Archívum – 2021.

Produktivitás 2.0

Amikor a hazai utánpótlásfutball helyzetét elemezzük, rendszerint a korosztályos válogatottak és a kiemelt bajnokságok (U19, U17, U16, U15) kerülnek terítékre, a fiatalabbakról, a piramis alján lévőkről ritkábban esik szó.

Kép forrása: prduktivitas.mlsz.hu

A „kicsik” képzésének, versenyeztetésének első lépcsőfoka a 2011-ben újra életre hívott Bozsik-program. A kis focisulikból érkező gyerekek kilenc éves korukig egy mezőnyben játszhatnak a legnagyobb klubokban pallérozódó társaikkal, és a leginkább futballfesztiválokhoz hasonlító tornák mindenekelőtt a játék megszerettetéséről, öröméről szólnak. A következő szinten, a 10-11 évesek mezőnyében – a bázisok jelentősége szerint – három osztályba sorolják a műhelyeket, 12 éves kortól pedig – egészen a 14-15 esztendősek akadémiai képzésének kezdetéig – kiemelt régiós bajnokságokban fejlődhetnek a fiatalok.

Az MLSZ folyamatosan ellenőrzi az egyesületekben zajló munka minőségét. A szövetség 2018-ban – a kontroll egyik elemeként – bevezette a produktivitási rendszert, amely azt mutatta meg, hogy az ígéretek mekkora számban illeszkednek be a felnőtt labdarúgásba.

Az MLSZ a felmerülő problémára reagálva egy hónapja bevezette a „Produktivitás 2.0-át”, amellyel mostantól a kisebb klubokban végzett nevelő munka eredményességét úgy mérik, hogy a srácok mennyi játéklehetőséget kapnak a kiemelt utánpótlás-bajnokságok akadémiai együtteseiben.

Technikás, kombinatív játékra alkalmas futballistákat akarunk nevelni, és már a gyerekek képzésében is ez a fő cél. Emellett fontos számunkra az is, hogy minél több játékosunk mutatkozzék be a felnőtt csapatban. Meggyőződésünk, hogy a kiválasztás az egyik leglényegesebb állomás ezen az úton, és mi már abban az időszakban is ragaszkodunk az alapelveinkhez.

A közvélemény az eredmények alapján ítél, a gyerekek esetében azonban nem az az elsődleges. Mi azt kérjük a fiataloktól, hogy vállalják fel a nyílt, kockázatokkal teli játékot, amellyel egyénileg a legtöbbet fejlődhetnek. Természetesen nem buzdítjuk őket arra, hogy ne nyerjék meg a meccseket, de a fő célunk mindenkiből kihozni a képességei szerinti legtöbbet, a legjobbat. Ha pedig elvégezzük a megfelelő munkát, az eredmények úgyis jönnek maguktól.

Bár az utánpótlásban nem az eredmény a legfontosabb, a minőségi munka mindig meghozza a gyümölcsét.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://produktivitas.mlsz.hu/info/bemutatkozik-a-produktivitasi-rendszer

Továbbra is zárt kapuk mögött folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőségének döntése értelmében – figyelembe véve a Kormány koronavírus megfékezésére vonatkozó intézkedéseit és előírásait –, a Bozsik Egyesületi programok rendezvényei (tornák, fesztiválok), a 2021. évi tavaszi szezon eseményei határozatlan ideig felfüggesztésre kerülnek.

A korosztályos bajnokságok azonban továbbra is zárt kapuk mögött folytatódnak.

