Szülői tájékoztató

Tisztelt Szülők!

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia az alábbi néhány aktuális kéréssel fordul Önökhöz.

– Emlékeztetni szeretnénk Önöket, hogy az akadémia vezetőségének döntése értelmében, az edzések zártkörűek, szülők nem tartózkodhatnak a létesítmény területén a foglalkozások ideje alatt.

– Az akadémiai csapatoknál jelentkező sorozatos megbetegedésekre való tekintettel, a szeptember hónapra meghirdetett nyílt edzések zártkörűek maradnak, az októberi nyílt edzésekről később intézkedünk.

– Az egyre nagyobb számú megbetegedés miatt igen fontos az egészségügyi szabályok betartása. Arra kérjük Önöket, amennyiben gyermekük betegség tüneteit mutatja, azonnal forduljanak orvoshoz, az edzések újbóli elkezdése csak az orvos által kiállított igazolás bemutatása után lehetséges.

– A mérkőzések vagy bajnoki találkozók, valamint tornák kizárólag védettségi igazolvány felmutatásával látogathatók.

– Köszönjük a már befizetett képzési díjakat, egyúttal arra kérjük azokat, akik ezt még nem tették meg, hogy legyenek szívesek pótolni az elmaradt összegeket, biztosítva ezzel gyermekük bajnoki mérkőzéseken történő pályára lépését!

Türelmüket és megértésüket köszönjük szépen!

Leány toborzó a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián

Gyere focizni, sportolj rendszeresen!

Labdarúgó toborzó nap a Békéscsaba Labdarúgó Akadémián 2021. október 6-án (szerda) 16:30 és 18:00 óra között.

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Cím: 5600 Békéscsaba, 4-es Honvéd utca 1/2.

Valósítsd meg az álmaidat Békéscsaba legnagyobb sportklubjánál, ahol garantáltan jó közösség, nagyszerű hangulat és kiváló képzés vár – legyen szó akár az örömfociról, akár a topfutballról. A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia Tehetségközpontként Leány utánpótlás szekciójába várja az új jelentkezőket korosztályos csapataiba, melyek Békéscsabán a 4-es Honvéd utcai utánpótlás központban, kiváló körülmények között edzenek.

Érdeklődni utánpótlás edzőinknél lehet:
Kesjár Ruben +36208862771, Csanálosi Anada +36304431733, Mazula Zoltán +36703899956, Bencsik Éva +36305064202.

Felhívásunk elsősorban 2001 és 2009 között született lányoknak szól, akik október 6-án kötetlenül kipróbálhatják ki a labdarúgást és megismerhetik csapatainkat is. Sportfelszerelést, vizet mindenki hozzon magával! Az időjárás befolyásolhatja az esemény időpontját.

Gyere, vár az Előre-család! Hajrá Lilák!

Csatlakozz az eseményhez Facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/189932103267109

 

Békéscsaba 1912 Előre SE – DVSC-DEAC

Leány Regionális U-19 Keleti csoport 6. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – DVSC-DEAC

1-2 (0-2)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. október 3. (vasárnap) 13:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Porcellán Petra (26. perc), Keczán Zsanett Andrea (41. perc), Böőr Enikő (64. perc).

 Fotók

Jegyzőkönyv

 

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U17 Alap csoport 6. forduló

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Békéscsaba 1912 Előre SE

9-3 (5-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. október 3. (vasárnap) 10:00 óra

Helyszín: Szeged, KÉSZ Sport Aréna

Gólszerzők: Kerekes Sándor Krisztián (8., 11., 13. és 27. perc), Mahler Gergő (41. és 54. perc), Maronyai Zalán Gábor (50. perc), Komáromi Csongor (65. perc), Murár András (72. perc), Szabad Vendel (75. perc), Varga Roland (88. perc), Harmati Zoltán (88. perc).

Sárga lap: Csikós Elek (85. perc).

Jegyzőkönyv

 

Budafoki LC – Békéscsaba 1912 Előre SE

MLSZ Országos U13 Dél-Kelet 5. forduló

Budafoki LC – Békéscsaba 1912 Előre SE

3-2 (0-0)

BELÉPÉS 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK CSAK VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNNYAL, VAGY AZ AZT HELYETTESÍTŐ EESZT APPLIKÁCIÓVAL!

Időpont: 2021. október 2. (szombat) 15:00 óra

Helyszín: Budapest, Budafoki MTE Sporttelep

Gólszerzők: Bayer Dániel (12. perc), Szemes Tamás Gábor (37. perc), Petőcz-Nemessányi Bálint (47. perc), Erdei Márk (71. perc), Nagy Zsolt Bertold (78. perc).

Sárga lapok: Rostás Bálint (49. perc), Kun Péter Attila (58. perc).

Jegyzőkönyv