Eredmények U15

Győzelemmel zárta a bajnokságot az U15-ös csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–Szeged-Grosics Akadémia 4-2 (2-1) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Szeged-Grosics Akadémia együttesét fogadta május 27-én. A lila-fehér gárda a szezon utolsó bajnoki mérkőzését játszotta a 4-es Honvéd utcai komplexumban. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Hunyadi, Lyachó, Egri (Takács), Giczey (Szklenár), Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Bárnai (Aradszki), Komlósi (Földvári-Nagy), Paulik (Lázár), Molnár, Dankó (Hoffmann). Edző: Szeverényi Péter és Dürgő Péter.      

A hazai gárda az előző fordulóban döntetlent játszott a VFC Use vendégeként, míg aktuális riválisa egygólos siker után érkezett a Békés vármegyei arénába. A két rivális az őszi szezonban is találkozott egymással, akkor 4-0-s szegedi győzelem született.

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, az első félidőben nagyon nagy százalékban sikeresek voltak a csapat labdakihozatalai, viszont ezekből a támadóharmadban már nem sikerült jó döntéseket hoznia, így kevés lila-fehér helyzet volt az első 20-25 percben. 

– Indokolatlanul kicsit visszább is húzódtunk a saját térfelünkre, ezzel magunkra is húztuk az ellenfelet, amely így ki is alakított több ziccert, de az egy évvel fiatalabb Hunyadi mindig a helyén volt vagy a védőink sikeresen mentettek – ismertette. 

A félidő felétől feljebb tolta a védekezést a hazai gárda, ezzel pedig kevésbé tudott mit kezdeni az ellenfél. A hazai fölény a 30. percben érett góllá, amikor Komlósi egy remek egyéni teljesítmény után megszerezte a vezetést csapatának. A vendégcsapat azonban egy védelmi hibát kihasználva villámgyorsan kiegyenlítette a mérkőzés állását, ám Lyachó góljával hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok. 

– A második félidőt nem kezdtük jól, az első 10-15 percben körülményesen játszottunk, viszont egy kontra támadásból Giczey révén megszereztük a harmadik gólunkat, amely mentálisan össze is törte egy kicsit az ellenfelet – tette hozzá a gárda edzője. 

A félidő 59. minutumában Giczey ismét betalált a szegedi kapuba, majd egy vendég gól foglalta keretbe a mérkőzést.  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata megszerezte kilencedik győzelmét, amellyel a mezőny hatodik helyén fejezte be 2020/2023-as szezont. 

– Örülök, hogy boldogan zárhatjuk le a szezont. Gratulálok mindenkinek a mai és az egész szezonban nyújtott teljesítményéért és hozzáállásáért – értékelt Szeverényi Péter. 

Döntetlennel zárta utolsó idegenbeli bajnokiját az U15-ös csapat

VFC USE–Békéscsaba 1912 Előre SE 0-0 (0-0) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a VFC USE együtteséhez utazott május 20-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, (Hoffmann), Egri, Bárnai (Szklenár), Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Benyovszki, Lázár (Földvári-Nagy), Komlósi, Pauli (Dankó), Molnár. Edző: Szeverényi Péter és Dürgő Péter.     

A hazai gárda az előző fordulóban hazai pályán 3-0-s arányban legyőzte zalegerszegi ellenfelét, míg aktuális riválisa döntetlen játszott Kecskeméti arénában. A gárda békéscsabán is találkozott egymással, akkor 1-0-s lila-fehér győzelem született. 

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, nagyon nagy melegben kellett a csapatoknak játszania a találkozót, a műfüves pálya pedig extrémmé tette hőséget a feleknek. 

– Az első félidőben a Veszprémnek átengedtük a terület, a középső zónában húztuk meg a védekezésünket. A terv az volt, hogy kompakt védekezésből labdaszerzés után játsszuk meg a gyors támadóinkat. Ez sajnos az első félidőben nem igazán sikerült. Ennek okai legfőképpen a frissesség hiánya volt, de az üres területeket sem futottuk meg kellőképpen. Ebben a félidőben az ellenfélnek több helyzete is adódott viszont Kovács kapus mindig tudott hárítani – ismertette. 

A második félidőben már a békéscsabai együttes dominált, több százszázalékos ziccert is kidolgozott, ám a mai napon a lila-fehér alakulatnak nem sikerült a kapuba találnia.  

