Szolnokon focizott az U10-es együttes

A Békéscsaba 1912 Előre SE U10-es csapata az MLSZ korosztályos tornasorozatának szolnoki fordulóján lépett pályára. A lila-fehér keret szegedi, szolnoki és kecskeméti ellenfeleivel nézett szembe. 

Hrabovszki Ákos, a csapat edzője elmondta, a csapatot az elmúlt napokban, hetekben több sérülés és betegség is sújtotta, így a megtizedelt csapatunk a tisztes helytállásban reménykedhetett. 

– Ennek ellenére az első mérkőzésen a házigazdák ellen ötletes, bátor játékot mutattunk be. Több helyzetet is kialakítottunk, de hol a kapus, hol a kapufa segítette ki az ellenfelet. A hátralévő mérkőzéseken egyre jobban fáradtunk és cserékkel sem tudtuk megfelelően frissíteni a csapatot. Pozitívum, hogy az egészséges gyerekek, komoly játékperccel és tapasztalattal gazdagodtak a torna folyamán – ismertette Hrabvoszki Ákos. 

A csapat tagjai: Seres Benett, Molnár Miklós, Kohut Noel, Méhes Bulcsú, Szabó Zalán, Urbán Péter, Tóth Attila, Bodzás-Bőtsch Lehel, Csicsely Patrik és Zsombok Barnabás. 

Pontosztozkodás az U14-es fordulóban

DEAC–Békéscsaba 1912 Előre SE 1-1 (0-1) 

Az U14-es labdarúgó-bajnokság 15. Fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE U14-es csapata a DEAC otthonában lépett pályára március 9-én. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Benkő, Kovács, Benyovszki, Fülöp, Rotár, Stumpf, Rucz (Balla), Bozsányi, Bodnár, Csernyeczki, Tóth (Kőnig). Csere: Jass, Szöllősi és Rózsavölgyi. Edző: Dürgő Péter

A lila-fehér együttes az előző fordulóban hazai pályán szerzett magabiztos győzelmet fővárosi riválisa ellen. A békéscsabai gárda ősszel is találkozott soros, debreceni riválisával, akkor 8-3-as Előre győzelem született. 

A Dürgő Péter vezette keret ezúttal is jól kezdte a találkozót, Bodnár már a hatodik percben megszerezte a vezetést csapatának. 

– A mérkőzésen korán vezetést szereztünk és utána is sok lehetőségünk volt, amiből nem tudtuk növelni az előnyünket.Ez meg is bosszulta magát, mert az ellenfél egy kontra után egyenlíteni tudott. A kapott gól után próbáltuk a győzelmet kicsikarni, de a helyzetkihasználásunkon ezután se sikerült javítani. Nehéz értékelni, rengeteg bosszantó hibát vétettünk a mérkőzésen, ez egy ilyen nap volt sajnos – mondta el a mérkőzésről Dürgő Péter. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE a folytatásban a Gödöllői SK együttesét fogadja a-es Honvéd utcai komplexumban.  

Az Interligán focizott az U8-as együttes

 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U8-as csapata a hazai Interliga fordulón lépett pályára március 10-én. A lila-fehér gárda a Békéscsaba UFC, az Uta Arad és a Gyulasport csapataival találkozott.   

Belicza Zoltán korosztályos edző elmondta, az első mérkőzésen az UFC ellen még döcögött a csapat játéka, az Arad ellen azonban végig irányította a játékot és jól működtek a letámadások is.  

– Sok helyzetet alakítottunk ki az ellenfél kapujánál, ebből néhányat gólra váltottunk.  A Gyula csapata ellen is kellően agresszívan játszottunk és nagyon sok labdát szereztünk a térfelükön, amelyekből jól mentünk át támadásokba. Jók voltak az egyéni és a kombinatív játékaink és rengeteg helyzetet alakítottak ki a gyerekek, amelyekből szépségdíjas gólokat is szereztünk. A mérkőzéseken folyamatosan dominálni tudtuk a játékot, nagyon sokat volt nálunk a labda. Voltak remek labdavezetések, cselek, kapura lövések és megjelent a pályán a kombinatív játék is. Ezen a napon erősek voltunk a párharcokban. A védekezés is jól működött, ezt bizonyítja az is, hogy a 90 perc alatt mindössze 2 gólt kapott a csapat – ismertette Belicza Zoltán. 

A csapat tagjai: Balázs László, Csernátoni Ábel, Csizmadia Kolos, Dajka Rihárd, Fári Nikolász, Kiss Donát Gellért, Okányi Ádám és Provosinszki Szabolcs. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE együtteseinek 10. heti eredményei

A Békéscsaba 1912 Előre SE korosztályos labdarúgócsapatai újra bajnoki találkozókon léptek pályára, az idegenben szereplő együttesek mellett, az UP Centerben is pályára lépnek a lila-fehér együttesek. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata putnoki ellenfelét fogata a 4-es Honvéd utcai komplexumban, az U16-os együttes Nyíregyházára utazott, az U15-ös együttes a Makó FC ellen lépett pályára, az U14-es gárda Debrecenben találkozott ellenfelével, az U12-es és az U13-es keret pedig az MTK Budapest otthonába látogatott. A vármegyei gárda mezőhegyesre utazott akadémista játékosokkal megerősített keretével. 

 

Eredmények: 

KTE LA–Békéscsaba 1912 Előre SE U19 3-1 (1-0) 

Békéscsaba 1912 Előre SE U17–Sajóvölgye Focisuli 8-1 (5-1) 

Nyíregyházi Spartacus FC–Békéscsaba 1912 Előre SE U16 3-1 (1-0) 

Makó FC U15–Békéscsaba 1912 Előre SE U15 0-10 (0-6) 

DEAC–Békéscsaba 1912 Előre SE U14 1-1 (0-1) 

MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre SE U13 12-3 

MTK Budapest–Békéscsaba 1912 Előre SE U12 8-0 

Mezőhegyesi SE–Békéscsaba 1912 Előre II. 1-2 (0-1) 

Akadémista játékosokkal a keretben lépett az élbolyba a vármegyei gárda

 

Mezőhegyesi SE–Békéscsaba 1912 Előre SE II. 1-2 (0-1) 

A Vármegyei I.-es labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE II. együttese a Mezőhegyes SE otthonában lépett pályára március 9-én. Az akadémista játékosokkal felálló második számú gárda győzelemmel lépett feljebb a tabellán. 

A lila-fehér gárda az előző fordulóban értékes döntetlent ért el az éremre hajtó orosházi ellenfelének otthonában, így egy újabb siker esetén megelőzte volna soros ellenfelét. A békéscsabai együttes az őszi fordulóban is találkozott ellenfelével, akkor 2-1-es Előre siker született. 

Békéscsaba 1912 Előre SE: Somogyi, Futó, Rostás (Ilyés), Gedó (Orvos), Bacsa, Döme (Kurai), Hodoniczki, Hursán, Mágocsi, Pusztai (Csikós), Farkas. Csere: Takács. Edző: Jakab Péter és Balog Zsolt. 

Jakba Péter a mérkőzésről elmondta, a csapat mérkőzésfelkészülése nem volt teljesen zökkenőmentes, hiszen az U19 pénteken játszott bajnokit, az U17-es gárda pedig a fordulóval egy időben lépett pályára. Az Előre II. így 8 olyan játékost vitt el a mérkőzésre, akik előző napon is játszottak Kecskeméten. A felnőtt csapattól két játékos érkezett, Somogyi Pál és Hodonicki Márk állt Jakab Péter és Balog Zsolt rendelkezésére. 

 A békéscsabai gárda jól kezdte a találkozót, már az elején beszorította a hazai csapatot, amely inkább kontrákra rendezkedett be. A vendégcsapat 8. percben meg is szerezte a vezetést, amikor egy szöglet után Mágocsi fejese talált utat a hazai kapuba. 

–  Innentől kezdve még nagyobb volt a fölényünk, de mégsem tudtuk növelni az előnyünket, pedig nagyon sok lehetőségünk lett volna erre. A második félidő elejét jobban meg akartuk nyomni, hogy a hamar eldőljön a találkozó kimenetele, de érthetetlen módon lassan és körülményesen kezdtünk el passzogatni a védővonalban. Ezzel a mentalitással sikerült felhoznunk a mezőhegyesi csapatot, akik talán az edzőjüktől is bátrabb játékra való buzdítást kaptak a szünetben. Egészen más hozzáállással játszott ekkor a Mezőhegyes, sorra alakította ki a lehetőségeit, bár nagy helyzetük nem igen adódott, de folyamatos nyomást tudtak kialakítani a kapunk előtt. Végül ennek a nyomásnak az lett az eredménye, hogy a mezőhegyesi keret büntetőhöz jutott a 77. percben, amelyet Isaszegi révén értékesíteni is tudott. Talán ez volt a fordulópont a mérkőzésen, innentől csapatunk mentalitása varázsütésre megváltozott és az utolsó 15 percben már azt láttuk, amit elterveztünk és előzőleg is kellett volna jellemezze a csapatunk játékát. Több helyzetünk alakult ki, amelyekből a végén Mágocsi ismét fejjel talált a kapuba a 92. percben – ismertette Jakab Péter. 

A vármegyei csapatban ezúttal kilenc fiatal játékos kapott szerepet. A bajnoki találkozón Pusztai Olivér, Gedó Gergő, Rostás Szilárd, Döme Brúnó, Kurai Levente, Orvos Levente, Ilyés Brúnó, Csikós Elek és Takács Boldizsár ölthette magára a csapat mezét. 

Az akadémista játékosok közül Pusztai Olivér 79 percet töltött a pályán, Gedó Gergő és Rostás Szilárd 72 percig volt játékban, Döme Brúnó és Kurai Levente 45 percig segítette csapatát, Orvos Levente 21, Ilyés Brúnó 21, Csikós Elek 14 percet kapott edzőitől, Takács Boldizsár pedig a cserepadon kapott helyet. 

Az akadémiai játékosok közül Ilyés Brúnó egy gólpasszal segítette csapatát. 

A vármegyei gárda 75 százalékban birtokolta a labdát, 309 jó passzt teljesített, 117 megnyert párharca mellett pedig 16 alkalommal lőtt kapura. 

– Összességében több helyzetet alakítottunk ki és a labdabirtoklásunk is nagy fölényt mutatott, valamint a passzaink aránya is a győzelmünk jogosságát feltételezte, de meg kell mondani, hogy a második félidei Mezőhegyes megérdemelt volna egy pontot. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy csak gratulálni tudok annak a nyolc U19-es játékosnak, akik közül sokan szinte két mérkőzést játszottak két napon belül – értékelt Jakab Péter.