

Különleges ajándékkal tért haza a válogatott utolsó Eb-selejtezőjéről Borzák Botond, a Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgója. A kapusposzton pallérozódó fiatal játékos egy Dibusz Dénes által viselt nadrággal lett gazdagabb, ráadásként egy, a válogatott tagjai által aláírt mezt is kiakaszthat a szobájában.
A lila-fehér játékos elárulta, az ismeretség nem új keletű, hiszen a játékosokkal már korábban, az U13-as csapat FTC elleni mérkőzésén találkozott, ahol édesapja jó előre elkérte a válogatott kapus, Dibusz Dénes felszerelését. A nemzeti csapat hálóőre tartotta a szavát, így egy, a mérkőzésen viselt nadrágot ajándékozott „kapustársának”. Boti már korábban is bővíthette válogatott relikviáit, hiszen egy évvel ezelőtt egy Dibusz Dénes aláírásával és üzenetével ellátott meglepetés kapuskesztyűt kapott ajándékba, a Litvánia elleni selejtezőn pedig egy Botka-mez tulajdonosa lett. A válogatott játékosok a 19-ei találkozó előtt is meglepték a szurkolókat, a keret tagjai Boti számára dedikálták a piros-fehér-zöld szerelést.
Köszönjük, srácok! Hajrá, Magyarország!
A Békéscsaba 1912 Előre SE – Békéscsaba labdarúgó Akadémia elkészítette társadalmi szerepvállalásáról szóló akciótervét, amelyben a klub a felelősségvállalásra is nagy hangsúlyt fektet. A lila-fehér egyesület ebben a tervezetben azt vállalta, hogy olyan eseményeket generál vagy résztvevőként támogat, amelyek hátrányos helyzetű társadalmi csoportok vagy személyek megismeréséről, támogatásáról szólnak.
Az akadémia éppen ezért örömmel fogadta az Egyszülős Központ felkérését, amelyben dr. Kovács Mihály elnök urat és a lila-fehér egyesületet kérte fel karácsonyi „Sportolók az egyszülősökért” jótékonysági nagykövetének.
Az akadémia képviselői december 14-én ünnepélyes keretek között veszik majd át az ajándékokat az Egyszülős Központ budapesti székhelyén, majd azokat az ünnephez illő tisztelettel és környezetben nyújtja át a szervezet által kiválasztott családoknak.
Medgyesbodzás SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 0-5 (0-3)
A Vármegyei I.-es labdarúgó-bajnokság halasztott fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre II. A Medgyesbodzás SE otthonában lépett pályára november 19-én. Az akadémista játékosakat is foglalkoztató gárda magabiztos játékkal gyűjtötte be hetedik győzelmét.
Jakab Péter, a csapat edzője elmondta, sok huzavona előzte meg a mérkőzést, de végül is vasárnap csapata le tudta játszani a találkozót és az időjárás is kegyes volta játékosokhoz. A lila-fehér keret nagyon magabiztosan kezdte a mérkőzést, azonnal egyértelművé téve, hogy nyerni érkezett a medgyesbodzási arénába.
– Sorra vezettük a támadásokat, amelyekből már az első félidőben hármat góllal tudtunk befejezni. A második játékrészt is nagyon jól kezdtünk, 6 perc alatt 4 nagy gólhelyzetet hagytunk ki (sajnos nekünk nem ment olyan jól, mint a Gyulának ellenünk), de a továbbiakban tudtunk még két gólt szerezni. Nagyon pozitív volt a mérkőzésen, hogy számtalan helyzetet tudtunk kialakítani (az elemzések szerint 35 lövésünk volt), a gond azok kihasználásával akadt. Az is örömteli volt, hogy sok UP játékos tudott ezen a mérkőzésen szóhoz jutni, ez a találkozó tehát jól szolgálta a fiatalok beépítési programját a felnőtt futballba. Hiányérzetem csak abból fakadt, hogy kevés helyzetet tudtunk értékesíteni, valamint egyes játékosok elég feszülten, vagy éppen kedvetlenül játszották le a találkozót – ismertette Jakab Péter.
A vármegyei csapatban a klub saját nevelésű játékosainak aránya ezúttal 92 százalék volt, a keretben pedig nyolc, jelenleg is az akadémián nevelkedő fiatal kapott helyet.
A korosztályos játékosok közül Rostás Szilárd és Pusztai Olivér kezdőként lépett pályára, Csikós Elek, Ilyés Brúnó, Sirokmán Dominik, Avramucz Dávid és Göblyös Sándor csereként kapott lehetőséget, Tóth Patrik pedig a kispadon kapott helyet.
A pályára lépő játékosok közül Rostás Szilárd, Pusztai Olivér, Sirokmán Dominik és Avramucz Dávid is 45 percet töltött a pályán, Ilyés Brúnó 21 percet kapott edzőjétől, Csikós Elek és Göblyös Sándor 13 percet volt játékban. A szezon elején profi szerződést kapó Kuzma Hunor és Marik Soma is a második csapatban kapott helyet, mindkét fiatal játékos 90 percet töltött a pályán.
A Békéscsaba 1912 Előre II. csapata a tabella ötödik helyéről várhatja a tavaszi folytatást, pontazonossággal a negyedik helyen álló riválisával.
Fontos hónapokat zárt le a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia, hiszen a mai nappal lezárult az az auditáló folyamat, amelyet az MLSZ szabályos időközönként előír az akadémiák számára. Az ellenőrző és vizsgálati munkát végző Double Pass nevű belga minőségbiztosítási cég szakemberei személyesen is megtekintették az utánpótlás centrumot, ahol a szakmai munkát is górcső alá vették.
