Eredmények U17

Hazai győzelmének köszönhetően élre lépett az U17-es csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–ZTE FC 3-1 (3-0) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 8. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a ZTE FC együttesét látta vendégül április 5-én.

 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Rostás, Sztankó, Sirokmán (Faska), Balázs, Döme (Kerényi), Szemenyei, Rózsavölgyi (Mihály), Urbán, Kurai, Béres. Csere: Tóth. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A hazai gárda az előző fordulóban hazai pályán győzte le kaposvári riválisát, így továbbra is egypontos hátrányból követte az éllovas együttest. A zalagerszegi alakulat újpesti ellenfelét győzte le, így a mezőny középcsapataként érkezett a 4-es Honvéd utcába. A két rivális pár hete találkozott már egymással, akkor 2-1-es ZTE győzelem született. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, a csapat az előző mérkőzéshez hasonlóan most is nagyon jó hozzáállással kezdte a mérkőzést, a gárda pattogós és kellően agresszív volt, így azonnal komoly nyomást helyezett a vendégcsapatra. 

 – A saját kapuja elé szorított zalai csapatot sikerült is hibára kényszeríteni, Döme a 8. percben egy csodálatos lövéssel szerzett vezetést, amely tovább erősítette a srácok harci szellemét és a félidő végére megnyugtató előnyre tettük szert – ismertette. 

A Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttesét a vezető gól után komolyan elkezdte szorítani a vendégcsapat, ám a kombinatív játékkal operáló perceken belül visszabillentette a mérkőzés egyensúlyát, Balázs és Rostás góljaival pedig a 28. minutumra magabiztos előnyre tett szert. 

– A második játékrészt is jól kezdtük és továbbra is magasan védekeztünk, amivel az ellenfél próbálkozásait már a saját térfelén sikerült megakadályozni. Negyedóra elteltével fontos játékosokat kellett lecserélni betegség és sérülés miatt, így a mérkőzés további részében már nem tudtuk azt a játékminőséget hozni, mint az első félidőben. A vendégek a találkozó utolsó harmadában többször veszélyeztették a kapunkat, így kicsit feszültre sikerült a vége – sorolta a gárda edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata kihasználta éllovas riválisa döntetlenjét, így egy ponttal átvette a vezetést a tabellán. A korosztályos együttes a pihenő után a Főnix Gold FC otthonában lép pályára.  

Nagyszerű első félidő után, a második vékonyabbra sikerült, de ettől függetlenül megérdemelten tartottuk itthon a három bajnoki pontot. Gratulálok a csapatnak és a stábnak is. A mögöttünk álló időszakban alázattal dolgoztak a srácok, amiért nagy dicséret illeti őket. Intenzív időszakon vagyunk túl, a komoly terhelés után most jól jön a húsvéti pihenő – értékelt Dávid Zsolt. 

Győzelemmel tapad az éllovasra az U17-es csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia 3-1 (2-0)  

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 7. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Bene Ferenc LA együttesét fogadta április 1-jén. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Göblyös (Kurai), Avramucz, Rostás, Hőgyes (Jass), Sirokmán, Balázs (Rózsavölgyi), Döme, Szemenyei (Mihály), Vörös (Molnár), Urbán. Csere: Takács, Kerényi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.

A békéscsabai csapat az előző fordulóban egygólos győzelmet aratott újpesti riválisa ellen, így továbbra is egyetlen pont lemaradásban állt az éllovas mögött a tabellán. A kaposvári együttes az éllovas ellen veszítette el bajnoki pontjait, így a mezőny végéről érkezett a találkozóra. A hazai gárda számára fontos volt a győzelem megszerzése, hogy továbbra is esélyes legyen átvenni a mezőny első helyét. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, csapata jól kezdte a mérkőzést, lendületesen és agresszíven futballozott. Göblyös már a 10. percben megszerezte a vezetést együttese számára, a vezető találat pedig tovább növelte a játékosok önbizalmát. 

– Az első játékrészben a magas védekezésünk kimondottan jól működött, végig nyomás alatt tartottuk az ellenfelet a saját térfelén. A megszerzett labdákból több ígéretes támadást is tudtunk vezetni, de csak a félidő hajrájában sikerült növelni előnyünket, Balázs egy gyönyörűen megrajzolt támadás végén talált a vendégcsapat kapujába– ismertette Dávid Zsolt. 

