Eredmények U17

Szoros mérkőzésen hullajtott pontokat az U17-es csapat

ZTE FC–Szeged-Csongrád Grosics Akadémia 2-1 (1-1) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a pontvadászat soros fordulójában a ZTE FC gárdájához utazott március 14-én. Dávid Zsolt és Szenti Zoltán alakulata egy hét alatt harmadik mérkőzését játszotta a pontvadászatban.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Avramucz, Lipcsei (Nagy), Sztankó, Sirokmán (Mihály), Balázs (Oláh), Döme (Rózsavölgyi), Szemenyei, Sinka, Urbán, Kurai (Hőgyes). Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A békéscsabai együttes március 8-án kiélezett döntetlent játszott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatával, majd két nappal később a gólpárbajban osztozott a pontokon a Főnix Gold gárdájával (2-2). A korosztályos alakulat a folytatásban a ZTE FC otthonában lépett pályára, hogy közvetlen riválisával nézzen farkasszemet. 

A két együttes nagy lendülettel kezdte a találkozót, a viharsarki gárdán azonban érezhető volt az elmúlt két mérkőzés fáradtsága. A hazai gárda a 19. percben részt talált a vendégek védelmén, ám Oláh Roland a félidő vége előtt kiegyenlítette a találkozó állását. 

A második játékrészben is komoly párharcok alakultak ki, mindkét együttes ellenfele hibáira építette játékát. . A 66. minutumban a hazai gárda kihasználta a két rivális sebességkülönbségét és ismét megszerezte a vezető gólt. A vendégcsapat folyamatosan próbálta kihasználni játéktudását, ám a lefújásig nem tudta kiegyenlíteni a találkozó állását. 

– Fáradtan és fásultan mozogtak a srácok a mai mérkőzésen, sajnos nem volt meg a kellő sebesség sem a játékosokban, sem a játékunkban. Elmarasztalni nem akarom a srácokat, mert egy hét leforgása alatt ez volt a harmadik tétmérkőzésünk, ami nagyban befolyásolta a játékunk minőségét. Többet szerettünk volna kihozni az elmúlt három találkozóból, egy kicsit csalódottak is vagyunk, de nincs idő keseregni szombaton már vár minket a következő feladat – értékelt Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a következő fordulóban a KTE LA együtteséhez utazik március 18-án.

Gólnélküli döntetlennel rajtolt az U17-es csapat

Gólnélküli döntetlennel rajtolt az U17-es csapat 

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csongrád Grosics Akadémia 0-0 (0-0) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a pontvadászat második fordulójában a Szeged-Csongrád Grosics Akadémia gárdáját fogadta március 8-án a Békéscsaba Utánpótlás Központ centerpályáján.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Avramucz, Rostás, Sirokmán (Lipcsei), Balázs (Szemenyei), Döme (Hőgyes), Sinka, Vörös (Béres), Urbán, Kurai és Sztankó (Rózsavölgyi). Csere: Tóth. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A két együttes nagy lendülettel kezdte a találkozót, azonnal komoly párharcok alakultak ki a középpályán. A békéscsabai gárda kiválóan szűrte meg ellenfele támadásait, ám az ellentámadásba már rendre hiba csúszott. Mindkét együttes lendületes támadásokat próbált vezetni ellenfele kapujára, ám igazán komoly helyzetet elvétve tudott kialakítani.  

Az első félidő gólnélküli döntetlenje után a második játékrész sem hozott igazi fordulatot, mindkét gárda a védekezésből való gyors ellentámadásra törekedett. A mérkőzés egésze alatt a békéscsabai együttes próbálta dűlőre vinni a dolgot, ám az ígéretes helyzetek ellenére sem tudott ellenfele kapujába találni. 

– A letámadásaink sikeresek voltak és többször labdát is tudtunk szerezni, de a mai mérkőzésen szinte azonnal vissza is adtuk az ellenfélnek. A pálya közepén már akadtak gondjaink, több esetben is át tudták játszani a játékosainkat, de ilyenkor a védők segíteni tudtak. Nem dolgoztunk rosszul az ellenfél térfelén, de ennél tudunk sokkal agresszívabban és hatékonyabban is nyomást helyezni az ellenfélre. Igazságos eredmény született. A két csapat végig nagyot küzdött, mindkét félnek lehetősége volt a maga javára eldönteni a mérkőzést. Büszke vagyok a srácokra, mert a végéig hittek a sikerben és egy pillanatig sem adták fel. Hasznos tapasztalatokat szereztünk a mai napon – értékelt Dávid Zsolt utánpótlás edző. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a következő fordulóban a Főnix Gold FC együttesét fogadja március 11-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE – Nyíregyháza Spartacus FC

MLSZ Országos U17 Alap csoport 11. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Nyíregyháza Spartacus FC

2-1 (0-0)

Időpont: 2022. december 3. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Vörös Barnabás (69. és 86. perc), Veszeli Olivér (72. perc).

Jegyzőkönyv

 

UTE – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U17 Alap csoport 10. forduló

UTE – Békéscsaba 1912 Előre SE

5-0 (2-0)

Időpont: 2022. november 19. (szombat) 13:00 óra

Helyszín: Budapest, UTE Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Papp Gergő János (18., 61. és 81. perc), Borszéki Dániel Márk (41. és 85. perc).

Sárga lapok: Balogh Leon Zoltán (17. perc), Zagyva Gábor (66. perc).

Jegyzőkönyv

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – KTE LA.

MLSZ Országos U17 Alap csoport 9. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – KTE LA.

1-2 (1-2)

Időpont: 2022. november 12. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Gólszerzők: Balis Gergő (40. perc), Varga Barnabás (42. perc), Kurai Levente (45. perc).

Sárga lap: Hajnal Norbert István (86. perc).

Jegyzőkönyv