A vizsgálati folyamat első részében a minőségbiztosítási cég megnyitotta azt a felületet, amelyen keresztül a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia szakemberei feltölthették a több pontból álló értékelési rendszerhez tartozó iratokat és dokumentumokat, amely végül több mint 400 dokumentumot jelentett.
A Double Pass szakemberei a folyamat utolsó részében két napra „beköltöztek” az akadémia falai közé. Az auditorok vasárnap az Előre székházban, hétfőn pedig a 4-es Honvéd utcai akadémia központban jártak, ahol az egyesület szakembereivel készítettek egyéni interjúkat. A délután folyamán már a gyakorlati elemekre helyeződött a hangsúlyt, a szakemberek az U12-es és U13-es együttesek edzéseit figyelték árgus szemekkel.
Az auditáló vizsgálat során a cég elég széles körben vizsgálódott, hiszen tizenöt szempontot és annak további szempontjait vették sorra. A szakemberek azokat vállalt célokat is nézték, amelyeket, a klub mint akadémia tűzött ki maga elé, emellett pedig az infrastrukturális, szervezeti, képzési és humán erőforrás feltételeit is górcső alá vették.
Szekeres Lajos szakmai vezető elmondta, az eddigi tapasztalatokból kiindulva reális cél lehet számunkra, a tehetségközponti státuszunk megőrzése. Fontos megjegyezni, hogy a döntés csak ezen vizsgálatok alapján történik, a nagycsapat bármilyen bajnokságban való indulása vagy kiesése ezt nem befolyásolja. A folyamat végén a minőségbiztosítási cég pontokba szedve értékeli majd a békéscsabai egyesületet, a jelentés elkészülte után pedig újabb időtartamra megadhatja a tehetségközponti státuszát.
Kiválóan halad a Békéscsabai Rendőrkapitányság és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia együttműködése, amelynek keretében a rendőrség szakemberei rendszeresen tartanak bűn- és balesetvédelmi előadásokat a korosztályos csapatok számára – írja a BEOL.hu.
A teljes cikket itt olvashatod: https://www.beol.hu/pr/2023/11/kozosen-vigyaznak-az-akademistakra-bekescsaban#google_vignette
Békéscsaba 1912 Előre SE–Fehérvár FC 1-1 (0-0)
Az U17-es labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos együttese a Fehérvár FC gárdáját látta vendégül. A rendkívül erős bajnokságban vitézkedő lila-fehér gárda hazai pályán gyűjtött fontos pontot székesfehérvári riválisa ellen.
Békéscsaba 1912 Előre SE: Tóth, Anda (Bagaméri), Avramucz, Jass, Sinka, Molnár, Giczey (Homoki), Nagy M. (Nagy Z.), Göblyös, Kerekes (Gulácsi), Tompa. Csere: Antal. Edző. Dávid Zsolt és Szenti Zoltán.
Dávid Zsolt a mérkőzésről elmondta, a mérkőzés elején bátran támadott a vendég együttes, már a saját térfelén nyomást próbált helyezni csapatára.
– Gyakorlatilag hat emberrel támadták a labdakihozatalinkat, de így a pálya közepén sokkal több területünk volt, viszont a fel ívelt labdákat kevés százalékkal tudtuk birtokba venni és a második labdák begyűjtése sem jó százalékkal történt. Egyforma csapatok gyűrték egymást a pályán, és a kapuk nem forogtak veszélyben egyik oldalt sem. Egy távoli szabadrúgásból az ellenfél meg tudta szerezni a vezetést, amire szerkezet váltással és a srácok óriási mentális gázfröccsel reagáltak – ismertette.
A ritmust váltó lila-fehér gárda folyamatos nyomás alatt tartotta ellenfelét, szinte minden labdát sikerült amit elvesztett azonnal visszaszerezte, hogy újra támadni tudjon. A keret mindent elsöprő közös akarata és munkája a 90. percben góllá, amikor Nagy Zétény 10 méterről lőtt a hosszú sarokba, amellyel egalizálta a mérkőzés állását.
– Egyforma csapatok csatájában igazságos eredmény született. Nagyon jó volt látni, hogy a srácok micsoda energiákat tudtak mozgósítani, egy pillanatig sem adták fel. Gratulálok minden játékosnak, értékes pontot szereztünk most is – értékelt Dávid Zsolt.
A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es kerete a folytatásban az Újpest FC otthonában lép pályára.
A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgócsapatai ismét bajnoki találkozókon lépnek pályára, az idegenben szereplő együttesek mellett, az UP Centerben is pályára lépnek a lila-fehér együttesek.
A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es kerete a Fehérvár FC együttesét látja vendégül, az U12-es és U13-as csapatok pedig a Honvéd MFA gárdáival találkoznak az UP Centerben.
Békéscsaba 1912 Előre SE U12–Honvéd MFA november 18., szombat 12 óra
Békéscsaba 1912 Előre SE U13–Honvéd MFA november 18., szombat 12 óra
Békéscsaba 1912 Előre SE U17–Fehérvár FC november 18., szombat 14 óra
A Békéscsaba 1912 Előre SE – Békéscsaba Labdarúgó Akadémia az idei évben útjára indította MULTISPORT elnevezésű programját. A lila-fehér csapatok judo, torna, atlétika és egyéb sportjátékokra épülő edzésen vehetnek részt.
Az U12-es együttes a floorball és a szivacskézilabda alapjaival ismerkedett, az U11-es csapat tornafoglalkozáson fejleszthette ügyességét, az U9-es keret pedig a BM Kano Budo SE vendégeként lépett tatamira. A korosztályos csapatok változatos programmenetben vesznek részt, így minden héten más tevékenységet végeznek.
A MULTISPORT-program célja, hogy a különböző sportági edzések során a játékosok olyan képességeket fejlesszenek, amelyek segítik a saját sportágban való fejlődésüket.
Közösségi média