2022/2023

Pontot vesztett Győrben az U15-ös csapat

Gyirmót SE Győr–Békéscsaba 1912 Előre SE 3-0 (1-0) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Gyirmót SE Győr együtteséhez utazott április 22-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Egri, Benyovszki, Kolarovszki Martin, Bárnai, Lázár (Földvári-Nagy),  Komlósi (Szklenár), Molnár, Aradszki, Dankó (Paulik). Edző: Szeverényi Péter. 

A békéscsabai együttes egy hazai győzelem után utazott riválisához, míg riválisa Kecskeméten hagyta bajnoki pontjait. A tabella első harmadából érkező ellenfelek ősszel is találkoztak egymással, akkor 4-1-es békéscsabai győzelem született.  

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, csapata az első 15-20 percben enerváltan játszott, a párharcok nagy részét elveszítette, ezáltal több helyzetet is kidolgozott ellenfele. A hazai gárda már a 14. percben szerezte meg a mérkőzés vezető gólját, amely azonban a vendég együttesnek adott lendületet. 

– A vezető gól után összeszedtük magunkat és visszajöttünk a mérkőzésbe, így nekünk is volt több olyan szituáció, amikor a védelem mögé tudtunk kerülni, de vagy ziccert hibáztunk, vagy az utolsó döntés nem volt megfelelő. Fordulás után azonnal egy helyzetet alakítottunk ki, viszont az ellenfél öt perc alatt két gólt is szerzett kontrából, amiket egyéni hiba előzött meg. A 20. perctől mi próbáltunk játszani a bunkerfocit játszó ellenfél ellen, viszont ma nem volt meg a csapatban az az átütő erő és dinamika, amely sokszor jellemzi a játékunkat – értékelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a tabella ötödik helyéről várhatja a Nyíregyházi Spartacus FC elleni hazai mérkőzést.

Hazai döntetlennel lépett feljebb a dobogón az U17-es csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–KTE LA 2-2 (2-1)   

 Az U17-es labdarúgó-bajnokság C csoportjának 11. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a KTE LA együttesét fogadta április 20-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Takács, Kuzma Rostás, Lipcsei (Rózsavölgyi), Hőgyes (Szemenyei), Sirokmán, Balázs, Vörös, Urbán, Kurai (Göblyös), Béres (Avramucz). Csere: Tóth, Faska, Kerényi. Edző: Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.  

A hazai gárda az előző fordulóban vendégként veszített bajnoki pontokat, így a tabella harmadik helyére lépett vissza. A két gárda korábban Kecskeméten is találkozott egymással, akkor magabiztos békéscsabai győzelem született. 

Dávid Zsolt edző a mérkőzésről elmondta, csapata nagy energiákat mozgatott meg a mérkőzés elején, magasan védekezett, folyamatos nyomást gyakorolt ellenfelére már a saját térfelén és sikerült több gólszerzési lehetőséget kialakítania.   

– Ebben az időszakban ráerőltettük az akaratunkat a vendégcsapatra és csak a gól hiányzott a játékokból, amit a félidő közepén Balázs révén sikerült is megszerezni. A játék képe alapján minden esélyünk megvolt a második találat megszerzésére, amivel komolyan meg ingathattuk volna az önbizalmukat. Sajnos pont az ellenkezője történt és a játékrész végén egy ártalmatlan pontrúgásból sikerült kiegyenlíteni az ellenfélnek. A bekapott gól után kapkodva és pontatlanul futballoztunk – ismertette. 

A második játékrész elején hátrányba került a hazai együttes. A békéscsabai gárda a folytatásban is keményen dolgozott, de nem találta játékát, a mezőnyben vívott párharcok miatt pedig nem volt veszélyes a kecskeméti kapura. 

Rózsavölgyi beállásával szerkezetet is váltottunk és elkezdett jobban működni a csapat támadójátéka, a srácok is el kezdtek hinni abban, hogy meg lehet fordítani a mérkőzést. Az utolsó negyedórában rendkívüli hozzáállást mutattunk és parádés időszakot produkáltunk. A 83. percben sikerült egalizálni Göblyös góljával, de minden esélyünk megvolt a mérkőzés megfordítására is – sorolta a csapat edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es együttese döntetlenjével fellépett a tabella második helyére, a folytatásban pedig az éllovas Nyíregyházi Spartacus FC otthonában lép pályára. 

–A találkozó első és utolsó 30 perce nagyon rendben volt, de a középső időszakot elvesztettük és ez két pontunkba került. A srácok mentális erejét mutatja, hogy az utolsó negyedórában elképesztő iramot diktáltak és csak nüanszokon múlt, hogy nem sikerült megnyerni a mérkőzést – értékelt Dávid Zsolt. 

Magabiztos lendülettel focizott győzelmet az U15-ös csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–Monori SE 5-2 (3-1)  

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Monori SE együttesét látta vendégül április 19-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Aradszki, Benyovszki (Földvári-Nagy), Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán (Hoffmann), Bárnai (Szklenár), Lázár (Dankó), Giczey, Komlósi, Molnár. Edző: Szeverényi Péter.