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata hazai pályán zárja a bajnokságot, amikor is a Szegd-Grosics Akadémia korosztályos gárdáját látja vendégül. 

– A nagy meleg és a műfű rányomta a bélyegét az iramra. Az első félidőben a srácok a buszon maradtak, ami a hosszú út miatt érthető is egy kicsit. Viszont a második félidőre megérkeztünk és úgy érzem játékban felül múltuk ellenfelünket. Az eredmény igazságos a két ellentétes félidő miatt – értékelt Szeverényi Péter. 

Magabiztos játékkal győzött hazai pályán az U15-ös csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–ZTE FC 3-0 (1-0)

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 20. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a ZTE FC együttesét fogadta május 13-án. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Lyachó , Egri, Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán (Hoffmann), Oláh, Komlósi, Paulik (Földvári-Nagy), Molnár, Aradszki, Dankó (Takács), Kovács. Csere: Lázár. Edző: Szeverényi Péter és Dürgő Péter.    

A hazai gárda a tabella középcsapataként várta a mezőny nyolcadik helyezettjeként érkező zalaegerszegi riválisát. A két együttes ősszel is találkozott egymással, akkor a 1-1-es döntetlennel ért véget a derbi. 

 Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, az első félidőben, ahogy ismét szinte az egész mérkőzésen, is csapata mi dominált, így nagy százalékban birtokolta a labdát. A zalaegerszegi gárda szinte végig a saját térfelén védekezett, emiatt pedig kontrából próbált veszélyeztetni, amely ki nem kényszerített hibákból egy-két alkalommal sikerült is neki. 

– Tizenöt perc után éreztünk rá a ritmusra és kombinatív játék által már több helyzetet vagy lövési kísérletet sikerült kialakítani. Komlósi révén egy átlövésből a 36. percben sikerült is megszerezni a vezetést. A második félidőben is türelmesen játszottunk, több helyzetet is sikerült kialakítanunk, úgy hogy hátulról építettük fel a támadást. Ezekből kettőt Oláh és Komlósi révén sikerült berúgnunk, amellyel teljesen megérdemelten nyertük a mérkőzést – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén a VFC USE együtteséhez utazik.  

– Nagyon magabiztos, nagyon motivált volt a csapat, nem lehet egy szavunk sem a srácokra. Mentálisan nagyon kellett a jó játék egyénileg és csapatszinten is, mivel három meccs óta gólkeptelenek voltunk, így nagy önbizalommal futhatunk neki a két utolsó fordulóra – nyilatkozta Szeverényi Péter. 

Tudása alatt játszott a fővárosban az U15-ös csapat

Kelen SC–Békéscsaba 1912 Előre SE 5-0 (3-0) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 19. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Kelen SC együtteséhez utazott május 7-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó , Egri, Kolarovszki Milán (Hoffmann), Bárnai (Szklenár), Paulik, Komlósi, Földvári-Nagy (Lázár), Molnár, Aradszki (Takács), Dankó. Edző: Szeverényi Péter.   

A vendég gárda a tabella középcsapataként érkezett a mezőny alsó harmadából érkező fővárosi riválisának otthonába. A két együttes ősszel is találkozott egymással, akkor a békéscsabai együttes zárta győzelemmel a találkozót.  

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, a hazai együttes magasan támadta le a békéscsabai gárdát, így az első 30 percben nehezen tudta kihozni a labdát. A lila-fehér keret sok labdát veszített a saját térfélen, a kontra támadásaikból pedig három gól is született.  

– Az oka, hogy csak alkalmanként jutottunk el az ellenfél kapujáig az első félidőben az volt, hogy vagy a labda nélküli mozgások nem voltak meg, vagy ahelyett, hogy 2-3 passz után súlypont áthelyezéssel mögéjük kerültünk volna – ami a tervünk is volt az átlagosan kisebb pálya méret miatt – inkább körülményesek voltunk. A második félidő első 20 percében játszottunk úgy, ahogy elvárható lett volna, bár az ellenfél is átengedte a területet. Több százszázalékos helyzeteket is kidolgoztunk, de ezek ma is kimaradtak és ahogy lenni szokott, egy kontrából megrúgták az ötödik gólt is gólt – ismertette. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a következő fordulóban hazai pályán fogadja a ZTE FC együttesét. 

