Eredmények U16

Nagy párharccal zárta a vetélkedést a bajnokság két élcsapata

Ikarus BSE–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-2 (1-0) 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában az Ikarus BSE együttesének otthonában lépett pályára június 3-án. A korosztályos együttesek a bajnoki szezon utolsó mérkőzésén néztek szembe egymással.

Békéscsaba 1912 Előre SE: Bódán, Anda (Homoki), Avramucz, Göblyös, Tóth D. (Vörös), Molnár, Jass (Giczey), Oláh (Susánszky), Sinka, Kerekes (Komlósi) Tompa. Csere: Tóth P. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A lila-fehér együttes az előző fordulóban Kecskeméten gyűjtötte be győzelmét, így már biztos bajnokként várta ellenfelét. A budapesti együttes sokáig vezette a bajnoki tabellát, ám az előző fordulóban idegenben hullajtott pontokat. A két keret nemrég már szembenézett egymással, akkor 3-1-es lila-fehér győzelem született.  

Kéri Roland a mérkőzésről elmondta, kissé felforgatott csapattal utazott az utolsó mérkőzésre, ez pedig kicsit meg is látszott teljesítményen.  

– A tét nélküli könnyed játékot javarészt erőlködés váltotta fel. Az első félidőben pontatlanul és sok technikai hibával játszottunk. Hamar hátrányba kerültünk és a mérkőzésben a kezdeményezés nálunk volt, de az ellenfélnek is volt még két nagy lehetősége – ismertette. 

A vendégcsapat a 70. percben Vörös góljával egyenlítette ki az állást, majd egy újabb hazai találat után Giczey labdája talált ellenfele kapujába, amelynek köszönhetően a csapatok megosztozkodtak a pontokon. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata kilenc győzelemmel, négy döntetlennel és egy vereséggel a 2022/2023-as szezon aranyérmes helyén fejezte be az U16-os labdarúgó-bajnokság C csoportját. 

– A második félidőben is maradt a hullámzó játék, a mérkőzés azonban magasabb hőfokra és indulatosabbra váltott. Ezeket a helyzeteket is tudni kell kezelni, hiszen ilyen szituációkban sem szabad, hogy a játékos ne a mérkőzéssel foglalkozzon. A legvégén még egy büntetőt is lőhettünk volna. Összességében igazságosnak mondható döntetlen született. A szezonban mutatott játékhoz gratulálok a csapatnak. Sok sikert a folytatásban – értékelt Kéri Roland. 

Bajnokként zárja a szezont az U16-os gárda

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE 0-3 (0-1)   

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a KTE LA otthonában lépett pályára május 31-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth (Bódán), Avramucz, Göblyös, Benyovszki, Molnár, Jass (Kerekes), Oláh (Anda), Vörös, Homoki (Kolarovszki), Giczey (Susánszky), Tompa. Csere: Nagy és Tóth D. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt.   

A lila-fehér együttes az előző fordulóban hazai pályán győzte le debreceni riválisát, így átvette a bajnoki tabella első helyét ellenfelétől. A békéscsabai együttes a soros fordulóban a KTE LA gárdájához látogatott, ahol már a bajnoki aranyérem megszerzése volt a tét. A két keret nemrég már szembenézett egymással, akkor 8-2-es Békés vármegyei győzelem született. 

Kéri Roland a mérkőzésről elmondta, csapata szétesve kezdte a mérkőzést, a játékrész első felében a hazai gárda nyomás alatt tartotta ellenfelét, így a kapott gól is ott lógott a levegőben.  

– Az első félidő második felében kezdtünk magunkhoz térni, ebben a periódusban több szép akciót is vezettünk, majd Benyovszki révén a vezetést is sikerült megszerezni – ismertette. 

A második játékrész is kissé hasonlóan kezdődött a békéscsabai keret számára, de a hazai gárda nem tudott már kellő nyomást helyezni riválisára. A vendégcsapat átvészelte a nehéz perceket, a félidő hajrája előtt pedig Jass és Vörös góljaival megnyerte a mérkőzést. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata kilencedik győzelmével behozhatatlan előnyre tett szert riválisa előtt, így a záróforduló eredményétől függetlenül a 2022/2023-as szezon aranyérmes helyén fejezi be az U16-os labdarúgó-bajnokság C csoportját. A korosztályos együttes a második helyen álló Ikarus BSE otthonában zárja a pontvadászatot. 

