Szolnokon gyakorolta a focit az U9-es együttes

 

A Békéscsaba Labdarúgó Akadémia U9-es csapata a szolnoki XXI. Kolláth Béla Emléktornán lépett pályára február 24-én.

A Lukács László vezette együttes kilenc játékossal utazott a 16 csapatot felvonultató tornára. A lila-fehér gárda a Jászfényszaru VSE, a Szolnoki MÁV UPFC, a Tiszaföldvári VSE, a Szajol KLK és a Hódmezővásárhelyi FC gárdáival nézett szembe. 

Lukács László elmondta, összességében egy nagyon hasznos napon van túl csapatával. 

– Az első két mérkőzésen két, viszonylag jobb csapat ellen játszottunk. A különbség annyi volt, hogy ők nagyobb sebességgel közlekedtek a pályán. Az utolsó három mérkőzésen már végig dominált a csapat, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Itt már voltak kreatív megoldások is és szép, gyors labdavezetések. Összességében hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk, a hibáinkból szeretnénk tanulni és ezeket a hibákat a jövőben szeretnénk kijavítani – értékelte a tornát a korosztályos edző. 

A csapat tagjai: Csongrádi Márk, Hrabovszki Máté, Pásztori Dominik, Seres Benett, Sipaki Noel, Szabó Milán Mihály, Timár Alex, Varga Dániel és Zahorán Balázs. 

Továbblépett a kupában az U17-es csapat

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata a Magyar Kupa 4. fordulójában a DVTK együttesét fogadta február 24-én. A lila-fehér gárda Jass Nándor 14. percben szerzett góljával, igazi csapatmunkát bemutatva gyűjtötte be győzelmét és lépett a kupasorozat következő etapjába.
Bővebb összefoglalóval később jelentkezünk!

Győzelemmel rajtolt az Előre U17-es csapata – Behir.hu

 

Az U17-es labdarúgó bajnokság első tavaszi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a KTE LA együttesét látta vendégül február 24-én. A csabai akadémia ezen korosztálya jelenleg az alap csoportban szerepel – írja a behir.hu oldala.

A szombati találkozót a hazai gárda kezdte jobban, ám kicsit idegesen és kapkodva építette támadásait. Negyedóra elteltével megnyugodott a társaság és fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását. Ennek a 30. percben meg is lett a gyümölcse, amikor Jass Nándor volt eredményes – olvasható a bejegyzésben.

A teljes cikk itt olvasható.

A hétvégi rajtra készülnek az akadémia csapatok

Hétfőn is teljes erőbedobással készülnek a korosztályos csapatok a 4-es Honvéd utcai komplexumban. A korosztályos együttesek a hétvégén már bajnoki fordulókat játszanak, így már a mérkőzésre hangolódás volt a főszerepben. A műfüves center pályán az U14-es, az U15-ös, az U16-os és az U17-es gárdák végezték gyakorlataikat.

 

Győzelemmel rajtolt az U17-es csapat

 

Békéscsaba 1912 Előre SE–KTE LA 3-1 (3-0) 

Az U17-es labdarúgó-bajnokság első tavaszi fordulójában a Békéscsaba 1912 Előre SE csapata a KTE LA együttesét látta vendégül február 24-én. 

A Dávid Zsolt vezette lila-fehér gárda a tabella középcsapataként várta ellenfelét. A két együttes ősszel is megmérkőzött egymással, akkor 0-0-ás döntetlen született a kecskeméti arénában. 

A soros találkozót a hazai gárda kezdte jobban, ám kicsit idegesen és kapkodva építette támadásait. Negyedóra elteltével megnyugodott a társaság és fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását. 

– Többet és türelmesebben birtokoltuk a labdát, a széleken többször sikeresen az ellenfél védelme mögé tudtunk kerülni, ezzel pedig veszélyt teremteni az ellenfél kapuja előtt. Jól zártuk a pálya közepét, a megszerzett labdákból több jó kontra támadást vezettünk. Az egyik ilyen lehetőség után a vezetést is sikerült megszerezni, egy AndaDávid összjáték után Jass Nándi volt eredményes. A folytatásban még nagyobb sebességre kapcsoltak a srácok és folyamatos nyomás alatt tartották az ellenfelet. Ebben az időszakban szinte csak a Kecskemét térfelén folyt a játék, aminek meg is lett az eredménye, egy szép támadás végén Dávid Kende talált be Giczey Tomi visszakészítéséből – ismertette Dávid Zsolt. 

A békéscsabai együttesnek a félidő vége előtt tovább sikerült növelni előnyét, Göblyös Sándor óriási bedobását Jass Nándor csúsztatta meg, amelyre Dávid Kende érkezett és szerezte meg második találatát. 3-0. 

A megnyugtató előny birtokában a második félidőt kicsit kényelmesen kezdte a lila-fehér gárda, amelyet az ellenfél azonnal meg is büntetett, amikor tizenegyesből szépíteni tudott. A hazai keret rendezni tudta a sorokat, a folytatásban pedig nagyobb figyelemmel és koncentráltabban játszott tovább. 

– Büszke vagyok a srácokra, mert próbálták a legjobbjukat adni és ez a siker nagyszerű alapot adhat a folytatásra. Hétfőtől már a következő feladatra kell koncentrálnunk. A csapat nagyon várja a kupacsatát, én pedig teljesen biztos vagyok benne, hogy mindent beleadnak a szerdai napon is és méltón képviselik majd a klubot – értékelt Dávid Zsolt. 

A Békéscsaba 1912 Előre SE U17-es csapata a szerdai játéknapon kupamérkőzést játszik a DVTK együttesével szombaton pedig a közvetlen rivális UDSE gárdájához utazik a bajnokság következő fordulójában.