Bemutatás
Pályafutása szorosan kötődik Békés megye labdarúgásához. Játékosként hosszú éveken keresztül a Békéscsaba Előre korosztályos csapataiban pallérozódott, ahol fiatalon lehetősége volt az akkori NB 1-es tartalékbajnokságban is pályára lépnie. Felnőtt pályafutása során szerzett tapasztalatokat NB 3-as és megyei bajnokságokban. Edzőként a békéscsabai utánpótlás-nevelésben találta meg azt a területet, ahol tapasztalatát a fiatal játékosok fejlődésének szolgálatába állíthatja.

A Békéscsaba utánpótlásában több korosztállyal is dolgozott már az U8-asoktól az U12-esekig. Munkájában hangsúlyos szerepet kap a kezdeményező, gólra törő, párharc erős játék, valamint az, hogy a fiatal labdarúgók bátran vállalják fel saját döntéseiket, mutassák meg magukat a pályán. Edzői értékeléseiben visszatérő elem, hogy az utánpótlásban az eredmény mellett – és sok esetben az eredmény előtt – a játékosok folyamatos, hosszú távú fejlődése és a játék élvezete a legfontosabb.
Szakmai pályafutás
Edzői tevékenységeit 2018 őszén a Békéscsaba UFC-nél kezdte meg.
2021-ben már a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakmai stábjának tagjaként szerepelt. A következő években több fiatal korosztály mellett is dolgozott vezetőedzőként.

A 2026/27-es szezonban is a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia utánpótlásában dolgozik, az U12-es csapat vezetőedzőjeként az MLSZ UEFA B licenccel rendelkező szakember.
Játékos pályafutás
Edzőnk fiatalon szerepelt a Békéscsabai Előre korosztályos csapataiban és néhány mérkőzés erejéig a Jamina SE Nb3-as felnőtt csapatában is megmutathatta magát. Korai külföldi munkavállalása ellenére sem szakadt el teljesen a labdarúgástól. Itthon tartózkodása alatt a Telekgerendás MDSE játékosaként segítette a közösség újraépítését. Játékosként nemcsak jelenlétével, hanem gólokkal is segítette csapatát, több idényben is eredményesen futballozott, mielőtt tapasztalatait egyre inkább az edzői munkában, a békéscsabai fiatalok fejlesztésében kamatoztatta.