– Az eredmény láttán talán simának lehet gondolni a mérkőzést, de korántsem volt az. A mérkőzés előtt beszéltük is, hogy ez egy teljesen más mérkőzés lesz, mint a hazai meccsünk volt. A szerzett gólokon kívül két fordulópontja volt a mérkőzésnek, 0-0-ás állásnál Tóth kapus óriásit védett, majd ezt 1-0-ás vezetésnél megismételte, amely döntően jó irányba segítette a csapatot. Összességében gratulálok a srácoknak. Igazi csapatmunka volt – értékelte Kéri Roland. 

Hazai győzelemmel lépett az első helyre az U16-os csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–DEAC 7-0 (4-0)  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a DEAC együttesét látta vendégül május 27-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth (Bódán), Anda, Avramucz, Göblyös, Sinka (Tompa), Molnár, Jass (Susánszky), Oláh (Szabó), Vörös, Homoki, Benyovszki. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt.  

A lila-fehér együttes az előző fordulóban hazai pályán döntetlenezett putnoki riválisával, így pontszámban felzárkózott élen álló riválisa mellé. A békéscsabai keret a soros fordulóban a DEAC együttesével nézett szembe, a hazai gárda egy győzelem esetén átvehette volna a vezetést a C csoport küzdelmeiben. 

Kéri Roland a mérkőzésről elmondta, a csapat számára ugyanúgy folytatódott az első félidő, ahogy a hétközi találkozó második játékrésze, a gárda nagy mezőnyfölénnyel és sok lehetőséggel operált. 

– A 27. percben Göblyös góljával megtört a jég, ezt követően pedig, Jass, Vörös és Oláh góljainak köszönhetően, nagy előnnyel (4-0) mentünk a félidőre. A második félidőben kicsit kisebb volt az iram, de az akarat maradt, Jass két találatával és Susánszky góljával pedig egészen hét gólig jutottunk. A mérkőzés során 5-6 látványos, kombinatív támadásunk volt, amelyeket a továbbiakban is szeretnénk látni. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata győzelmének köszönhetően átvette a vezetést a C csoport küzdelmeiben. A korosztályos gárda a hétközi fordulóban a KTE LA otthonában lép pályára, majd a szezon utolsó fordulójában a második helyen álló Ikarus BSE ellen zárja a bajnoki küzdelmeket. 

– Gratulálok a srácoknak a mérkőzéshez és a hozzáálláshoz egyaránt. Egy-két játékos jól reagált a heti események, beszélgetések után. Jobbulást kívánunk a hétközi mérkőzésen lábtörést szenvedett Nagy Máténak – értékelt Kéri Roland. 

Beérte a listavezetőt az U16-os csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–Sajóvölgye Focisuli 1-1 (1-1) 

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos csapata a labdarúgó-bajnokság hétközi fordulójában a Sajóvölgye Focisuli együttesét fogadta május 24-én.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Anda, Avramucz, Göblyös, Molnár, Jass (Oláh), Nagy (Homoki), Vörös, Giczey, Sinka, Tompa (Benyovszki). Csere: Bódán, Susánszky és Szabó. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A lila-fehér együttes az előző fordulóban kecskeméti riválisa ellen gyűjtötte be bajnoki pontjait, így a tabella második helyéről várhatta a folytatás. Kéri Roland és Fehér Zsolt együttese a hétközi fordulóban a tabella alsó harmadából érkező Sajóvölgye Focisuli gárdájával nézett szembe a 4-es Honvéd utcai komplexumban.  

A lila-fehér együttes egyetlen ponttal lemaradva követte az első helyen álló együttest, egy győzelemmel átvehette volna a vezetést a C csoport küzdelmeiben. A feleket a szakadó esőben alaposan felázott talaj fogadta, amely mindkét gárdának alaposan feladta a leckét. 

Kéri Roland a mérkőzésről elmondta, csapata kiegyenlített első félidőt játszott ellenfelével, ahol sok egyéni hibát és csúszkálást láthattak a szurkolók az esőt követően, amelyhez az ellenfél jobban alkalmazkodott.  

A 17. percben a vendégcsapat szerzett szereztek vezetést egy komoly egyéni hiba után. A hazai gárda még a félidőben kiegyenlítette a találkozó állását. Az utolsó percekben egy kiváló összjáték után Vörös kapott jó labdát, amelyet higgadtan helyezett a kapuba. 1-1. 

