Hírek

U11-es bronzérem a fővárosi emléktornán

A Békéscsaba 1912 Előre SE U11-es csapata az I. Bene Ferenc Emléktornán lépett pályára. A tizenhat csapatot felsorakoztató mezőnyben Vass Lóránt együttese a dobogó harmadik helyére léphetett fel. 

A békéscsabai gárda a Vasas KLA, a Gyirmót SE Győr és a Salgótarján BTC csapataival került egy csoportba. A korosztályos együttes kiválóan rajtolt, a salgótarjáni csapatot 3-0-ás eredménnyel győzte le, a Vasas alakulata ellen pedig egygólos sikert könyvelhetett el. Az utolsó mérkőzésen már az 1-1-es döntetlen is elég volt a csoportelsőségig a Gyirmót SE Győr ellen.  

Az U11-es gárda a legjobb nyolc csapatot felvonultató „aranyágra” került, ahol először a Gödöllő csapatával mérkőztek meg és arattak 1-0-ás sikert. A békéscsabai együttes az elődöntőben a Dunaszerdahely csapatával nézett szembe, ahol nagyon küzdelmes csatában maradt alul 5-1 re a későbbi torna győztes csapattal szemben. 

Vass Lóránt együttese a bronzmeccsen a Kisvárda csapatával vívott csatát, ahol 5-1-es győzelmet aratva nyerte meg a torna harmadik helyéért járó érmet. 

– Nagyon büszke vagyok a fiúkra, kiválóan helyt álltak minden mérkőzésen. Rendkívül jól szolgálta a torna a gyerekek fejlődését, amiért köszönet a szervezőknek. Ezúton is szeretném megköszönni a szülők támogatását és áldozatkészségét, a Gyulasport NKft. Körzet Központ vezetőinek pedig, hogy nem gördítettek akadályt az ellen, hogy négy játékosuk a torna idejére csatlakozzon a csapatunkhoz – értékelt Vass Lóránt. 

A bronzérmes csapat tagjai: Hajdu Oliver, Kókai Noé, Béres Bence, Belanka Botond, Ligeti Milán, Rácz Botond, Sinka Zoltán, Resetár Szilárd, Ruzsa Balázs és Tripon Dávid. 

Gólnélküli döntetlennel rajtolt az U17-es csapat

Gólnélküli döntetlennel rajtolt az U17-es csapat 

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csongrád Grosics Akadémia 0-0 (0-0) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a pontvadászat második fordulójában a Szeged-Csongrád Grosics Akadémia gárdáját fogadta március 8-án a Békéscsaba Utánpótlás Központ centerpályáján.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Avramucz, Rostás, Sirokmán (Lipcsei), Balázs (Szemenyei), Döme (Hőgyes), Sinka, Vörös (Béres), Urbán, Kurai és Sztankó (Rózsavölgyi). Csere: Tóth. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán. 

A két együttes nagy lendülettel kezdte a találkozót, azonnal komoly párharcok alakultak ki a középpályán. A békéscsabai gárda kiválóan szűrte meg ellenfele támadásait, ám az ellentámadásba már rendre hiba csúszott. Mindkét együttes lendületes támadásokat próbált vezetni ellenfele kapujára, ám igazán komoly helyzetet elvétve tudott kialakítani.  

Az első félidő gólnélküli döntetlenje után a második játékrész sem hozott igazi fordulatot, mindkét gárda a védekezésből való gyors ellentámadásra törekedett. A mérkőzés egésze alatt a békéscsabai együttes próbálta dűlőre vinni a dolgot, ám az ígéretes helyzetek ellenére sem tudott ellenfele kapujába találni. 

– A letámadásaink sikeresek voltak és többször labdát is tudtunk szerezni, de a mai mérkőzésen szinte azonnal vissza is adtuk az ellenfélnek. A pálya közepén már akadtak gondjaink, több esetben is át tudták játszani a játékosainkat, de ilyenkor a védők segíteni tudtak. Nem dolgoztunk rosszul az ellenfél térfelén, de ennél tudunk sokkal agresszívabban és hatékonyabban is nyomást helyezni az ellenfélre. Igazságos eredmény született. A két csapat végig nagyot küzdött, mindkét félnek lehetősége volt a maga javára eldönteni a mérkőzést. Büszke vagyok a srácokra, mert a végéig hittek a sikerben és egy pillanatig sem adták fel. Hasznos tapasztalatokat szereztünk a mai napon – értékelt Dávid Zsolt utánpótlás edző. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a következő fordulóban a Főnix Gold FC együttesét fogadja március 11-én. 