A második játékrészben a vendégcsapat kijjebb tolta vonalait, így több a hazai gárdának több területünk adódott a védelem mögé kerülni, ám túlságosan siettette a befejezéseket, emiatt pedig pontatlanná vált a támadó harmadban. 

Döme révén a megnyugtató harmadik találat is összejött, egy szép átlövés góllal, ami túlságosan megnyugtatta a srácokat, ezért az utolsó negyedórában kicsit kiengedtek. Ettől függetlenül a győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben. Gratulálok a srácoknak, nagy energiákat mozgósítottak ezen a mérkőzésen és megmutatták valódi értékeiket – értékelt Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata győzelmével egy pont hátrányban áll a tabella második helyén. Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttese a következő fordulóban hazai pályán fogadja a ZTE FC korosztályos gárdáját. 

Értékes győzelemmel harcol az első helyért az U17-es csapat

UTE–Békéscsaba 1912 Előre SE 0-1 (0-1) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 6. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata az UTE együtteséhet utazott március 25-én.

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Göblyös, Avramucz, Rostás, Lipcsei, Hőgyes (Molnár), Sirokmán (Szemenyei), Balázs (Jass), Döme, Urbán, Vörös. Csere: Takács, Rózsavölgyi és Kerényi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A békéscsabai csapat a hétközi fordulóban pontokat veszített nyíregyházi riválisa ellen, így visszalépett a tabella ötödik helyére, ám az erős mezőnynek hála csupán két pont a hátránya volt az éllovas gárdával szemben. A budapesti együttes győzni tudott a Kecskemét ellen vívott fordulóban, így magabiztosan várhatta Békés vármegyei ellenfelét. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, csapata az első félidőben hatékonyan dolgozott a támadóharmadban. Az együttesnek több labdaszerzése is volt, amikor azonban a labdát nem sikerült elvenni az ellenféltől, a próbálkozásokat szűrte meg kiválóan már riválisa saját térfelén. 

– Egy ilyen labda szerzést követően sikerült előnybe kerülni Hőgyes révén, egy szép átlövés után. A második játékrészben kicsit hátrébb húztuk meg a védelmi vonalat és az ellentámadásokból szerettük volna eredményesek lenni. Két- három komoly sanszunk is volt a mérkőzés lezárására, de ezeket nem sikerült gólra váltani így az utolsó sípszóig feszült volt a találkozó. Fegyelmezetten és zártan védekeztünk csapatszinten és ennek köszönhetően három ponttal távoztunk a fővárosból – sorolta a csapat edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata győzelmével fellépett a tabella a második helyére, így már csak egyetlen pont a hátránya az éllovas együttes mögött. A korosztályos gárda a következő fordulóban hazai pályán fogadja a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia együttesét. 

– Komoly energiákat mozgósítottak a srácok a mai mérkőzésre és tanulva az elkövetett hibákból sokkal nagyobb kontroll alatt sikerült tartani a pálya közepét és a teljesítményre Hőgyes Dávid tette fel a pontot egy szép átlövés találattal. Minden játékos dicséretet érdemel a mai teljesítménye után – értékelt Dávid Zsolt.

Az utolsó negyedórában fordult meg az U17-es derbi

Békéscsaba 1912 Előre SE–Nyíregyházi Spartacus FC 1-2 (1-0) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának hétközi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Nyíregyházi Spartacus FC együttesét fogadta a 4-es Honvéd utcai komplexumban. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Nagy, Avramucz, Lipcsei, Hőgyes (Vörös), Sirokmán, Balázs (Oláh), Döme (Sztankó), Szemenyei, (Rózsavölgyi), Urbán és Kurai. Csere: Tóth és Mihály. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.  

A hazai csapat a tabella harmadik helyéről várta a mezőny alsó harmadából érkező riválisát. A két együttes fontos párbajra készült egymással, hiszen egy békéscsabai győzelem esetén a hazai gárda elfoglalhatta volna a bajnoki tabella első helyét.  

Dávid Zsolt edző elmondta, a korosztályos gárda komolyan vette a találkozót, ennek megfelelően az első félidőben irányítani tudta a játékot, több ígéretes támadást is kidolgozott a nyíregyházi kapu előtt. 