– A mérkőzés előtt nagyon motivált volt a társaság, minden jel arra mutatott, hogy egy jó napnak nézünk elébe. Ehelyett sajnos 25 perc alatt lerendezte a meccset az ellenfél. Azt gondolom, ma sajnos többen átlag alatt teljesítettek, amit nem bírt el a csapat. A feladat adott, össze kell rázni a következő mérkőzésre a csapatot – nyilatkozta Szeverényi Péter. 

A helyzetkihasználás döntött az U15-ös mérkőzésen

Békéscsaba 1912 Előre SE–Nyíregyházi Spartacus FC 0-2 (0-1)  

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 18. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Nyíregyházi Spartacus FC együttesét látta vendégül április 29-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó (Aradszki), Egri, Kolarovszki Milán (Földvári-Nagy), Bárnai, Lázár, Paulik, Komlósi (Takács), Hoffmann (Szklenár), Molnár, Dankó, Kovács. Csere: Edző: Szeverényi Péter.  

A békéscsabai együttes az előző fordulóban pontot vesztett győri ellenfelével szemben, míg riválisa a döntetlent vívott az éllovas otthonában. A két gárda ősszel is találkozott egymással, akkor nyíregyházi együttes nyerte a párharcot. 

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, csapatát betegségek és sérülések tizedeltek a héten, így több játékos nem az aktuális posztján játszott, valaki szinte nem is edzett a héten, csupán két egészséges cserejátékos tudott a kispadra ülni. Ennek ellenére a lila-fehér együttes nagyon nagy százalékban birtokolta labdát és több helyzetet is kidolgozott a visszahúzódó ellenfél ellen. 

– Az ellenfelet már a támadó harmadban letámadtuk, így a vendégcsapat csak direkt labdákkal próbálkozott mögénk kerülni, amelyből azonban egy ziccert sikerült is nekik az első félidőben kihasználni. A második félidőben körülbelül 80-20 százalékban továbbra is mi birtokoltuk a labdát és próbáltunk focizni. Több ziccert Ebben a félidőben is több ziccert elhibáztunk, a hazai csapat pedig az utolsó percben egy kontrából megszerezte második gólját is – ismertette Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a folytatásban a Kelen SC otthonában lép pályára. 

– Totálisan felbillent a pálya a mi javunkra, viszont ma nem sikerült a gólszerzés, pedig több százszázalékos helyzetet is kidolgoztunk. Ez egy ilyen nap volt, viszont a srácok maximálisan megtettek mindent a pályán. Nagyon igazságtalannak érzem a meccs kimenetelét és sajnálom is a srácokat, de hát ilyen a labdarúgás – hangzott az edzői nyilatkozat. 

Pontot vesztett Győrben az U15-ös csapat

Gyirmót SE Győr–Békéscsaba 1912 Előre SE 3-0 (1-0) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Gyirmót SE Győr együtteséhez utazott április 22-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Egri, Benyovszki, Kolarovszki Martin, Bárnai, Lázár (Földvári-Nagy),  Komlósi (Szklenár), Molnár, Aradszki, Dankó (Paulik). Edző: Szeverényi Péter. 

A békéscsabai együttes egy hazai győzelem után utazott riválisához, míg riválisa Kecskeméten hagyta bajnoki pontjait. A tabella első harmadából érkező ellenfelek ősszel is találkoztak egymással, akkor 4-1-es békéscsabai győzelem született.  

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, csapata az első 15-20 percben enerváltan játszott, a párharcok nagy részét elveszítette, ezáltal több helyzetet is kidolgozott ellenfele. A hazai gárda már a 14. percben szerezte meg a mérkőzés vezető gólját, amely azonban a vendég együttesnek adott lendületet. 

– A vezető gól után összeszedtük magunkat és visszajöttünk a mérkőzésbe, így nekünk is volt több olyan szituáció, amikor a védelem mögé tudtunk kerülni, de vagy ziccert hibáztunk, vagy az utolsó döntés nem volt megfelelő. Fordulás után azonnal egy helyzetet alakítottunk ki, viszont az ellenfél öt perc alatt két gólt is szerzett kontrából, amiket egyéni hiba előzött meg. A 20. perctől mi próbáltunk játszani a bunkerfocit játszó ellenfél ellen, viszont ma nem volt meg a csapatban az az átütő erő és dinamika, amely sokszor jellemzi a játékunkat – értékelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a tabella ötödik helyéről várhatja a Nyíregyházi Spartacus FC elleni hazai mérkőzést.