– Sok esetben nem voltunk a helyünkön és az előzetesen megbeszélt második labdák összeszedése sem működött. A második játékrészben a fent említett hibákat átbeszéltük és nagyon nagy mezőnyfölényben játszottunk és rengeteg lehetőség volt, amelyekből nem sikerült kihasználni egyet sem, így maradt a döntetlen – ismertette a lila-fehér gárda edzője. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata döntetlenjével pontszámban beérte listavezető ellenfelét, a hétvégi fordulóban pedig akár át is veheti a vezetést a C csoport mezőnyében a DEAC elleni hazai mérkőzésen. 

 – A foci néha ad, néha pedig elvesz. Most az utóbbi történt. Egy nagyobb gólaránnyal is megnyerhető mérkőzés lett döntetlen, de megyünk tovább. Dicséret illeti a srácokat a második félidőben mutatott akarat és játék miatt. Sajnos a helyzetek… – értékelt Kéri Roland. 

Hazai győzelemmel maradt versenyben a bajnoki címért az U16-os együttes

Békéscsaba 1912 Előre SE–KTE LA 8-2 (6-0)  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában a KTE LA együttesét látta vendégül május 20-án.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth P. (Bódán), Anda, Avramucz, Göblyös, Sinka (Nagy), Molnár, Jass (Szabó), Giczey (Susánszky), Vörös (Tóth D.), Homoki, Tompa. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt.  

A lila-fehér együttes az előző fordulóban 2-1-es arányban veszített a Szeged-Grosics Akadémia csapatával szemben, ám így is a mezőny második pozíciójából várhatta a soros találkozót. A kecskeméti gárda is pontvesztés után, a tabella középmezőnyéből érkezett a megyeszékhelyre.  

Kéri Roland elmondta, a mérkőzés előzményei is inkább arra utaltak, hogy az ellenfél gondokkal küzd (sérülés, eltiltások, betegség), mely a mérkőzésben is észrevehető volt.  

– A lényegi kérdések már az első félidőben eldőltek, mivel már 6-0 volt az eredmény, ahol az ellenfelet 1-2 lehetőségen tartottuk. A második játékrészben is adódtak lehetőségek szép számmal, de javarészt kimaradtak – ismertette. 

A hazai gárda Göblyös révén szerezte meg a vezetést a találkozó nyolcadik percében, majd Giczey, Avramucz, Vörös, Giczey, Jass volt a gólok sorrendje. Fordulás után Szabó és Susánszky is betalált, a kecskeméti gárda pedig két góllal tudott kozmetikázni az eredményen. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a tabella második helyéről várhatja a Sajóvölgye Focisuli elleni, hétközi fordulót. A korosztályos csapat egyetlen ponttal lemaradva követi az első helyen álló együttest, ám két mérkőzéssel kevesebbet játszott éllovas riválisánál. 

– A múlt heti vereség után fokozottan várta a csapat a mérkőzést és ez a játékban is látszott. Az első félidő kifejezetten jó volt, ahol a gólokon, egyéni dolgokon túl a labdaszerzéseinket emelném ki. Sok labdát és jó helyeken szereztünk, mellyel gondjaink voltak korábban! Összességében megérdemelten nyertünk még ezzel a különbséggel is kicsit a mérkőzés vége volt csapat szinten visszafogottabb. Boldog születésnapot a héten ünneplőknek: Tóth Patriknak és Göblyös Sándornak – értékelt Kéri Roland. 

Döntetlenre is volt esélye az U16-os csapatnak

Szeged-Grosics Akadémia–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-1 (1-1) 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában a Szeged-Grosics Akadémia otthonában lépett pályára május 13-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth P., Anda, Avramucz, Göblyös, Benyovszki, Molnár, Jass (Szabó), Giczey (Susánszky), Vörös (Kerekes), Nagy (Tóth D.), Tompa. Csere: Bódán, Homoki, és Sinka. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A lila-fehér együttes az előző fordulóban 3-1-es arányban győzte le a bajnoki címért folyó versenyfutás legnagyobb riválisát, a soros fordulóban pedig a negyedik helyen álló szegedi ellenfelével találkozott. A két együttes márciusban is találkozott egymással, akkor 1-1-es döntetlen született. 

Kéri Roland elmondta, hazai mezőnyfölénnyel kezdődött a találkozó, amely helyzetekben is megmutatkozott. A vezetést is szegedi gárda szerzete meg a 29. percben, pár perccel később (32. perc) Anda találatával azonban kiegyenlítette a mérkőzést a lila-fehér alakulat.