A futószalagon érkező békéscsabai támadások a 30. percben érettek góllá, amikor Sirokmán Dominik látványos megoldással juttatta a labdát a gólvonalon túlra. A házigazda együttes a folytatásban is irányította a játékot, a vendégcsapat azonban több alkalommal is válaszolni tudott a lehetőségekre. 

– Ebben az időszakban több ígéretes támadásunk is volt, de az utolsó átadások, döntések nem sikerültek jól. Ha legalább még egy helyzetet gólra tudtunk volna váltani, véleményem szerint le is zártuk volna a mérkőzést – ismertette Dávid Zsolt. 

A második félidőben a komoly menetelésben járó csapat tagjain a fáradtság mutatkoztak, emiatt pedig középpályán nem volt elég hatékonyak a védekezésben, a védelem sem tudta ezt a plusz terhet elviselni. A kihagyó figyelmet az agilisan focizó nyíregyházi együttes jól használta ki, a 77. percben és a 86. minutumban lőtt góljaival pedig negyedóra alatt eldöntötte a három pont sorsát.  

– A második félidő közepére elfáradtak a srácok, így a pálya közepén elvesztettük az irányítást, amit az ellenfél meg is büntetett az utolsó negyedórában. Sokat tanultunk ebből a találkozóból és a jövőben ezeket a tapasztalatokat használni fogjuk. Izgalmas bajnokság van kialakulóban, gyakorlatilag egyforma játékerőt képviselő csapatok küzdenek egymással. A sűrű program miatt szombaton már itt is a javítási lehetőség – nyilatkozta Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata visszaesett a tabella ötödik helyére, ám csupán két pont a hátránya az éllovas gárdával szemben. Dávid Zsolt és Szenti Zoltán együttese a következő fordulóban UTE korosztályos alakulata ellen javíthat mérlegén. 

Magabiztosan gyűjtötte be pontjait az U17-es együttes

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE 0-5 (0-4)

Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 4. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a KTE LA otthonában lépett pályára március 18-án.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Nagy, Rostás, Lipcsei, Hőgyes (Rózsavölgyi), Sirokmán, Balázs, Döme (Mihály), Szemenyei, Urbán és Kurai. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A békéscsabai gárda nem kezdte jól a bajnokságot, az első három mérkőzésen két döntetlennel és egy vereséggel a tabella negyedik helyéről várhatta a fordulót. A hazai együttes két döntetlennel és egy gőzelemmel rajtolt el a pontvadászatban, így a mezőny éllovasaként várhatta riválisát. 

Dávid Zsolt edző elmondta, a gárda az első három mérkőzésen nem volt elég hatékony az ellenfél kapuja előtt, hiába alakítottuk ki számtalan lehetőséget, nem tudott betalálni riválisai hálójába.  

A békéscsabai együttes koncentráltan és fegyelmezetten kezdte a mérkőzést, komoly nyomás alá helyezte ellenfelét. A magabiztos játékkal előrukkoló vendégcsapat már a 2. percben megszerezte a vezetést, amikor Balázs Roland talált a kecskeméti kapuba.  

A vezető gól után magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a békéscsabai gárda, a 25. percben Hőgyes Dávid növelte csapata előnyét. A folytatásban is a Békés vármegyei gárda maradt lendületben, a félidő végig Rostás Szilárd és Döme Brúnó góljaival nyílt nagyobbra a két csapat közötti olló.  

A fordulás után sem változott a helyzet, a lendületesebb és magasabb sebességi fokozatban játszó vendég együttes labdabirtoklásban is ellenfele fölé nőtt, a lefújásig a békéscsabai fél akarata érvényesült. A 64. minutumban Balázs Bence rúgta meg csapata negyedik góljáét, amellyel véglég eldőlt a három pont sorsa. 

– A korai gól jól jött számunkra, a vezető találat megadta a mérkőzés alaphangját. A széleken rendre mögéjük tudtunk kerülni, azonban az öt rúgott gól mellet sok helyzet maradt ki. Végig jobbak voltunk ellenfelünknél, a hazaiak kicsit fásultan játszottak ezen a mérkőzésen. Gratulálok a játékosoknak és a stábnak – értékelt Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata győzelmével fellépett a tabella harmadik helyére. A korosztályos együttes a következő fordulóban a Nyíregyházi Spartacus FC csapatát fogadja a hétközi fordulóban, a hétvégén pedig az UTE otthonában lép pályára.