Magabiztos lendülettel focizott győzelmet az U15-ös csapat

Békéscsaba 1912 Előre SE–Monori SE 5-2 (3-1)  

Az U15-ös labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a Monori SE együttesét látta vendégül április 19-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Aradszki, Benyovszki (Földvári-Nagy), Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán (Hoffmann), Bárnai (Szklenár), Lázár (Dankó), Giczey, Komlósi, Molnár. Edző: Szeverényi Péter.

A hazai gárda egy hazai győzelem után fogadta vendégét, a monori együttes pedig otthon veszített pontokat nyíregyházi ellenfelével szemben. A két rivális az ősszel is szembenézett egymással, akkor 2-3-as békéscsabai győzelem született. 

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, csapata a mérkőzés elején nagyon idegesen, kapkodva és körülményesen játszott a saját térfélre vissza húzódó ellenfél ellen. 

A hazai együttes a döcögős kezdés után hat perc alatt háromszor is betalált ellenfele kapujába, Komlósi, Giczey és Benyovszki találatára csak egy válasz érkezett a félidő lefújásáig. 

– Az első gól után viszont csapatszinten maximálisan feljavult a játékunk és a gyerekek abszolút végrehajtották azokat a feladatokat, mozgásokat labdával és labda nélkül, amelyet a játékrendszerünk megkövetel. A javulás pedig a gólok számában és a játék minőségében is megmutatkozott – ismertette Szeverényi Péter. 

A fordulás után Koralovszki Milán és Bárnai is feliratkozott a góllövők közé, a lendületesen és taktikailag magasabb szinten focizó hazai gárda pedig megérdemelten tehette zsebre a győzelemért járó pontokat. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a folytatásban a Gyirmót SE Győr otthonában lép pályára. 

Tudatos játéka és mentalitás ereje vezette győzelemre az U15-ös csapatot

Békéscsaba 1912 Előre SE–Paksi FC Kft. 2-1 (2-1)

Az U15-ös labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE együttese a Paksi FC Kft. együttesét fogadta április 6-án.

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Egri, Benyovszki, Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Bárnai, Giczey, Lázár, Komlósi, Molnár. Csere: Paulik, Földvári, Hoffmann, Aradszki, Szklenár. Edző: Szeverényi Péter.

A hazai gárda egy gödöllői győzelem után várta a fordulót, míg ellenfele Kecskeméten hullajtott pontokat. A két rivális az ősszel is szembenézett egymással, akkor 4-0-ás paksi győzelem született.

Szeverényi Péter a mérkőzésről elmondta, ahogy az elmúlt hetek során,a mai mérkőzést is jól kezdte a gárda, viszont a mérkőzés elején mégis a Paks került előnybe egy talált góllal.

– A csapat nem esett össze, az első félidőben a kapott gól után nagyon nagy elánnal fociztunk, látványos, szép játékot mutatva, Benyovszki és Komlósi találataival meg is fordítottuk a mérkőzést még az első félidő vége előtt. A folytatásban is rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, Óriási fölényünket jelezte, hogy az ellenfél a szünetben öt játékossal frissítette csapatát – ismertette.

A vendégcsapat a második játékrészben extra nyomást helyezett ellenfelére, az agilis, fizikálisan nagyon jó adottságokkal rendelkező játékosok alkotta paksi együttes, ám a hazai csapat kiválóan állta a sarat, és rendre elhárította riválisa támadásait. A kiváló mentalitással focizó viharsarki gárda fegyelmezetten állta a paksi rohamokat, így megérdemelten gyűjtötte be ismét bajnoki pontjait.

– Azt gondolom hogy a szezon legjobb első félidejét produkálta a csapat, mind védekezésben és támadásban egyaránt. Nagyon bátor játékot mutattak a srácok, látszott hogy nagyon élvezik a focit. Szemernyi kritika nem illetheti egyetlen egy játékosomat sem, hiszen ismét hátrányból álltunk fel és borzasztó jó mentalitással játszottak – értékelt Szeverényi Péter.
A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata újabb sikerével tabella középmezőnyéből várhatja a Monori SE elleni találkozót.