Felkészülés 2022/2023. tél

DátumIdőpontEseményHelyszínKorosztály
2023.01.14.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U17) - Békéscsaba SE (U16)Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU16, U17
2023.01.21.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U17) - SzabadkígyósBékéscsaba Labdarúgó AkadémiaU17
2023.01.21.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U15) - Békéscsaba 1912 Előre SE (U16)Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU15, U16
2023.01.21.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U14) - Békéscsaba UFC (U15)Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU14, U15
2023.01.25.18:30Békéscsaba 1912 Előre II. - Békéscsaba 1912 Előre SE (U19)?U19
2023.01.28.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE - Körösladány?U19
2023.01.28.11:00Békéscsaba 1912 Előre SE (U17) - NagyszénásBékéscsaba Labdarúgó AkadémiaU17
2023.01.28.09:00Békéscsaba 1912 Előre SE (U16) - OMTK-ULE 1913 (U19)Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU16, U19
2023.01.28.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U14) - Békéscsaba 1912 Előre SE (U13)Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU13, U14
2023.01.28.13:00Békéscsaba 1912 Előre SE (U19) - Szolnoki MÁV UFC (U17)Kórház utcai StadionU17, U19
2023.02.04.10:00Gyulai Termál FC - Békéscsaba 1912 Előre SE (U19)GyulaU19
2023.02.04.10:00Békéscsaba 1912 Előre SE (U17) - KTE LA.Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU17
2023.02.04.12:00Békéscsaba 1912 Előre SE (16) - KTE LA.Békéscsaba Labdarúgó AkadémiaU16
2023.02.04.??:??Békéscsaba Labdarúgó Akadémia (U15) - Szeged-Csanád Grosics A.?U15
2023.02.04.??:??Békéscsaba 1912 Előre (U14) - Makó FCBékéscsaba Labdarúgó AkadémiaU14
2023.02.04.??:??DVTK - Békéscsaba 1912 Előre SE (U13)MiskolcU13
2023.02.04.??:??DVTK - Békéscsaba 1912 Előre SE (U12)MiskolcU12
2023.02.11.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U16) - DVSC (U15)?U15, U16
2023.02.11.??:??KTE LA. - Békéscsaba 1912 Előre (U13)KecskemétU13
2023.02.11.??:??KTE LA. - Békéscsaba 1912 Előre SE (U12)KecskemétU12
2023.02.18.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U19) - OMTK-ULE 1913?U19
2023.02.18.??:??Békéscsaba 1912 Előre SE (U17) - Szarvasi FC?U17
2023.02.18.??:??Békéscsaba 1912 Előre (U16) - Gyomaendrődi FC?U16
2023.02.18.10:00Szolnoki MÁV UFC - Békéscsaba 1912 Előre SE (U14)SzolnokU14
2023.02.18.12:00Szolnoki MÁV UFC - Békéscsaba 1912 Előre SE (U15)SzolnokU15
2023.02.25.10:00Szolnoki MÁV UFC - Békéscsaba 1912 Előre SE (U12)SzolnokU12
2023.02.25.11:30Szolnoki MÁV UFC - Békéscsaba 1912 Előre SE (U13)SzolnokU13

Változások előfordulhatnak!

Mikulás Kupa óvodásoknak

Időpont: 2022. december 10. (szombat) 08:00 órától

Helyszín: Békéscsaba, Evangélikus Gimnázium tornaterme

Békéscsaba város óvodáinak meghirdetett Mikulás Kupán 75 óvodás vett részt az Evangélikus Iskola csarnokában. Évek óta a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakképzett edzőinek irányítása mellett lebonyolított eseményen nagyon sok ügyes labdarúgó palánta mutathatta meg tehetségét. A torna végén a Télapó is megérkezett és kiosztotta a gyermekeknek ajándékait.

Az eseményről készült videós összeállítást a 7.Tv 2022. december 30-án (péntek) 20:20 órától adásba kerülő Hosszabbítás című műsorában tekinthetik meg.

Naptár 2023.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia 2023. évi falinaptára megrendelhető a kolorprintkft(at)gmail.com e-mail címen vagy a +36 30 278 9637-es telefonszámon.

Ár: 3.000,- Ft (bruttó) / darab

Méret: A/3

Kiváló ajándék lehet a szülőknek, nagyszülőknek, rokonoknak.

Hajrá Lilák!