A hazai gárda egy hazai győzelem után fogadta vendégét, a monori együttes pedig otthon veszített pontokat nyíregyházi ellenfelével szemben. A két rivális az ősszel is szembenézett egymással, akkor 2-3-as békéscsabai győzelem született. 

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, csapata a mérkőzés elején nagyon idegesen, kapkodva és körülményesen játszott a saját térfélre vissza húzódó ellenfél ellen. 

A hazai együttes a döcögős kezdés után hat perc alatt háromszor is betalált ellenfele kapujába, Komlósi, Giczey és Benyovszki találatára csak egy válasz érkezett a félidő lefújásáig. 

– Az első gól után viszont csapatszinten maximálisan feljavult a játékunk és a gyerekek abszolút végrehajtották azokat a feladatokat, mozgásokat labdával és labda nélkül, amelyet a játékrendszerünk megkövetel. A javulás pedig a gólok számában és a játék minőségében is megmutatkozott – ismertette Szeverényi Péter. 

A fordulás után Koralovszki Milán és Bárnai is feliratkozott a góllövők közé, a lendületesen és taktikailag magasabb szinten focizó hazai gárda pedig megérdemelten tehette zsebre a győzelemért járó pontokat. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a folytatásban a Gyirmót SE Győr otthonában lép pályára. 

Hazai pályán győzött az ezüstérmes ellen az U19-es gárda

Békéscsaba 1912 Előre SE–Várda Labdarúgó Akadémia 2-1 (1-0)  

Az U19-es labdarúgó-bajnokság soros fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Várda LA együttesét látta vendégül április 19-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Zábráczki, Komáromi, Bacsa, Varga (Szabó), Borbély, Orvos, Pusztai (Bíró), Csák, Rajsli (Ilyés), Marik, Sztankó (Werle). Csere: Pavló, Csikós és Mladonyiczki. Edző: Marik László.   

A békéscsabai gárda a tabella alsó harmadából várta a találkozót, míg ellenfele a mezőny második helyéről érkezett riválisához.  

Mindkét együttes nagy vehemenciával kezdte a találkozót, a hazai gárda a kombinatívabb támadásoknak köszönhetően többször is felért a kisvárdai kapu elé. A békéscsabai helyzetek a 45. percben érettek góllá, amikor Orvos talált a vendég kapuba. 1-0. 

A második félidőben komoly adok-kapok alakult ki a két rivális között, ám a 64. minutumban Marik góljával a hazai együttes növelte előnyét. 2-0. 

A vendégcsapat a játékrész utolsó harmadában óriási nyomást helyezett a békéscsabai gárdára, több esetben is Zábráczki kapus bravúrjaira volt szükség az eredmény megőrzéséhez. A 87. percben azonban már ki tudta használni ellenfele hibáját a kisvárdai csapat, ám erejéből csak a szépítésre futotta. 

– Nagyon nagy fegyvertény, hogy ebben a bajnokságban már másodszor győztük le a Kisvárdát. Mindenki beleadott mindent és igazi csapatként játszottunk, ez volt a kulcs a győzelemhez – értékelt Marik László.

A Békéscsaba 1912 Előre SE U19-es csapata a következő fordulóban a frissen a második helyre fellépett DVSC otthonában lép pályára. 

A lefújásig küzdött riválisával az U13-es gárda

FTC–Békéscsaba 1912 Előre SE 4-1 (0-0) 

Az U13-as labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Ferencvárosi Torna Club otthonában lépett pályára április 15-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Belanka, Jass, Szöllősi, Fülöp, Rotár, Stumpf, Rucz, Papp-Zsolnai, Benyovszki. Csere: Balla, Laurinyecz, Bozsányi, Benyovszi, Szűcs, Bodnár. Edző. Lászik Milán.   

A békéscsabai gárda kiélezett mérkőzést játszott szegedi riválisával, míg soros ellenfele Kecskemétről távozott sikerrel. A két együttes a bajnokság során eddig kétszer is találkozott egymással, mindkét alkalommal a zöld-fehér alakulat örülhetett a lefújáskor.  

Lászik Milán a mérkőzésről elmondta, mindkét csapat előtt adottak nagy lehetőségek a mérkőzésen, de vezetést az FTC szerezte meg. Az utolsó negyedben a békéscsabai gárda mindent megtett az egyenlítésért, de a hazai együttes kihasználta a kinyíló vendég gárda igyekezetét. A lila-fehér csapat az utolsó percig versenyben volt riválisával, ám Papp-Zsolnai révén csak a szépítésre futotta erejéből. 

– Büszke vagyok a srácokra nagyon jól futballoztak, nagyon sok dolgot kaptam vissza tőlük, amit egész évben gyakorlunk. Az utolsó körre ebből kell erőt merítenünk – értékelt Lászik Milán.  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U13-as csapata a folytatásban a Budapest Honvéd MFA otthonában lép pályára.