A csapategység nyerte az U15-ös mérkőzést

Gödöllői SK–Békéscsaba 1912 Előre SE 2-3 (0-0) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE együttese Gödöllői SK otthonában lépett pályára március 25-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Lyachó, Benyovszki, Kolarovszki Martin (Földvári-Nagy), Kolarovszki Milán, Bárnai, Oláh (Lázár), Komlósi (Paulik), Molnár, Dankó (Hoffmann), Giczey. Csere: Szklenár. Edző: Szeverényi Péter. 

A békéscsabai gárda az előző fordulóban értékes döntetlent vívott az éllovas KTE LA vendégeként, míg soros ellenfele alapos verést kapott a ZTE FC vendégeként. A két rivális az őszi szezonban is szembe nézett egymással, akkor 1-5-ös gödöllői győzelem született. 

Szeverényi Péter edző elmondta, ezúttal is csapata kezdte jobban a mérkőzést, ám még jobb labdabirtoklásának köszönhetően sem tudott helyzetet kialakítani. Hozzátette, a csapatszintű védekezést kiválóan működött, csupán egy-két ki nem kényszerítette hibából adódott vendég lehetőség.  

A felek gólnélküli döntetlennel fordultak a második játékrészre, amely már a félidő elején megélénkült, köszönhetően annak, hogy a 44. percben Komlósi szabadrúgásból megszerezte a vezetést csapatának. A találkozó azonban ismét fordult egyet, a hazai gárda pedig két helyzetet értékesítve az 53. percre átvette a vezetést ellenfelétől. 

Békés vármegyei együttes azonban kiváló csapategységről tett tanúbizonyságot, a lendületet vett békéscsabai gárda az utolsó húsz percben mindent megtett a győzelemért. Az akaraterőt siker koronázta, amikor a vendégcsapat Giczey és Paulik találataival begyűjtötte a győzelemért járó pontokat. 

– Akárcsak az elmúlt mérkőzésen, a mai napon is nagyon sok pozitívum volt a csapat játéka során. Dicsérendő, hogy a srácok nem estek össze a gyors fordítás után. Egytől egyig mindenki alázattal tette a dolgát és emiatt plusz az erős csapategység miatt, ez ma eredményben is megmutatkozott – értélkelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a Paksi FC Kft. otthonában léphet feljebb a tabellán.

Értékes U15-ös döntetlen az éllovas ellen

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-1 (0-1) 

Az U15-ös labdarúgó-bajnokságban szereplő Békéscsaba 1912 Előre SE együttese a listavezető KTE LA otthonában lépett pályára. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Kovács, Benyovszki, Kolarovszki Martin, Kolarovszki Milán, Bárnai (Szklenár), Takács, Lázár, Paulik, Komlósi (Hoffmann), Molnár (Földvári-Nagy) és Dankó. Edző: Szeverényi Péter. 

Szeverényi Péter elmondta, a tabella nyolcadik helyén álló békéscsabai gárda az első félidőben magabiztosan, nagy önbizalommal játszott a listavezető ellen. A lila-fehér együttes rendre jól hozta ki a labdát, viszont a támadó harmadban nem hozott jó döntéseket. A 14.percben mégis a vendégcsapat szerzett vezetést, amikor Benyovszki Ádám talált a hazai kapuba. Pát perccel később a kecskeméti szurkolók örülhettek, így döntetlennel mehetett tovább a párbaj. 

A második félidőben a Kecskemét birtokolta többet a labdát, de ennek ellenére sem tudtak helyzeteket kialakítani, leginkább pontrúgásokból veszélyeztették a Békés vármegyei rivális kapuját. A békéscsabai együttes kontrajátékból veszélyeztette a kecskeméti kaput, az utolsó másodpercekben akár a győzelmet jelentő gólt is is megszerezhette volna. 

– A sok hiányzónk ellenére jól nézet ki a csapat, teljesen egyenrangú partnere voltunk az ellenfélnek, a végén még a győzelemre is volt esélyünk. Azt gondolom, az eredmény igazságos. Az egész csapat dicséretet érdemel – értékelt Szeverényi Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U15-ös csapata a Gödöllői SK otthonában léphet feljebb a tabellán.