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia csapatai közül az U12-es korosztály március 10-én pótolta az elmaradt 13. fordulót, majd március 12-én folytatja a tavaszi idény első mérkőzésével. A legkisebbek egyébként 7 győzelem és 4 vereség, valamint 21 bajnoki pont birtokában a Dél-Keleti csoport 5. pozíciójából várták a folytatást. Az U13-as együttes március 17-én pótolja a 12. fordulóból elmaradt összecsapást, majd március 20-án a Karcag ellen lép pályára immár a tavaszi menetrend szerint. A tizenhárom év alattiak szintén a táblázat 5. helyén állnak, egyenlegük 7 győzelem, 1 döntetlen, valamint 3 vereség. Az U14-es egylet továbbra is vezeti a II. osztály Dél-Keleti csoportjának riportját, bár a szinte egyetlen rivális Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen elért 2-2 arányú döntetlennek és a többi mérkőzés eredményeinek köszönhetően pontszám-azonosság áll fenn. Hibázni tehát már nem lehet, hiszen egyértelmű cél a bajnoki győzelem, ezáltal az első osztályú tagság megszerzése. A tizenöt év alattiaknál hasonló a szituáció pozícióban és konkurensben egyaránt. A mérleg viszont egyelőre hibátlan, hiszen 15 győzelemmel, 121 lőtt góllal és a maximálisan megszerezhető 45 bajnoki ponttal abszolút bajnoki aspiránsként szerepelnek. Az U16-os korcsoport tavasszal az Országos C-csoportban kapott helyet, ahol jelenleg egy forduló lejátszását követően a tabella harmadik pozíciójából várja a folytatást. Itt azért már jóval komolyabb ellenfelekkel szükséges megmérkőzni, hiszen elég csak az UTE, a Szeged, a Kaposvár, vagy a Budai Futball Club nevét említeni. A nyolcas csoport egyébként 14 fordulón keresztül gyűri egymást, és ha nem változik a lebonyolítás a járvány-helyzet miatt, akkor előreláthatóan május 29-én zárul az idény. A leányok hasonló korú csapatánál az előző idény óta sokat javult a helyzet, hiszen az eddig teljesített tíz fordulóból már három alkalommal sikerült begyűjteni a három pontokat, így a tíz csapatból álló Keleti csoport hatodik pozícióját foglalják el. Az MLSZ Országos U17 C csoportjában helyet kapott csapat a 2021-es esztendőben már négyszer is pályára lépett, ebből persze két alkalommal még az alap csoportból elmaradt meccseket kellett pótolnia. A tavaszi mérleg príma, hiszen a Dunaújvárost és a Vácot is maguk alá gyűrték, ezáltal a Budai Futball Club SE előtt jobb gólkülönbségüknek köszönhetően vezetik a bajnokságot. A tizenkilenc év alattiak korosztályának, szintén C csoportba kerülő együttes nem kezdte jól a szezont és egy lejátszott mérkőzés után még pont nélkül áll. Az ugyancsak nyolc csapat részvételével zajló bajnokságból azonban még 13 felvonás van hátra, így bár igen izmos a mezőny, javításra még jócskán lesz alkalom és lehetőség. A leányok U19-es csapatánál is szép előrelépés figyelhető meg a 2019/2020-as idényhez képest, hiszen már háromszor is győzni tudtak. A nyolc csapatból álló, összesen 21 mérkőzést magában foglaló bajnokságból még nyolc mérkőzés hátravan, így a jelenlegi hatodik hely akár még pozitív irányban is módosulhat.

Felhívjuk a szülők és hozzátartozók figyelmét, hogy a zárt kapus rendezések miatt egyik mérkőzésre sem tudnak majd bejutni, hiszen a gyermekek egészségének megóvása érdekében minden klub kiemelt figyelmet fordít az előírások betartására!

Hajrá Lilák!

Információk a zárt kapus mérkőzésekkel kapcsolatban

Kérjük figyelmesen olvassák el az alábbi tájékoztatót!

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a kormány rendkívüli döntését követően az összes magyarországi labdarúgó mérkőzés zárt kapus megrendezését rendelte el. Ennek értelmében kizárólag az MLSZ előírásában megjelölt személyek léphetnek be a stadionokba, szurkolók nem vehetnek részt a mérkőzéseken!

A döntés az NB I-es mérkőzések mellett, az NB II-es, az NB III-as, a női és az utánpótlás találkozókra is vonatkozik – tehát ezeken a összecsapásokon sem vehetnek részt nézők!

A kormányhatározat értelmében visszavonásig lesz érvényben az új szabályozás.

Kérjük Önöket, hogy ne induljanak el a mérkőzésekre, hiszen sem a Békéscsaba Labdarúgó Akadémiára, sem a Kórház utcai Stadionba nem fognak tudni belépni!

Amennyiben a kialakult helyzetben változás áll be, klubunk a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatja majd szurkolóinkat.

Türelmüket és megértésüket köszönjük! Hajrá Lilák!

Boldog nőnapot kívánunk!

Nőnap alkalmából szeretettel köszöntjük a hölgyeket, lányokat és asszonyokat!

A nemzetközi nőnap a nők iránti tisztelet és megbecsülés kifejezésének napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. A nemzetközi nőnapot az ENSZ is a világnapok közt tartja számon. A nemzetközi nőnap létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők évszázados küzdelmét eleveníti fel, melyet az egyenlő jogokért és lehetőségekért vívtak.

Magyarország a nőnapi felhíváshoz először 1913-ban csatlakozott, amikor az Országos Nőszervező Bizottság röplapokat osztott. A következő évben, 1914-ben már országszerte rendezvényeket szerveztek. A Rákosi-korszakban a nőnap ünneplése kötelezővé vált, és az eredetileg különböző időpontokban rendezett nőnapot 1948-tól szovjet mintára március 8-án tartották meg.

A rendszerváltás után a nőnap Magyarországon is elvesztette eredeti munkásmozgalmi hangulatát, helyette a virágajándékozás dominál.

Sajnos a járványhelyzet következtében az idén sem tudjuk a hölgyeket személyesen köszönteni, ezért fogadják virtuális szeretetünket!

Koronavírus: az MLSZ határozatlan ideig felfüggesztette a gyerektornákat

A Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőségének döntése értelmében – figyelembe véve a Kormány koronavírus megfékezésére vonatkozó intézkedéseit és előírásait –, a Bozsik Egyesületi programok rendezvényei (tornák, fesztiválok), a 2021. évi tavaszi szezon eseményei határozatlan ideig felfüggesztésre kerülnek.

Az MLSZ Bozsik-programban a 12 év alatti labdarúgók érdekeltek.