sok-sok kitartást és további jó munkát kívánunk!

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz: