Békéscsaba 1912 Előre SE – Kaposvári Rákóczi BFLA

MLSZ U-16 II. osztály 2019/2020. 2. forduló

Békéscsaba 1912 Előre SE – Kaposvári Rákóczi BFLA

0-0 (0-0)

Időpont: 2019. augusztus 31. (szombat) 10:00 óra

Helyszín: Békéscsaba Labdarúgó Akadémia

Sárga lapok: Keszi Kristóf (58. perc), Horváth Rikárdó (61. perc), Rubecz Péter Balázs (75. perc).

Marik László: − Hiába támadtuk végig a mérkőzést, hiába dolgoztunk ki számtalan ziccert, hiába voltunk óriási mezőnyfölényben, ezen a napon nem tudtunk a kapuba találni, így meg kellett elégedjünk egy ponttal a 2. helyen álló Kaposvár ellen.

Jegyzőkönyv

 

Ismét értékelte az utánpótlásműhelyeket a Double Pass

Az MLSZ elnökség 2013-ban 3 éves szerződést kötött a Double Pass belga tanácsadó céggel a hazai utánpótlás-nevelési műhelyek átvilágítására és fejlesztésére. Az auditot végző szervezet a labdarúgó utánpótlás-nevelésre szakosodott szakértő intézet, amely számos élenjáró európai szövetségnél és klubnál rendelkezik referenciákkal (www.doublepass.com).

A tanácsadó cég a munkát egy első körös átvilágítással kezdte, hogy képet kapjon a hazai utánpótlás-rendszerről. Az első teljes körű auditot követően 2016-ban zárult a második, az erről szóló átfogó jelentést az MLSZ saját honlapján nyilvánosságra hozta. A közelmúltban zárult harmadik audit részletes megállapításait júniusban ismerhették meg a vizsgált klubok. Az érintett szervezetek egyenkénti átvilágítása módot adott arra, hogy klubszinten részletes, a sportág egészét tekintve pedig általános érvényű megállapítások szülessenek a hazai utánpótlás-nevelés erősségeiről, gyengeségeiről és rámutasson azokra a területekre, ahol a legnagyobb az elmaradásunk az élenjáró sportnemzetekhez képest. 

A korábbi átvilágításokhoz hasonlóan a mostani auditot is összekötöttük egy képzési programmal, amely keretében nemzetközi előadásokon, műhelymunkákon, és egy külföldi akadémia helyszíni látogatásán keresztül kaptak intenzív képzést a hazai sportegyesületek/sportalapítványok szakmai vezetői. A képzési programot vizsga zárta.

A ZÁRÓAUDIT SORÁN 10 FŐ SZEMPONT ÉS AZON BELÜL ÖSSZESEN KÖZEL 500 ALSZEMPONT (INDIKÁTOR, RÉSZTERÜLET) ALAPJÁN ÉRTÉKELTE AZ AUDITOR A HAZAI UTÁNPÓTLÁSMŰHELYEKET.

A program teljes mértékben a Double Pass know-how-ja alapján valósult meg, a mérési adatokat a Double Pass erre a célra fejlesztett számítógépes programjában értékelték ki. Az audit legnagyobb értéke, hogy az ún. globális-jelentés mellett (amely a szövetség vezetése részére ad átfogó képet a fejlesztési területekről) minden egyes vizsgált szervezet részére egyedi értékelést és fejlesztési javaslatokat fogalmaz meg. Az MLSZ Elnöksége úgy döntött, hogy az átfogó jelentést ezúttal is teljes terjedelmében nyilvánosságra hozza. A jelentés ezen a linken érhető el. 

Az auditon résztvevő összesen 19 sportszervezet/sportalapítvány közül 15 érte el az akadémiai minősítés küszöbértékét. Ezen a csoporton belül a Double Pass az elért eredmények alapján még egy „kiemelt” klasztert (csoportot) alakított ki, és ide azokat a klubokat sorolta be, amelyek kiemelkedő eredményt értek el (a klubokat ABC sorrendben, nem a pontok alapján elért helyezés szerint soroljuk fel):

1. klaszterbe sorolt akadémiák:

BUDAPEST HONVÉD – MAGYAR FUTBALL AKADÉMIA
DVSC – DEBRECENI LABDARÚGÓ AKADÉMIA
DVTK – DIÓSGYŐRI LABDARÚGÓ AKADÉMIA
ETO FC GYŐR – FEHÉR MIKLÓS LABDARÚGÓ AKADÉMIA
MTK BUDAPEST – SÁNDOR KÁROLY LABDARÚGÓ AKADÉMIA
PUSKÁS AKADÉMIA 

2. klaszterbe sorolt akadémiák:

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE – BÉKÉSCSABA LABDARÚGÓ AKADÉMIA
FERENCVÁROSI TORNA CLUB
KECSKEMÉTI LABDARÚGÓ AKADÉMIA
MOL FEHÉRVÁR FC
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS – BOZSIK JÓZSEF LABDARÚGÓ AKADÉMIA
PMFC -PÉCSI LABDARÚGÓ AKADÉMIA
SZOMBATHELYI HALADÁS – ILLÉS AKADÉMIA
UTE LABDARÚGÓ AKADÉMIA
VASAS KUBALA AKADÉMIA

Fontos hangsúlyozni, hogy az MLSZ az akadémiák nevelési „hatékonyságát” – és így a pénzügyi támogatás mértékét is – a tavalyi évtől teljes egészében az ún. produktivitási rendszerhez kötötte, azaz azon keresztül határozza meg, hogy hány és milyen szinten futballozó (ténylegesen pályára lépő) tehetség hagyta el az akadémiát. (A produktivitási rendszer adatai és részletes leírása ugyancsak nyilvános, és ezen a linken érhető el).

AZ AUDIT ELSŐDLEGES CÉLJA TEHÁT AZ, HOGY A VIZSGÁLT SZERVEZETEK PONTOS KÉPET KAPJANAK A SZERVEZETI ERŐSSÉGEKRŐL, GYENGESÉGEKRŐL, A TEHETSÉGKÉPZÉSI RENDSZERÜK HATÉKONYSÁGÁRÓL ÉS TESTRE SZABOTT „ÚTITERV” ALAPJÁN TUDJÁK MÓDOSÍTANI, FINOM HANGOLNI A MŰKÖDÉST.

Az audit másodlagos célja, hogy az MLSZ mint sportági irányító szerv átfogó képet kapjon a kiemelt utánpótlásképzés általános helyzetéről, és ez alapján döntést hozzon a szükségesnek ítélt beavatkozásokról.

Az auditjelentést a Double Pass a Szakmai Bizottság részére is bemutatta, amelyet a Bizottság az utánpótlás-nevelési rendszer átalakításával kapcsolatos munkájában figyelembe fog venni. A Bizottság eddigi munkája során megállapította, hogy jelentős beavatkozásokra van szükség a 6-14 éves korosztály kiválasztásában, képzésében, felkészítésében. Ez érinti a Bozsik Program és az Edzőképzési rendszer átalakítását, a „második” vonalban működő utánpótlásműhelyek szakmai sztenderdjeinek a megemelését, az egyesületek és az iskolák között kapcsolat megerősítését. Emellett szükség van – és ezen a téren az előkészületek már meg is kezdődtek – egy új szövetségi tehetségkiválasztási programra és – nemzetközi mintára – a hazai tehetségek integrált, központi adatbázisára.

A teljes utánpótlás-nevelési programot a szövetség a 2020-2025-ös sportági stratégia keretében hozza nyilvánosságra.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://szovetseg.mlsz.hu/hir/ismet-ertekelte-az-utanpotlasmuhelyeket-a-double-pass

Partnertalálkozó

2020. február 12-én (szerda) délután a Békéscsaba 1912 Előre Sportegyesület és a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. partneri fogadást tartott a Kórház utcai stadionban.

Dr. Kovács Mihály, a Békéscsaba 1912 Sportegyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte: fontosnak tartják azt a három pillért, amelyen a csabai labdarúgás áll, így az utánpótlásnevelést, a felnőtt csapat minél jobb szereplését, és az infrastruktúra fejlesztést. Megköszönte a jelenlévő cégeknek, vállalkozóknak a TAO-támogatást. Hangsúlyozta, az utóbbi években mintegy hatszáznyolcvan millió forinttal gyarapodott a város vagyona a fejlesztéseknek köszönhetően.

Ezt követően Barkász Sándor, a Békéscsaba 1912 Előre Futball Zrt. többségi tulajdonosa vette át a szót.

– Az Előre Békés megyei csapat, amelyben sok olyan fiatal szerepel, akik a megye különböző településeiről érkeztek. Köszönöm az Önök támogatását, amelynek segítségével igyekszünk minél jobb eredményt elérni, és minél több saját nevelésű fiatalt beépíteni a csapatba.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere azt emelte ki, hogy az Előre és a két utánpótlásnevelő klub, az Akadémia, és az UFC között korrekt a viszony.