– A letámadásunkból sokszor kijött az ellenfél, de a félidő felére sikerült rendezni a sorokat. Ettől kezdve kiegyenlített játék folyt a pályán. A második félidőben jobban kezdtünk, de jött a 11-es, amellyel újra megszerezte az ellenfél a vezetést. Ezután felvállaltuk a bátor 1-1-es játékot, hátul nagy munkában voltak a fiúk, de előrefelé nem ment a csapatnak. Nagy helyzet ekkor egyik csapatnak sem volt, de lehetőségek viszont igen. Kilencvenedik percben aztán jöhetett volna az egyenlítés, de közelről a kapu fölé fejeltünk – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a tabella második helyéről várhatja a hazai KTE LA elleni mérkőzést. 

– Ez a mérkőzés már pénteken eldőlt! Amilyen a főpróba olyan az előadás is – tette hozzá Kéri Roland. 

Zalaegerszegi győzelemmel őrzi első helyét az U16-os csapat

ZTE FC–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-4 (1-2) 

Az U16-os labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a bajnokság 6. fordulójában a ZTE FC együtteséhez utazott április 22-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth P. (Bódán), Anda, Avramucz, Göblyös, Molnár, Nagy, Oláh (Szabó), Vörös, Giczey (Jass), Tóth D. (Homoki), Tompa. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt.   

Két együttes az előző fordulóban Békéscsabán találkozott egymással, ahol 3-0-as hazai győzelem született. A Békés vármegyei gárda győzelmével a tabella első helyéről várhatta a zalaegerszegi találkozót. 

A vendégcsapat kezdte jobban a találkozót, Vörös már a 3. minutumban bevette a hazaiak kapuját. Pár perccel később a zalaegerszegi együttes kiegyenlítette a találkozó állását, ám Göblyös még a félidő előtt vezetéshez juttatta csapatát. 

Kéri Roland a mérkőzésről elmondta, a korai vezetés után az ellenfél egyenlítésére sem kellett sokat várni. Hosszú utazás után döcögős volt a játék, de ha szerencsés körülmények között is, megszereztük a vezetést. A második játékrészben is hullámzó játék és egy megpattanó lövéssel egyenlített az ellenfél. Ezt követően kicsit javult a játék és több próbálkozás és lehetőség is volt, amelyekből kettőt (Oláh és Molnár) sikerült értékesíteni. Az utolsó gól kifejezetten szép egyéni játék után született – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a tabella első helyéről várhatja a közvetlen rivális Kelen SC elleni mérkőzést. 

– Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Nem könnyű helyzet átutazni az országot és játszani szinte azonnal, de azét voltak hiányosságok, melyeket mindenképpen orvosolni kell. Mindenkinek tudomásul kell venni, hogy csapatsport! Ha a fegyelem és a figyelem alábbhagy akkor kezdődhetnek a problémák – értékelt Kéri Roland. 

Háromgólos sikerrel lépett az első helyre az U16-os gárda

Békéscsaba 1912 Előre SE–ZTE FC 3-0 (2-0) 

Az U16-os labdarúgó-bajnokság soros fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a ZTE FC együttesét fogadta április 5-én a 4-es Honvéd utcai komplexumban.

 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth P. (Bódán), Avramucz, Göblyös, Molnár, Giczey, Nagy, Oláh (Kolarovszki Martin), Vörös, Homoki (Tóth D.), Kerekes (Szabó), Tompa. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt.  

A békéscsabai gárda az előző fordulóban 1-2-es sikerrel tért haza debreceni riválisától, így a tabella harmadik helyéről várta a mezőny alsó harmadából érkező riválisát. A hazai együttes számára fontos volt a győzelemért járó pontok megszerzése, hiszen egy sikerrel a mezőny első helyére léphetett volna. 

A hazai gárda ennek megfelelően kezdte a mérkőzést, azonnal átvette a játék irányítását. A kombinatív futballal operáló békéscsabai együttes Vörös találatával már 18. percben megszerezte a vezetést riválisával szemben. A folytatásban is a hazai csapat uralta a játékot, a lefújás előtt pedig Giczey növelte a gárda előnyét. 

– A csapat számára az első félidő úgy alakult, ahogy azt megálmodtuk, nem csak eredményben, hanem játékban is megfelelően játszottunk. Labdaszerzések az ellenfél térfelén rendre sikerültek, játékot uralta a csapat és még kétszer eredményes is volt. A második játékrész kiegyenlítettebb volt, ahol mindenképpen sikeres az, hogy kevés helyzeten tudta tartani a csapat az ellenfelét – ismertette Kéri Roland. 

A lefújás előtt pár perccel Vörös gólja foglalta keretbe a mérkőzést, a meggyőző sikernek köszönhetően a Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a tabella első helyére lépett.  

 – Gratulálunk a csapatnak a hozzáálláshoz és a mutatott játékhoz. Végre a játék is helyén volt a mérkőzés nagyobb részében. Jelezném: „Még csak a félpályáig vittük el a társunkat!” – értékelt Kéri Roland. 

A mentálisan erősebb csapat nyerte az U16-os fordulót

DEAC–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-2 (0-0) 

Az U16-os labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a DEAC együttesének vendégeként lépett pályára április 2-án.  

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth P. (Kovács), Kolarovszki Martin, Göblyös, Benyovszki (Homoki), Molnár, Jass (Kerekes), Nagy, Oláh (Szabó), Vörös, Giczey, Tóth D. (Avramucz). Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A békéscsabai gárda az előző fordulóban kiélezett döntetlent játszott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesével, így a tabella második helyéről utazott a mezőny alsó harmadában álló debreceni riválisához. 

Kéri Roland edző a mérkőzésről elmondta, az első perctől kezdődően végig tompán játszott a csapat, sok nehézséggel kellett megküzdeni.  

Az akarat mindvégig ott volt a csapatban, de ez görcsös és körülményes játékot produkált. A mérkőzés során kevés igazán nagy helyzete volt az ellenfélnek és több nekünk – ismertette. 

A két együttes gólnélküli döntetlennel mehetett pihenőre. A második játékrészben egészen a 62. Percig kellett várni az első gólra, amikor Giczey találatával szereztt vezetést a vendégcsapat. Hét perccel később egyenlíteni tudott a hazai gárda, ám a 71. minutumban Göblyös talált a debreceni kapuba. 

 – Fehér Zsolt kollégámmal gratulálunk a csapatnak az akaráshoz, kitartáshoz és nem utolsó sorban a győzelemhez, de természetesen a maitól játékban több kell. Letámadásain nem működtek és kissé enervált volt a csapat. Mindenképpen többet szeretnénk látni a gyakoroltakból a pályán – értékelt Kéri Roland. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata a tabella harmadik helyéről várhatja hazai pályán a ZTE FC együttesét. 

Izgalmas csatában döntetlenezett az U16-es gárda

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-1 (0-1) 

Az U16-os labdarúgó-bajnokság 4. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Szeged-Csanád Grosics Akadémia együttesét látta vendégül.

 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Tót, Anda, Göblyös, Sinka (Homoki), Molnár, Giczey (Tóth), Nagy, Oláh, Avramucz, Kerekes (szabó), Tompa. Edző: Kéri Roland és Fehér Zsolt. 

A hazai gárda az előző fordulóban presztízsgyőzelmet aratott a listavezető ellen, amellyel a tabella második helyéről várhatta a dobogó harmadik fokáról érkező ellenfelét. 

Kéri Roland edző elmondta, az első játékrészben ki-ki mérkőzés alakult ki s két rivális között, ahol közel azonos mértékben veszélyeztették a kaput a csapatok. A félidő lefújása előtt a vendégcsapat talált fogást a békéscsabai együttesen, így az első az első igazán nagy helyzetét értékesítve megszerezte a vezetést. 

A hazai gárda azonban nem adta fel, bár a második félidőben inkább a vendégcsapat dominálta a játékot. A hatalmas akarattal küzdő Békés vármegyei együttest még a kiállítás sem tudta megtörni, a 93. percben Avramucz révén kiegyenlítette a találkozó állását. 

– Jobb első félidőt és döcögősebb második játékrészt láttunk. Hasznos mérkőzés volt, ahol nagy nyomás volt a csapatunkon, melyet több alkalommal nem viseltünk jól. Összességében nagy akarással értékes pontszerzést hajtottunk végre – értékelt Kéri Roland. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U16-os csapata döntetlenje ellenére maradt a tabella második helyén, a következő fordulóban pedig a frissen a dobogóra fellépett KTE LA otthonában lép pályára.