„Rúgj labdába” az iskolában is!

A Magyar Labdarúgó Szövetség stratégiájának fontos eleme, hogy az utánpótlás nevelő egyesületek a jövőben szoros szakmai kapcsolatot építsenek ki a településükön, tankerületükben működő iskolákkal.

A „Rúgj labdába” iskolai program célja, hogy megfelelő körülmények között minél több gyermek ismerkedhessen a labdarúgással, ezzel bevonzva őket az egyesületi munkába; valamint a már igazolt sportolók is több edzésen vehessenek részt.

Az együttműködés során főállásban foglalkoztatott edzők a tankerületekkel, iskolákkal egyeztetve, a délelőtti iskolai foglalkozások (testnevelés és tömegsport órák) keretein belül futballedzést tartanak a partner iskolák kijelölt osztályai számára.

A 2020/21-es tanévben egy-egy egyesület Békéscsabán, Székesfehérváron, Szegeden, Kecskeméten, Pécsett, Nyíregyházán, Zalaegerszegen és Újpesten próba programként indítja útjára a kezdeményezést, melyhez jövő szeptembertől országszerte a többi kiemelt utánpótlás egyesület is csatlakozik.

A klubok és az érintett iskolák képviselői, valamint dr. Barczi Róbert, az MLSZ sportigazgatója a napokban írják alá a helyszíneken a program elindításáról szóló szerződéseket.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/rugj-labdaba-az-iskolaban-is

Hosszabbítás 3. rész

Készítette: Békéscsabai Médiacentrum Kft.

Hajrá Lilák!

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kecskeméti LC KTE SI

Leány U-19 Dél-Keleti csoport 3. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kecskeméti LC KTE SI

Megállapított végeredmény: 0-3

Időpont: 2020. szeptember 6. (vasárnap) 12:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Jegyzőkönyv

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kecskeméti LC KTE SI

Leány U-16 NP Keleti csoport 3. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kecskeméti LC KTE SI

5-3 (1-3)

Időpont: 2020. szeptember 6. (vasárnap) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba, Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Bódog Csenge (4., 8. és 19. perc), Benkovics Nikolett (16. perc), Erdei Rubin (47. és 73. perc), Baricsa Ildikó Ivett (69. perc), Böőr Enikő (76. perc).

Fülöp Diána, edző: – A mérkőzés kezdete elég kaotikus volt a csapat számára. A hosszú kihagyás után és a sok új játékos miatt nem volt meg a kellő összhang. Bátortalanak voltak, így hirtelen kaptunk is két gólt. A félidő második felére kezdett összeállni a játék és Benkovics Niki a 16. percben reményt adott a csapatnak, sajnos erre érkezett egy hirtelen gól. A félidőben átbeszéltük a taktikát, a kisebb hiányosságokat és egy teljesen új csapat lépett ki a pályára. Ennek köszönhetően sorra jöttek a szebbnél szebb támadások és a sok helyzet mellett gólokat is szereztünk. Nem csak kiegyenlítettünk de perceken belül meg is fordítottuk az állást. A lányok szívüket-lelküket beletették ebbe a mérkőzésbe, nagyon büszke vagyok rájuk!

Jegyzőkönyv

Astra HFC-Üllő – Békéscsaba 1912 Előre SE

Leány U-16 NP Keleti csoport 2. forduló

Astra HFC-Üllő – Békéscsaba 1912 Előre SE

4-2 (1-1)

Időpont: 2020. november 3. (vasárnap) 17:00 óra

Helyszín: Üllő, Üllő Városi Sporttelep

Gólszerzők: Godzsa Ivett Vivien (5. perc), Böőr Enikő (37. perc), Bajza Kata (56., 65. és 78. perc), Erdei Rubin (80. perc).

Jegyzőkönyv