– Ezúton szeretném én is megköszönni azt a támogatást, amelyet az elmúlt évben nyújtottak Önök a TAO keretében. Öröm számunkra, hogy a 2019-es év Puskás-díjas labdarúgója, Zsóri Dániel is itt nevelkedett öt éven át a békéscsabai utánpótlásnevelő klubban. A kormány előtt van a stadion további fejlesztésének terve, várjuk a döntést.

A program zárásaként egy húszperces filmet vetítettek le az Előre, és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia mindennapjairól, szakemberek, és játékosok nyilatkoztak az eddig megtett útról, és a további tervekről.

[ae-fb-embed url=’https://www.facebook.com/csabatv/videos/1050748441956815′ width=’680′]

Csatlakozzon YouTube csatornánkhoz:

Békéscsaba 1912 Előre SE – Nyíregyháza Spartacus FC

MLSZ U-19 II. osztály 2019/2020. 1. forduló

Békéscsaba 1912 Előre – Nyíregyháza Spartacus FC

1-2 (1-0)

Időpont: 2019. augusztus 24. (szombat) 12:00 óra

Helyszín: Kórház utcai Stadion

Gólszerzők: Zelik Csaba (44. perc), Matyi Zoltán (71. perc), Tóth Ákos (74. perc).

Az első félidőben főképp a mezőnyben pattogott a labda, de a 44. percben a csabaiak szerezték meg a vezetést Zelik Csaba jóvoltából. Fordulás után viszont megváltozott a mérkőzés képe és a 71. percben a középső harmadban, saját térfélen szerzett labdából gyors ellentámadás alakult ki. Tóth Ákos az oldalvonal mellől, a tizenhatos vonallal egy magasságban élesen laposan adta be a labdát, amelyre a támadást végig kísérő Matyi Zoltán érkezett és laposan, higgadtan a bal sarokba lőtt, 1-1. Három perccel később a hazai csapat térfelén Németh Csaba labdaszerzése után jó ütemű mélységi átadással játszotta meg Tóth Ákost, aki a labdaátvételével bekerült a büntetőterületen belül és 14 méterről nagy gól lőtt a bal felső sarokba, ezzel megszerezve a mérkőzés győztes találatát, 1-2.

 

Jegyzőkönyv

 

A Futball Éjszakája – 2019

Második alkalommal

rendezzük meg 2019. szeptember 6-án “A Futball Éjszakája” rendezvényt, amely során az ország több városában nyílnak meg a stadionok, labdarúgó központok. Természetesen a Békéscsaba 1912 Előre ismét az elsők között csatlakozott, ezért újra szórakoztató és izgalmas programsorozattal készülünk szurkolóink, vendégeink és az érdeklődők részére.

A Futball Éjszakája rendezvényen számos program vár

✓ Látogass el kedvenc csapatod öltözőjébe, vagy azokba a helyiségekbe, ahová csak a labdarúgók tehetik be a lábukat!

✓ Tekintsd meg klubod relikviáit!

✓ Eddz úgy, mint egy csatár, fejleszd a technikai képességeidet vagy próbáld ki, hogyan készülnek a kapusok!

✓ Játssz Te is villanyfényes meccset klubod edzőpályáján vagy a stadionjában!

✓ Győzd le kedvelt játékosaidat egy X-box-, teqball-, vagy tengó-meccs keretében!

✓ Hallgasd meg csapatod játékosainak, edzőinek, menedzsereinek történeteit a kerekasztal beszélgetések során!

JEGYÁRAK

A karszalag 5-14 éves kor között 100 forintba14 év fölött 500 forintba kerül, amit szeptember 6-án az első helyszínen kell megváltani. A nap során ezzel a szalaggal korlátlan helyszín meglátogatható.

REGISZTRÁCIÓ

Több program regisztráció köteles, 14 év alatti gyermekeket azonban nem kell a rendszerbe rögzíteni. Mindössze jelezzétek, hogy melyik programra, hány 14 év alattit hoznátok magatokkal.

A részletes program augusztustól érhető el.

Kapcsolódó hivatkozás:

https://futballejszakaja.hu/

Előzmények:

http://futballejszakaja.1912elore.hu

Csatlakozzon az eseményhez facebook oldalunkon:
https://www.facebook.com/events/505805263291302/